Tag: Dead Quiet

Dead Quiet – új dalaik ütősek és fülbemászóak lesznek

Truth and Ruin címmel jelenik meg a kanadai heavy metal / stoner rock banda a Dead Quiet harmadik lemeze.

Egy igazán könyörtelen, erős hangzású lemezt szerettünk volna letenni az asztal. Előző, Grand Rites című albumunk munkálataival rengeteg időt töltöttünk, viszont a Truth and Ruin album esetében inkább arra törekedtünk, hogy lényegretörőek, céltudatosak legyünk. Az volt a szándékunk, hogy a hallgatókat mindvégig lebilincselve tartsuk. Olyan dalokat írtunk tehát, melyek egyszerre ütős hangzásúak, ugyanakkor fülbemászóak és örökzöldek is, mint egy jóféle pop-nóta.” – nyilatkozta Kevin Keegan frontember. „Egy rettentően kemény éven vagyok túl; tehát az inspiráció is megvolt. Egy rendkívül egészségtelen párkapcsolatban éltem, közben pedig elhunyt néhány barátom, és komoly traumákat éltem át, miután jómagam is egészségügyi dolgozóként álltam helyt a járvány ideje alatt… Jócskán volt tehát miből meríteni!”

Lemezükről elsőként The Sign Of A Sealed Fate daluk hallgatható meg.