Tag: Dark Tranquillity

Dark Tranquillity – Hallgasd meg új lemezüket

Moment címmel megjelent a Dark Tranquillity új stúdióalbuma, mely mellé az Eyes Of The World képében egy új videó is érkezett.

Ezen a lemezükön mutatkozik be először a zenekar  két új gitárosa Chris Amott (ex-Arch Enemy, ex-Armageddon stb.) és Johan Reinholdz (Andromeda, Nonexist, Skyfire), amiről korábban így nyilatkoztak:

Egy új ciklus kezdődik most… Ebben a bizonytalan időszakban nem tehetünk többet, mint megpróbáljuk a frusztrációt, a félelmet és a feszültséget kiadni magunkból, zene és szavak formájában. Az elszigetelődés akár erős motivációs tényező is lehet és elszántak vagyunk: a legjobbat akarjuk kihozni magunkból. Ezúttal két fantasztikus zenész van velünk, akik már jó ideje a turnékon is velünk voltak, most pedig már igazi tagként mutathatjuk be őket. Chris Amott és Johan Reinholdz hihetetlenül sokat hozzátettek a koncertekhez, most pedig alig várjuk, hogy hallhassuk, mit is tesznek hozzá ehhez a lemezhez.

Dark Tranquillity – The Dark Unbroken – új videó

Moment címmel november 20-án jelenik meg a Dark Tranquillity új stúdióalbum, aminek újabb előzeteseként a göteborgi Stora Teatern színházban forgott The Dark Unbroken videójukat nézhetitek meg. Ezen a lemezükön mutatkozik be a zenekar  két új gitárosa Chris Amott (ex-Arch Enemy, ex-Armageddon stb.) és Johan Reinholdz (Andromeda, Nonexist, Skyfire). 

Dark Tranquillity – Identical To None – új lemezelőzetes

Moment címmel november 20-án jelenik meg a Dark Tranquillity új stúdióalbuma, melyen a csapat két új gitárosa is bemutatkozik. Az egyik új gitáros Chris Amott (ex-Arch Enemy, ex-Armageddon stb.), a másik pedig Johan Reinholdz (Andromeda, Nonexist, Skyfire). 12 dalos lemezük második előzeteseként máris itt van az Identical To None.

Dark Tranquillity – Phantom Days – dalpremier

Moment címmel november 20-án jelenik meg a Dark Tranquillity új stúdióalbum, aminek első előzeteseként Phantom Days dalukkal ismerkedhettek meg.

Egy új ciklus kezdődik most… Ebben a bizonytalan időszakban nem tehetünk többet, mint megpróbáljuk a frusztrációt, a félelmet és a feszültséget kiadni magunkból, zene és szavak formájában. Az elszigetelődés akár erős motivációs tényező is lehet és elszántak vagyunk: a legjobbat akarjuk kihozni magunkból. Ezúttal két fantasztikus zenész van velünk, akik már jó ideje a turnékon is velünk voltak, most pedig már igazi tagként mutathatjuk be őket. Chris Amott és Johan Reinholdz hihetetlenül sokat hozzátettek a koncertekhez, most pedig alig várjuk, hogy hallhassuk, mit is tesznek hozzá ehhez a lemezhez.”

Dark Tranquillity – Moment
(Century Media)

1. Phantom Days
2. Transient
3. Identical To None
4. The Dark Unbroken
5. Remain In The Unknown
6. Standstill
7. Ego Deception
8. A Drawn Out Exit
9. Eyes Of The World
10. Failstate
11. Empires Lost To Time
12. In Truth Divided

Mors Principium Est – Embers Of A Dying World – 2017

      A 90-es évek második fele és az új évezred nyitánya úgy terelgette a metal világ hajjal borított fülcimpáit az északi dallamok felé, hogy közben nagyon sok mindenről megfeledkezett. Hogy kommersznek azért ne lehessen nevezni, a melodikus jelző után nem hagyhattuk el a death metal jelzőt sem, bár én ezt a vonalat inkább […]

Tovább »

Dark Tranquillity – meghallgatható az Atoma

A november 4-én megjelenő Atoma albumának címadó dalával jelentkezett a göteborgi Dark Tranquillity. Ez az album a zenekar fennálásának tizedik nagylemeze lesz, ami a Century Media égisze alatt fog megjelenni. A címadó dalt itt hallgathatjátok meg.




Dark TranquillityAtoma (2016)

1.Encircled
2.Atoma
3.Forward Momentum
4.Neutrality
5.Force Of Hand
6.Faithless By Default
7.The Pitiless
8.Our Proof Of Life
9.Clearing Skies
10.When The World Screams
11.Merciless Fate
12.Caves And Embers

Mindwarp – A Cold Black Day – 2016

    Az ezredfordulón megfáradt, kifulladt a melodikus death metal szekere és úgy dobálta magából a közepesebbnél közepesebb lemezeket, mint ahogy egy hisztis felnőtt szórná szét a szobáját, aki nem tudja és nem is akarja megérteni, hogy már nincs szüksége cumira. A dallamok, a tempók, sőt még az énekstílusok nagy részét már lejátszották a nagyok […]

Tovább »

Dark Tranquillity – készül az új lemez

A zenekar bejelentése szerint a Dark Tranquillity legújabb nagylemezének munkálatai gőzerővel folynak, hiszen az album felét már rögzítette is a svéd melodeath banda. A Consruct folytatásáról hanganyag egyelőre nem került elő, annyit azonban már most tudni lehet, hogy a november 4-én megjelenő album címe Atoma lesz. Emellett a zenekar megosztotta az album borítóját is, amely ismét a gitáros Niklas Sundin keze munkáját dícséri.
 

Dark Tranquillity – Klip a Construct lemezhez

Két évvel ezelőtt jött ki Göteborg dallamos death metal éllovasainak Construct című albuma, amelynek egyik dalára készült el az alább megnézhető videoklip. Míg a Dark Tranquillity rajongók arra számítanának, hogy egy esetleges új lemezről érkezik egy előfutár, addig be kell érniük a The Science Of Noise című nóta videójával.



Dark Tranquillity – Construct – 2013

A göteborgi Dark Tranquillity sem egy kezdő bagázs, az hótziher! A melodic death metal műfaj egyik alapcsapata, akik idén 22 évesek, tehát az olyan országokban is nagykorúnak számítanak, ahol 21 esztendőt kell megérni a felnőttséghez. De ha hozzáadjuk azt a 2 évet is, amit Septic Broiler-ként zúztak végig, akkor mindjárt a ’80-as évek végén járunk, […]

Tovább »
1234