Tag: Darkthrone

Darkthrone – ma jelenik meg új lemezük



Old Star
címmel ma jelenik meg a Darkthrone új lemeze, amiről most Duke of Gloat daluk hallgatható meg.


Ismét itt vagyunk a riffekkel! Már az Arctic Thunder után nem sokkal nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanabban a stílusban folytatjuk: régi, fekete heavy metallal, benne lassú thrashsel, klasszikus doommal és lassú death metallal. Miközben az elmúlt húsz évben rengetegen inkább a ’70-es évek hangzását célozzák be, a mi új anyagunk keverése jobban idézi a ’80-as éveket, mint akármelyik korábbi. A dalok pedig metalosabbak, mint valaha! Ted nótáiban sok blackes elem is rejlik, gyorsabb, lassabb, de doomosabb részek egyaránt, több visszatérő témával. Az én dalaim lineárisabbak. Ez is egy ősrégi, ’80-as évekbeli underground trükk: kiállások, végig lassú heavy metal vagy lassú thrash, klasszikus doom darkthrone, vagy lassú death metal. Mindent összevetve ez az eddigi leginkább ’80-as éveket idéző lemezünk, és a legmetalosabb is mind közül, olyan dobhangzással, ami nagyon tipikusan a ’80-a évek amerikai és német piacát idézi. Meg persze az elátkozott szövegeimmel. Úgy érezzük, az Old Star az Arctic Thunder nagytestvére: töményebb, és még jobbak a riffek is.” -mondja Fenriz az új lemezről.
 

Darkthrone – The Hardship Of The Scots – dalpremier



Old Star
címmel május 31-én jelenik a norvég black metal legenda a Darkthrone új albuma, amiről közzé tette első dalukat The Hardship Of The Scots címmel. Egy igazi old-school doom/heavy metalos remekmű.

 
Old Star – itt vagyunk megint a riffekkel! Az Arctic Thunder után eltelt némi idő, majd világos lett előttünk, hogy a folytatást ugyanabban a stílusban szeretnénk, fekete régi heavy metal, lassú thrash-sel, klasszikus doomal és lassú death metallal. Mivel az utóbbi húsz évben sokan a 70-es évek hangzására fókuszáltak, az új albumunkon hallható keverék minden korábbinál 80-as évek jellegű lesz. A dalok is metalosabbak, mint valaha!” – Fenriz.

Darkthrone – hamarosan új album

Hamarosan új nagylemezzel jelentkezik a norvég black metal legenda a Darkthrone. Old Star címet viselő lemezül május 31-én érkezik a Peaceville Records gondozásában, és összesen hat új dal szerepel majd rajta. Az album borítóján Chadwick St JohnThe Shepherd of the Deep” című munkája látható. További infók hamarosan.
 

Darkthrone – Old Star
(Peaceville Records)

1. I Muffle Your Inner Choir
2. The Hardship of the Scots
3. Old Star
4. Alp Man
5. Duke of Gloat
6. The Key Is Inside the Wall

Morkulv – Where Hollowness Dwells – 2014

   A mindentudó világhálónak keserves izzasztása sem adott túl sok támpontot arról, hogy miként böfögte világra a Morkulv projektet, melynek két tagjai Wulfheim és Funedeim (még ezeket a neveket is legalább 3 féle írásmóddal találtam meg). Annyit sikerült a felszínre kaparnom, hogy mindkét illető a spanyol underground figurája, rengeteg black/death projektben megfordultak már hol közösen, […]

Tovább »

Darkthrone – ősszel új album

17. nagylemezével fog visszatérni a norvég black metal legenda, a Darkthrone. Az új korong az Arctic Thunder címet kapta és október 14-én fog napvilágot látni a Peaceville Records égisze alatt.

Az új albumra 8 dal kerül fel, az anyagról és a lemezborítóról Fenriz így beszél:

„Mivel nem szeretek sokat írni vagy beszélni a zenéről, annyit mondhatok, hogy az új album a szokásosnál komolyabb és primitívebb lesz. Az ének ezúttal csakis Tedtől jön, ugyanis úgy gondoltam, hogy így ünnepélyesebb/introvertáltabb lehet a hangulat.

Azért kapta a lemez az Arctic Thunder címet, mert ez a kedvenc bandanevem (egy régi, mega-obskúrus norvég banda neve a 80-as évekből, akiktől engedélyt is kértem, hogy a nevüket lemezcímként használhassuk).A borító már itt is van, a kép pedig egy pár évvel korábbi kempingezésem személyes archívumából származik, amikor a nordmarkai Spålsbergetet másztam meg. A szokásos fenyőfás látóhatár van rajta, valamint egy máglya.

Lesz majd egy másik, limitált példányos színes verzió is, narancssárga logóval és címmel, mert az volt a kedvenc színem, de a hagyományos változat így néz majd ki, ezüsttel, mert az meg Ted kedvenc színe volt.”

DarkthroneArctic Thunder (2016)

1. Tundra Leach
2. Burial Bliss
3. Boreal Fiends
4. Inbred Vermin
5. Arctic Thunder
6. Throw Me Through the Marshes
7. Deep Lake Tresspass
8. The Wyoming Distance

Sarke – lemezinfók




A dark metal legendák által alapított Sarke, – Nocturno Culto (Darkthrone, ex-Satyricon) énekes, Steinar Gundersen (ICS Vortex, Satyricon) gitáros, Thomas „Sarke” Bergli (Khold, Tulus) basszusgitáros és Anders Hunstad (El Caco, ex-Tulus) billentyűs – negyedik stúdióalbuma 2016. március 11-én jelenik meg, ahogy arról már korábban is olvashattatok.
„Kétségtelen, hogy eddig valóban ez a legszebb és legdinamikusabb albuma a Sarke formációnak.” – írják a promóciós levélben. „A koncepciózus Bogefod lemez kilenc számot tartalmaz, melyek széles skálán mozogva az atmoszférikus doom, a thrash, a black metal és a technikás metal minden irányzatát felvonultatja – mégpedig minden irányzatot kiváló minőségben.”

A lemezt záró Sunken c. szerzeményhez videó is készült:



A koncepcióról tovább kattintva olvashattok:
_ELVALASZTO_

„Ez egy teljességgel konceptuális album, fonala a gonosz élőhalott Torolv Bogefod és a skandináv klasszikus Eyrbyggja saga körül forog. Miután Torolv szörnyű halála után kitör a sírjából. Halott, de mégis halhatatlan, vagy inkább élőhalott Torolv terrorizálja a falusiakat, haláleseteket és pusztítást okoz.
Ez a történet egy 1000 éves időtávra nyúlik vissza. Számos retrospektív zenei elemmel fokozzák a mögöttes történetet, míg a 100 éves gitár meleg hangja színesíti az egyébként jeges és komor hangulatot, illetve Nocturno Culto sikolyait csillapítja. Ezen túlmenően, a „Dawning” című szerzemény, mely egy csodálatos ballada, gazdagítja az albumot, kontrasztot képez és jelentősen hozzájárul a történet igaz és folkos természetéhez.”

1.Taken
2.Blood of Men
3.Barrow of Torolv
4.Alternation
5.The Wickeds Transient Sleep
6.Burn
7.Dawning
8.Evil Heir
9.Sunken


Radio Fenriz

FenrizEgy remek online rádióműsort ajánlanék a köz figyelmébe, mely nemes egyszerűséggel a Radio Fenriz nevet viseli, s mint ebből sejthető a leginkább a Darkthrone-ból ismert Fenriz (Gylve Fenris Nagell) szerkeszti.
A közel 80 perces adásokban a klasszikus hard rock / heavy metaltól kezdve a black / death / thrash metal dalokig mindenféle hallható, régi és új szerzemények egyaránt. A mester rövid ismertetőt is fűz a műsorba beválogatott bandákhoz, a zenekarnevek és számcímek kiejtését pedig külön élvezet hallgatni. 🙂
Ha felkeltette az érdeklődésed a dolog, akkor irány a soundcloud, ahol a hír megírása pillanatáig elkészült 13 adás mellett akár chill és deep house mixeket is találhatsz, szintén tőle.

Darkthrone – Készül az új anyag

Készül már a The Underground Resistence utódja a norvég Darkthrone kohóiban. Kimondani is döbbenetes, hogy tizenhetedik nagylemezén dolgozik a kultikus csapat. Ami azt illeti, Fenriz már félig késznek minősítette a lemez munkálatait, amelyet ezúttal egyedül Nocturno Culto fog felénekelni.

Fenriz a következőket nyilatkozta:

„Igen, félig készen vagyunk már, és még a régi próbatermünkhöz is visszatértünk. A stílusunk továbbra is zord heavy/black metal. Én magam váltottam le a speed metalt lassú heavy metalra, és erre négy indokom is volt: az első Dream Death lemez, a Black Sabbath Mob Rules albuma, az első Candlemass, és a második Sacrilege korong. Ted énekli majd fel az egész lemezt, ami megint csak az én döntésem volt, miután tavaly meghallottam a svéd Anguish Mountain című anyagát. És hogy mit hallgatok most? A Mercenary lemezt a Bolt Throwertől vinylen. Igen, tudom, hogy idegesítő a lábdob hangzása, de óriási riffek vannak rajta.”

The 3rd Attempt – Born in Thorns – 2015

A The 3rd Attempt egy új banda, amit olyan öreg rókák alkotnak, hogy akár szuper groupnak is lehetne nevezni, ha nem utálnám ezt a kifejezést… A sztori ott kezdődik, hogy Tchort (ex-Carpathian Forest, ex-Blood Red Thorne, ex-Emperor és Green Carnation) valamint BloodPervertor (ex-Carpathian Forest) megunta Natterfrosték és a Carpathian Forest lassan 10 éve tartó agóniáját és […]

Tovább »
1234