Tag: Don Gatto

Don Gatto – 26:52 – új videó

26:52 címmel mutatta be új videóját a hazai hardcore/punk legenda, a Don Gatto. A zenekar gitárosa, Acélos Balázs az alábbiakat osztotta meg róla:

Elkészült az új klipünk, ráadásul magyar szöveggel, hogy anyám is értse. A számot Tomas Skogsberg keverte (Sunlight Studio, Svédország), aki többek között olyan amatőr bandákkal dolgozott eddig, mint az Entombed, a Hellacopters, a Backyard Babies, az Amorphis, meg a Lake of Tears, akiket nagyon imádok, de ezt senkinek, légyszi…!

Meg itt vannak az év végi koncertdátumok is. Játszunk a Roaddal egy-két koncertet, meg ötöt az amerikai haverokkal, a Hemlock-kal is.

Don Gatto – Élménybeszámoló a New York-i túráról

A hazai hardcore/punk egyik jelentős csapata, a Don Gatto nemrég a Nagy Vízen túl járt egy koncertkörúton az amerikai Hemlock csapatával. A banda, azaz Acélos Balázs – gitár, Budavári Zoltán – ének, Weisz Gábor – basszus és Kákonyi Gergely Ferenc – dobok messzi túrájáról a rajongók – és támogatók – jó időben már előre, az […]

Tovább »

Don Gatto – Interjú az amcsi turné apropóján

A Don Gatto sosem ül sokáig a babérjain, ám most minden eddiginél nagyobb út előtt állnak. A Hemlock meghívására az USA-ba repülnek augusztusban, ahol megmutatják az amcsiknak, milyen is a magyar hardcore virtus. Erről is kérdeztük a mindig közlékeny Acélos Balázst. A zenekar egyébként már dolgozik a következő anyagán, ami rendszeres a koncertezés mellett időnként […]

Tovább »

Már egy hét sincs és itt az Alpárfeszt

Idén is jön az ország legzöldebb underground kisfesztiválja

2023. június 22-24. Lakitelek, Tőserdő Autós Kemping

Az elmúlt években fogalommá vált az, hogy „Alpárra menni” – a tiszavidéki kisfesztivál az anti-mainstream muzsika kedvelőinek kedvenc találkozópontja lett. A dél-alföldi zenei kikapcs, ahol se nemzetközi sztárdömping, se több színpad nincsen, sajátos, semmihez nem hasonlítható egyedi bájával hamar lenyűgözte az underground műfajok és a vidéki táj szerelmeseit. A szervezők pedig ezúttal is az eddig jól bevált menüvel készülnek, a reggae-től a funkon át egészen a fúziós- és modernmetal produkciókig, mindenféle izgalmas stílusra lazulhatsz az Alpárfeszt három napja alatt. De nézzük csak, kik azok a zenekarok, akik biztosan ott lesznek az idei buliban. 

A fesztivál első napján többek között a Lazarvs, a DARKMESS és a Wishes dübörögteti meg a metálos szíveket – őket nem kell senkinek sem bemutatni, majd másnap érkezik a Mayfly funkcsaládja után a kemény vonalas csapat, a teljesség igény nélkül például a hazai stoner császár Dungaree, a Don Gatto hardcore punkja és a szintén szigorú szegedi Dystopia vezényli az aznapi hajrázást. Szombaton pedig olyan környékbeli sztárok pörgetik fel a bulit, mint a hazai pop-punkba állandóan új színt csempésző KIES, a kecskeméti illetékességű energiabomba a Nova Prospect, de a budapesti illetőségű Komodo band, és a meteorként hasító Mudfield sem marad otthon.

Idén nyáron ráadásul a koncertek előtt és után lesz esély unatkozni – ezt garantálják a szervezők, ugyanis esténként Alpárfeszt filmvetítéssel, napközben meg délutáni gitárkurzussal, tőserdei természetjáró túrával és interaktív beszélgetésekkel készülnek azoknak, akik az előző napi mulatság után már napközben is érzik a lendületet.

S ahogy megszokhattuk, az Alpárfeszt eddigi epizódjainál, a szórakozás mellett kiemelt hangsúlyt kap a bolygóvédelem is. Egyik első hazai fesztiválként az Alpárfeszt crew már a kezdetekben kitiltotta a PET palackokat a buliból, így az italokat kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik, természetesen ezen a nyáron is, de a már hagyománnyá vált – a Rock the Planet csapatával közös zenekaros szemétszedés sem maradhat el..

Alpárfeszt 2023

Időpont: 2023. június 22-24.

Helyszín: Lakitelek, Tőserdő Autós Kemping

További információ: https://www.facebook.com/events/675058047266605

Jegyvásárlás:https://jegy.rock1.hu/alparfeszt-2022

Don Gatto – Ámerikába mennek

A Don Gatto gitárosa, Acélos Balázs küldött friss infókkal teli hírlevelet. Ennek kapcsán hamarosan jól ki is kérdezzük őket, de addig olvassátok ezt:

Augusztus első hetében egy öt állomásos amerikai turnéra megyünk a Las Vegas-i Hemlock zenekarral. Már nem nagyon emlékszünk arra, hol találkoztunk velük először – talán Csehországban -, de az biztos, hogy 2018-ban játszottunk velük három koncertet Magyarországon.

Ezek a Las Vegas-i kaszinórablók pont most vannak a 30 éves jubileumi turnéjukon és feldobtak öt dátumot, hogy csatlakozhatunk, ha szeretnénk. Aztakurva! Elindult a levelezgetés, napelemes számológéppel kiszámoltuk, hogy mennyibe fog ez kerülni, meg milyen ingóságainkat kell beadni a zálogházba, aztán össze is állt a kép. A botykapeterdi faluházba azért könnyebb koncertet szervezni, de Nyúl az énekesünk nagyon tudja, hogyan kell az interneten böngészni szálláshelyek meg autókölcsönzők között, úgyhogy július harmincegyedikén irány Amerika.

Ha egyben hazaérünk, lesz írásos beszámoló meg turnévideó is.

Amúgy csináltunk pár támogatói csomagot (www.dongatto.com/usa) is az amerikai turnépólókkal és pulcsikkal is, hátha valaki szeretné, hogy soha ne jöjjünk többet haza, haha.”

A nyári Don Gatto dátumok:


EARLYBIRD – friss klip, debütáló album és lemezbemutató

A Lángolón debütált a fővárosi Earlybird zenekar Kikapcsolnám c. sztorizós klipje, ami egyben a nemidevaló címet viselő bemutatkozó albumukat is hivatott támogatni.

Earlybird_band2022

A zenekar így foglalta össze azt, amit a dalról és a klipről tudni érdemes:

„A dal egyébként arról szól, hogy túl sok mindenre figyelünk egyszerre, de ebben a szerteágazó figyelemben elveszik a fókusz, nem állunk meg egy pillanatra, hogy megbecsüljük a pozitív eseményeket és embereket magunk körül. Magunkon vettük észre, hogy több dolgon jár az eszünk, sok mindennel foglalkozunk egyidőben és nehezen tudunk lassítani, mintha ez az állapot folyamatos lenne. Ebből született meg az a gondolat, hogy mindezt kikapcsolnánk, kikapcsolnám.

A klip ötlete még tavaly nyáron fogalmazódott meg bennünk, aztán ősszel konkrétan az egyik koncertre utazás közben, a buszban forrta ki magát a gondolat. 

Az alapkoncepció valójában egy – nevezzük így – klasszikus punk-rockos, házibuli hangulatú, mini-koncertezős klip volt, amiben a zenekar tagjai alapból a vagányabb, fellépős szettjükben tűnnek fel, melyek helyét szépen lassan átveszik a kocka, minden apró részletet kiemelt, ironikus és vicces énjük, ami görbe tükröt mutat a komoly személyiségnek. Gyakorlatilag egyfajta fokozatos váltás történik a klipben és a szám közepére ki is cserélődik az egész zenekar, mintha egy buliban “véletlenül” beesnének a színpadra, az egyes hangszerek mögé.

A videót egyébként – ahogy az nálunk már megszokott – teljesen önerőből és baráti segítségekkel terveztük megvalósítani, amiben nem győzünk elég hálásak lenni minden résztvevőnek. A felvételekért Rákóczi Márknak és stábjának jár az óriási köszönet, akik irgalmatlan nagy erőfeszítéseket tettek, hogy elkészülhessen ez a klip. Továbbá szintén borzasztóan hálásak vagyunk minden barátunknak, akik eljöttek és a lelkes közönséget nagyon ügyesen és szorgalmasan alakították. Muszáj megemlítenünk, hogy szerintünk nagyon jó volt a kémia a teljes felvétel alatt: a stáb, a közönség és a zenekar nagyon jól működött együtt és mindez rengeteg jó felvételt és vicces pillanatot eredményezett. Az igazat megvallva emiatt nem is volt egyszerű dolga a stábnak a vágás során, nevetésből nem volt hiány.”

A lemezt a streaming felületeken találjátok, de március 24-én a srácok már meg is ejtik a hivatalos lemezbemutatót a Dürer KertbenDon Gatto vendégeként. (Esemény: )

A debüt lemezzel kapcsolatban fontosnak tartották elmondani:

„Az első nagylemezünk – mondjuk úgy, hogy – az átlagostól eltérően készült el, szóval már nagyon örülünk a megjelenésének. Tudniillik a dalok felvétele közben csatlakozott a zenekarhoz Viktorunk (gitár-ének), akivel újabb mélységet kaptak és egészen egyszerűen jobban szóltak a dalok. Így tehát a felvételek közben úgy döntöttünk, hogy visszaugrunk az egész folyamat legelejére és immár öten, újra felveszünk mindent és ahol kell változtatunk a dalokon. Ez nyilván valamelyest elnyújtotta az egész folyamatot, de a végeredményt hallva úgy gondoljuk, hogy abszolút megérte.
A másik fontos és érdekes infó a lemez kapcsán, az az, hogy mindent, de tényleg mindent zenekaron belül oldottunk meg. A felvételeket a gitárosunk, Bence végezte, majd ő maga keverte és masterelte a dalokat, szóval ez egy 100 %-ig self-made, önerőből készült lemez, ami szerintünk teljes mértékben tükrözi azt a hangzásvilágot, lüktetést és persze minőséget, amit a zenekar a lemez kapcsán elképzelt. Szóval lehet, hogy nem volt egy gyors folyamat a lemezkészítés, és persze utólag lehet, hogy 1-2 dolgot már másként csinálnánk, máshogy építenénk fel, de a végeredményt hallva, szerintünk megérte ennyit foglalkozni a dalokkal, a lemezzel, és csak remélni tudjuk, hogy másoknak is ugyanannyira fog tetszeni, mint nekünk.
Egyébként a lemezen lévő dalok közül nem a “Kikapcsolnám” az első klipes dal, mivel tavaly már több EP és klip is kijött a “Vért a vízzel”, “A koromszín város” és a “Leszakadt hidak” c. dalokkal.”

A lemezbemutató koncertről tudnivalók:

Don Gatto, Sense of Justice, Earlybird, Visionless Humanity koncert_2023.03.24_Dürer

„Végül pedig természetesen meg kell említenünk, hogy nem is húzzuk az időt és március 24-én a budapesti Dürerben megejtjük az első hivatalos lemezbemutató koncertünket is a Don Gatto vendégeként a Sense of Justice és a Visionless Humanity társaságában, így élőben ott lehet első alkalommal meghallgatni a teljes lemezanyagot. Nekünk tehát most az a feladat, hogy újból megtanuljuk a dalokat! 🙂 Viccet félretéve, tényleg izgatottan várjuk a nagy napot. Szóval ott tali? :-)”

DON GATTO INTERJÚ A TOXIC WEEKENDEN

Valamikor régen (hú, hogy szalad az idő) Peti fiam mutatott egy zenét, szekszárdiak-mondta, Don Gatto a nevük, zúzós zene, jó kis témákkal. Köszi. Maradhat.Az első dunaújvárosi Rockmaratonon (2015) Peti még be is mutatott Acélos Balázsnak (gitár), mert ő akkor már ismerte személyesen is. Balázs meg nem akarta elhinni, hogy Apuka – Anyuka is ott tölti […]

Tovább »

TOXIC WEEKEND, ORFŰ 2. NAP

Kedves Olvasó, ha ezt a cikket nyitottad volna meg először, akkor arra kérlek, előtte olvasd el az 1.napra vonatkozó élménybeszámolóm, hogy teljes legyen a kép a fesztivál hangulatáról. Na de kezdődjék a második nap! Péntek reggel azt éreztem, hogy számomra kész kampó. Se az alvás, se a zuhany, se a powerrade, se a sör nem […]

Tovább »

Fémforgács podcast s01 / e06

Ha lemaradtál vagy újra hallgatnád a Fáklya Rádiós műsorunk hétfői adását, amiben volt Gore Dimension, Heavy Temple, Don Gatto, Godhead Machinery, The Ramshackle Army, Leponexx, Ashen, The Void, CADAVERES, Grey Skies Fallen és a Kyle Thomas vezette Floodgate, itt a lehetőség:

https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=327

Don Gatto – klippremier

A Chainsaw Hardcore hazai zászlóvivői, azaz a Don Gatto egy új, hatalmas költségvetésű videoklippel jelentkezett.

Acélos Balázstól tudjuk:

Volt egy online koncertünk a szombathelyi Végállomás klubban és arra gondoltunk, hogy az úgy nem fair, hogy a közönség lát minket, mi viszont a közönséget nem, szóval megkértük őket, küldjenek videókat magukról, miközben nézik a bulit. Sok mókás felvétel született, mindenkinek nagyon köszönjük a közreműködést!”

1234
Hexvessel Hexvessel
április 24.