Tag: Doro

Doro – videóklip Lemmy emlékére


A német metalkirálynő, Doro Pesch egy évvel ezelőtt, 2015. december 28-án elhunyt zenésztársa, barátja, a Motörhead legendás vezére, Lemmy Kilmister emlékére bemutatta új videóját.

Doro még 2012-ben, Lemmy közreműködésével rögzítette az It Still Hurts dalt. A két zenész hosszú évek óta közeli barátja volt egymásnak, a lentebb látható emlék videóban több közös kép és felvétel is szerepel.


Doro elmondta: „A rock világ éppen egy évvel ezelőtt vesztette el egyik legnagyobb karakterét. Én magam pedig az egyik legjobb barátomat, Lemmy Kilmister-t. Egy év tehát eltelt, és ő továbbra is elmondhatatlanul hiányzik nekünk. Még életében tervbe vettük, hogy kiadunk egy videót, amiben a legszebb közös pillanatainkat elevenítjük fel.

Lemmy számomra egy angyal volt. Mondhatni megmentette az életem azzal, hogy velem dolgozott 2000-ben, amikor meghalt édesapám. Akkoriban totálisan szét volt törve a szívem. De egy nap csörgött a telefonom, Lemmy volt az. Habár pillanatnyilag akkor még annyira le voltam hangolva, hogy nem is nagyon akartam reagálni rá, néhány hónappal később írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem, milyen jó lenne megírni egy közös dalt. Nos, ez itt van. Lemmy, az egyik legnagyobb rock ‘n’ roll-hős emlékére. És tényleg, még mindig fáj… Nyugodj békében, kedves barátom. Hiányzol nekünk.
 

Később maga Lemmy invitálta meg Doro-t Los Angelesbe, azzal a szándékkal, hogy felvegyenek két duettet, a KISS két tagja, Bruce Kulick és Eric Singer közreműködésében. Ezek egyike volt az alábbi lejátszón is hallható ‘It Still Hurts’, aminek stúdiós változata DoroLove’s Gone To Hell című EP-jén kapott helyet.

Ide tartozó hír, hogy Lemmy halálának első évfordulója alkalmából a WackenTV közzétett egy 23 perces koncertfilmet, amit az idei Wacken fesztiválon készítettek, néhány neves zenész részvételével. A Lemmy emlékére készült koncertvideót az alábbiakban láthatjátok.
 


A szőke ciklon múltidézése

Elég soká tartott, hogy a németek első számú metal queenje újra magyar földön koncertezzen. Az ezt megelőző koncertje óta ugyanis eltelt cirka négy év legalább. Érthetetlen is számomra, hogy amíg pl. Udo Dirkschneider évente jön hozzánk, addig Miss Pesch-nek valami rejtélyes oknál fogva nem sikerült úgy ideszokni. Ezért is várta minden rajongó egy emberként az […]

Tovább »

Doro

A német hard rock énekes DORO (ex-WARLOCK) befejezte új albumának munkálatait. A lemez a „Warrior soul” címet kapta és márciuson 27-én az  AFM Records gondozásában kerül a boltokba. Az CD-t két verzióban lehet majd megvásárolni, az egyiken 12 dal lesz megtalálható, míg egy korlátozott kiadásban, két bónusz nóta lesz pluszban.

 „Warrior Soul” tracklist:

01. You’re My Family
02. Haunted Heart
03. Strangers Yesterday
04. Thunderspell
05. Warrior Soul
06. Heaven I See
07. Creep Into My Brain
08. Above The Ashes
09. My Majesty
10. In Liebe Und Freundschaft
11. Ungebrochen
12. Shine On
Bónusz:
13. Angel In The Dark
14. 1999

A borító megtekinthető ITT.

Doro

A germánok metal dívája, Doro Pesch „In Liebe Und Freundschaft”-re keresztelt EP-je nem november 4-én jelenik meg az AFM kiadónál, hanem egy héttel később, november 11-én.

Az EP a 2006. március 24-én megjelenő nagylemez előfutára, mely Warrior Soul néven fog napvilágot látni.

Az EP dalai:
01. In Liebe und Freundschaft
02. For Love and Friendship (English Version)
03. Lonely Wolf
04. Never Get Out of This Alive
Bonus track:
05. All We Are (live video from Bang Your Head 2005 festival)

A Warrior Soul dalra egy „szerelmes” klip is készül a KROKUS frontember Marc Storace közreműködésével, mely az Anuk – Path of the Warrior film (Doro filmje) sztoriját boncolgatja.