Tag: DGM

DGM – Túllépnek minden határt

Az progresszív metal olasz mesterei, a DGM november 17-én adják ki várva várt új albumát LIFE címmel. A lemezről elsőként Unravel the Sorrow daluk videóját osztották meg.

Az elmúlt néhány őrült év nemcsak rossz dolgokat hozott, hanem lehetővé tette, hogy az új albumunk, a LIFE megírására koncentráljunk. Ez a lemez a mindannak a hangulatnak, tapasztalatnak a gyűjteménye, amit az elmúlt időszakban éreztünk. A LIFE az elmúlt 2 éves munkának a csúcsa. A dalok egyértelműen azt a vágyainkat mutatják meg, hogy a zenekart túllépjék minden korábbi határán, és jobban kiépítsék saját személyes identitását és szemléletét.

Ezúttal valóra váltottuk az álmunkat, hogy a globális rock és metal színtér egyik legkarakteresebb művészével dolgozhassunk együtt a legendás Travis Smith-szel (Opeth, Devin Townsend, Nevermore és még sokan mások), aki az új dalok képét alkotta fantasztikussá.

DGM – Hallgasd meg új lemezüket

Tragic Separation címmel jelent meg a progresszív power vonalas olasz DGM új stúdióalbuma, ami az alább hallgatható végig.

 „A tizedik albumunk elkészítésébe szó szerint beletettük a húsunkat és vérünket. Hiszünk a zene halhatatlanságában, ezért aztán minden egyes megkomponált hangnak értelmet és célt akarunk adni. A saját zenénk legnagyobb támogatóinak kell lennünk, csakis ezután kérhetünk bárkit is arra, hogy higgyen abban, amit csinálunk. Nem számít, hogy három, négy, vagy még több év kell egy új lemez kiadásához, mert annak ellenére, amit a nagy streaming cégek vezetői mondanak, számunkra a minőség számít, és hisszük, hogy ez a rajongóinkra is igaz.

DGM – Októberben érkezik az új lemezük

Az olasz progresszív power metalos DGM október 9-én, a Frontiers Music gondozásában jelenteti meg tizedik stúdióalbumát Tragic Separation címmel. Lemezük a 2016-os The Passage albumuk folytatása lesz, amiről elsőként Flesh And Blood videójukat nézhetitek meg.

DGM – Tragic Separation

(Frontiers Music)

1. Flesh And Blood
2. Surrender
3. Fate
4. Hope
5. Tragic Separation
6. Stranded
7. Land Of Sorrow
8. Silence
9. Turn Back Time
10. Curtain

DGM – újabb videoklip érkezett

Az Animal dal klipjét nemrégiben már láthattátok e hasábokon, ha nem, kattintsatok a számcímre, azonban a Fallen egy egészen friss videó a The Passage című lemezről. A DGM nevű progresszív power metal banda egy harmadik dalt is megszellőztetett már, ennek címe The Secret Part 1 – ezt szintén meghallgathatjátok az alábbiakban.





DGM – videoklip a kilencedik lemezhez

A veterán jelzővel bátran illethető DGM már 20 éve szerez örömet a progresszív power metal fanoknak kiadványaival. A The Passage a kilencedik nagylemezük lesz, és augusztus 26-án jut el a boltokba a Frontiers Music kiadó közreműködésével. Az alábbi Animal a csapat legújabb videoklipje, amely a lemezt hívatott megismertetni a zenekar rajongóival.




DGM – Trust videoklip

Már a nyolcadik lemezét jelentette meg március 26-án a Scarlet Records az olasz progresszív metál csapatnak. A Momentum című album felvételei Simone Mularoni gitárosuk segédletével készült a San Marino-i Domination stúdióban, a külcsín pedig Simone Bertozzi (Mnemic) munkája. Készült egy klip, a Trust című dalukhoz, ezt láthatjátok most.


Hexvessel Hexvessel
április 24.