Tag: Demon Hunter

Demon Hunter – meghallgatható az új album

Március 31 én jelent meg a Seattle-i keresztény metalcore-os Demon Hunter új albuma. Az album a Outlive címet viseli és a Solid State Records gondozásában látott napvilágot. A 12 dalt tartalmazó lemez az alábbiakban végig is hallgatható.

Tudjuk, hogy régóta vártok már erre! Így most boldogan jelentjük be hogy megjelent a nyolcadik Demon Hunter album, az Outlive. Az albumot 2016 folyamán, egy éven keresztül rögzítettük, így nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre felszínre hozhatjuk az új dalokat. Egyúttal köszönjük Nektek, hogy lehetőséget biztosítottatok számunkra, és immáron 15 éve zenélhetünk!” – áll közleményükben.

 

Demon Hunter – Outlive címmel érkezik az új anyag


A Seattle-i keresztény metalos Demon Hunter március 31-én, Outlive címmel adja ki új nagylemezét.

Tudjuk, hogy régóta vártok már erre! Így most boldogan adhatjuk hírül: a nyolcadik Demon Hunter album Outlive címmel jelenik meg március végén. Az albumot 2016 folyamán, egy éven keresztül rögzítettük, így nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre felszínre hozhatjuk az új dalokat. Egyúttal köszönjük Nektek, hogy lehetőséget biztosítottatok számunkra, és immáron 15 éve zenélhetünk!” – áll közleményükben.

A hamarosan megjelenő album első előzeteseként a Cold Winter Sun című számuk hivatalos videoklipjét nézhetitek meg.


 

Demon Hunter – klip az I Will Fail You-ra

A Seattle-ben székelő Demon Hunter elkészült új videoklipjével, az I Will Fail You-val. A dal a csapat hetedik, Extremist címet viselő lemezéről való, ami mintegy 18.000 példányban kelt el megjelenése első hetében a tengerentúlon, ezzel a Billboard 200-as lista 16. helyét szerezve meg.


Demon Hunter – Szöveges videó az új albumról



Hetedik albumával a láthatáron, a Demon Hunter egy új, szöveges videóval jelentkezett. A választás ezúttal az Extremist album “The Last One Alive” dalára esett.
Megnyugtatásul talán annyit még érdemes megjegyezni, hogy a Solid State Records gondozásában megjelenő új albumra már nem kell sokat várni, hiszen március 18.-ig akár fejen állva is kibírjuk.



Demon Hunter – hatodjára

Április 10-e az amcsi Demon Hunter hatodik lemezének megjelenési dátuma. A True Defiance című anyagot a Solid State Records jelenteti meg, melynek producere Aaorn Sprinkle (Anberlin, Emery), a keverésért felelős személy pedig Jason Suecof (All That Remains, Trivium) volt. A Someone To Hate kedvcsináló dal után stúdiózást megörökítő videók következnek, aztán lemezborító és tracklis.



_ELVALASZTO_









1.Crucifix
2.God Forsaken
3.My Destiny
4.Wake
5.Tomorrow Never Comes
6.Someone To Hate
7.This I Know
8.Means To An End
9.We Don’t Care
10.Resistance
11.Dead Flowers


Demon Hunter – The World Is A Thorn

Március 9-én jelent meg az amerikai (Seattle) keresztény metal banda ötödik lemeze! A sima cd verzió mellett megjelenik egy deluxe verzió is, mely egy DVD verzióval kapható majd: + 2 bónusz dal, hogyan készült a The World Is A Thorn, élő akusztikus felvételek.
Közreműködtek a lemezen :
Björn “Speed” StridSoilwork
Christian ÄlvestamScar Symmetry
Dave PetersThrowdown, Eighteen Visions
Klikk után egy ízelítő videó és a dalok listája.
_ELVALASZTO_


Collapsing (ft. Bjorn “Speed” Strid)


1.Descending Upon Us
2.Lifewar
3.Collapsing (ft. Bjorn “Speed” Strid)
4.This Is The Line
5.Driving Nails
6.The World Is A Thorn
7.Tie This Around Your Neck
8.Just Breathe (ft. Christian Alvestam)
9.Shallow Water
10.Feel As Though You Could (ft. Dave Peters)
11.Blood In The Tears
Bónusz számok:
12.Desire The Pain (3:57)
13.Driving Nails (String Mix) (4:07)

Demon Hunter – jön a negyedik lemez

A Seattle-ből származó Demon Hunter új negyedik lemeze “Storm the Gates of Hell” címmel november 6-án a Solid State Records gondozásában jelenik meg. A lemez producere Aaron Sprinkle (EMERY, THE ALMOST) míg a keverés Machine (LAMB OF GOD, WHITE ZOMBIE, ARMOR FOR SLEEP) munkája.

“Storm the Gates of Hell” tracklist:

01. Storm the Gates of Hell
02. Lead Us Home
03. Sixteen
04. Fading Away
05. Carry Me Down
06. A Thread of Light
07. I Am You
08. Incision
09. Thorns
10. Follow the Wolves
11. Fiction Kingdom
12. The Wrath of God

 

Explosions Tour
szeptember 30.
VR Sex
szeptember 30.