Tag: Dimmu Borgir

Aornos – Pre Divine (2023)

A Stratovarius budapesti koncertje után nagyjából teljesen elment a kedvem az extrém metal műfajoktól, és kvázi megfogadtam, többet nem hallgatok ilyesmit, mert nincs kedvem extra sötétséget magamhoz venni, a küzdelmes mindennapok gondjai bőven elegendőek. Aztán a sors jó értelemben vett fintoraként kaptam a megkeresést az új, de még 2023-ban megjelent Aornos lemez véleményezésére, aminek a […]

Tovább »

Dimmu Borgir – Hallgasd meg feldolgozáslemezüket

2020-as Eonian című albuma után egy feldolgozásokat tartalmazó lemezzel tért vissza a Dimmu Borgir. Nyolc dalos Inspiratio Profanis című albumukra elmondásuk szerint az évek során rögzített azon feldolgozásaik kerültek fel, amelyek fontos hatással voltak rájuk. Ezek az alábbiakban hallgathatóak meg.

Dimmu Borgir – Feldolgozásalbumot adnak ki

December 8-án egy feldolgozásokkal teli albumot ad ki a Dimmu Borgir. Inspiratio Profanis című albumuk a norvég szimfonikus black metal legenda eddig rögzítette feldolgozásait rejti magában, szám szerint nyolcat.

Úgy gondoltuk, ideje csokorba gyűjteni az évek során rögzített feldolgozásainkat, Felfrissítettük a maszterelést, és mindent egybecsomagoltunk, hogy megmutassuk néhány fontos hatásunkat.” – mondja Silenoz.

Kedvcsinálóként a Deep PurplePerfect Strangers„, valamint a VenomBlack Metal„-ja ismerhető meg róla.

Dimmu Borgir – Inspiratio Profanis

(Nuclear Blast Records)

1. Black Metal (Venom)

2. Satan My Master (Bathory)

3. Dead Men Don’t Rape (G.G.F.H.)

4. Nocturnal Fear (Celtic Frost)

5. Burn In Hell (Twisted Sister)

6. Perfect Strangers (Deep Purple)

7. Metal Heart (Accept)

8. Nocturnal Fear (Celtically Processed) (Celtic Frost)

Argesh – Excommunica (2021)

Régóta kallódó lemezként került a kezeim ügyébe az Argesh debütáló korongja. Sajnálatos módon fizikai formája már jó ideje lapult szótlanul a fiókom egy félreeső szegletében. Persze, amikor hozzám került a zenekar CD-je, szinte első hallásra beleszerelmesedtem, kívül-belül jól megforgattam, akárcsak egy olcsó vásári portékát, de amint beteljesült az álom hanyagul félredobtam, amely így megcsalatva várt […]

Tovább »

Zornheym – The Zornheim Sleep Experiment (2021)

Meg kell vallanom, régen hallottam ekkora stílusegyveleget egy lemezen, mint amekkorát a Zornheym nevű zenekar tár elénk legújabb, október 22-én napvilágot látott The Zornheim Sleep Experiment címet viselő lemezén. Bár a stílus megjelölésben az szerepel, hogy szimfonikus black/death metal, emellett a zenét nyugodtan fel lehetne ruházni az extrém heavy metal jelzővel is. Egy biztos, a […]

Tovább »

Dimmu Borgir – Interdimensional Summit – klippremier


Május 4-én Eonian címmel érkezik az idén 25 éves fennállását ünneplő Dimmu Borgir új albuma, ami előtt azonban még egy kislemezzel jelentkeznek. Az EP „A” oldalára egy friss nóta került fel, az Interdimensional Summit, a „B” oldalra pedig a Puritania című daluk élő verziója. Az új dalhoz egy hivatalos videoklip is készült, ami máris megnézhető.


A banda frontembere, Shagrath elmondta: „Az Eonian az idő illúzióját jeleníti meg, mindent ami van és mindig is volt. Számunkra egyben a Dimmu Borgir 25 éves jubileumát is jelzi, a lemez maga pedig amolyan tisztelgés a saját történelmünk és a norvég black metal történelme előtt.
 

Dimmu Borgir – Eonian
(Nuclear Blast)

1.The Unveiling
2.Interdimensional Summit
3.Ætheric
4.Council Of Wolves And Snakes
5.The Empyrean Phoenix
6.Lightbringer
7.I Am Sovereign
8.Archaic Correspondence
9.Alpha Aeon Omega
10.Rite Of Passage


Dimmu Borgir – új single lemez

A Nuclear Blast Facebook oldalán olvasható, hogy egy single lemezzel fog jelentkezni a norvég Dimmu Borgir. A kiadó a single album megjelenését február 23-ára időzítette, s ehhez hozzátette azt is, hogy ezen a napon már előrendelhető lesz az új nagylemez is, amely 10 új dalt fog takarni, s május 4-én fog napvilágot látni.

Dimmu Borgir – részlet az áprilisi DVD-ről


Korábban már olvashattatok a Dimmu Borgir április 14-ei dupla DVD kiadásával kapcsolatban. A zenekar kiadója YouTube csatornáján megosztott egy videofelvételt, amely a Forces Of The Northern Night DVD-n lesz látható. A koncertfelvétel a Wacken-en készült.



Dimmu BorgirForces Of The Northern Night – DVD (2017)

1.Xibir
2.Born Treacherous
3.Gateways
4.Dimmu Borgir (orchestral)
5.Dimmu Borgir
6.Chess With the Abyss
7.Ritualist
8.A Jewel Traced Through Coal
9.Eradication Instincts Defined
10.Vredesbyrd
11.Progenies Of The Great Apocalypse
12.The Serpentine Offering
13.Fear And Wonder
14.Puritania
15.Kings of the Carnival Creation
16.Mourning Palace
17.Perfection Or Vanity

Dimmu Borgir – dupla szimfonikus DVD


A napokban számoltunk be nektek a Dimmu Borgir készülő új albumáról, most pedig az április 14-én érkező dupla koncert DVD-jéről olvashattok.
 

A dupla DVD Forces of the Northern Night címmel fog megjelenni a Nuclear Blast kiadásában. A DVD első részére a banda legendás, Oslo-beli koncertje kerül, amit a Norwegian Radio Orchestra és egy 30 tagú komplett kórus társaságában adtak2011. május 28-án, valamint a teljes 2012-es Wacken fesztiválos buli felvétele került fel. Továbbá tartalmaz egy bónusz dokumentumfilmet is, ami a szimfonikus koncert egyórás összefoglalója, ez látható az alábbiakban.

http://www.youtube.com/watch?v=-YC4WJcvd7Y&

Mindkét koncerten a Dimmu Borgir-tól megszokott, gigantikus produkciónak és lenyűgöző színpadi műsornak lehettek szemtanúi a rajongók. A másfél órás performanszok során válogatott klasszikusok hangzottak el a banda teljes diszkográfiájából.

Bátran mondhatjuk, hogy ez eddigi karrierünk csúcspontja.” – nyilatkozta a Dimmu Borgir frontembere, Shagrath. „A stúdiózások során mindig is rengeteg szimfonikus elemet alkalmaztunk a dalokban, de valódi nagyzenekarral mindeddig nem sikerült színpadra lépnünk. Korábban csak samplereket és szintetizátorokat használtunk; így tehát ez az alkalom igazán különlegesnek számított minden tekintetben.
 

Dimmu Borgir – készül az új album


Legutoljára 2010-ben Abrahadabra címmel adott ki albumot a norvég szimfonikus black metal legenda, a Dimmu Borgir. A csapat tavaly tavasszal meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és idén új albummal jelentkeznek.

Shagrath, a Dimmu Borgir készüló új albumáról elmondta, hogy 10 dal már megszületett, és azt is tudja, hogy a hét év hosszú idő két album között, de az új anyagra megéri várni.
 
Megértem, hogy az emberek türelmetlenek és bosszantja őket az is, hogy nem szolgáltunk túl sok hírrel. Az az igazság, hogy ez a banda az elmúlt 15-20 évben elég tempósan hasított előre, és óhatatlanul eljön az a pont, amikor szükség van egy kis szünetre.

Annyit mondhatok a készülő lemezről, hogy a Dimmu Borgir minden periódusából vannak benne elemek. Ilyen például az a riffelés, amelyről 1994 óta ismertek vagyunk, de ugyanígy ott vannak az új dalokban az Abrahadabrűn hallott cuccok is. Amolyan kombinációja lesz egy csomó különféle világnak, hangulatnak, szóval, izgatott vagyok miatta. Az biztos, hogy a legjobb anyagaink egyike lesz.

A Dimmu Borgir mindig is az előrehaladásról szólt, nem a visszalépésről. Sosem szabad félni az új megközelítések, az új témák kipróbálásától. A legutóbbi lemeznél fehér ruháink voltak, ami sok rajongót megijesztett. Most ugyanez történt a visszafogott, komor új fotó közzétételénél. Bármit is csinálunk, mindig lesznek olyanok, akik panaszkodnak, kárognak, és az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy haladunk előrefelé, mégpedig abba az irányba, amit jónak tartunk. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk
.”



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.