Tag: Down

Down – irány a stúdió

Kirk Windstein Down gitáros megerősítette, hogy a zenekari próbák után még ebben a hónapban stúdióba vonulnak. A csapat tartja magát a korábbi tervhez, miszerint négy különálló EP-t készítenek majd egy nagylemez helyett. Ezzel próbálják ösztönözni a rajóngókat az olcsóbb hanghordozók megvásárlására.

Down – Rex Brown nélkül

A korábbi hírrel ellentétben Rex Brown-t nemcsak helyettesítette a Down bulikon a Crowbar basszusgitáros Patrick Bruders, hanem át is vette helyét. Igaz, eredetileg tényleg csak kisegített, de időközben Rex – saját elmondása szerint – elvesztette a csapat iránti lelkesedését. Jimmy Bower azt mondja Rex áldását adta a helyét átvevő Patrickra, Phil Anselmo pedig annyit közölt, hogy Rexnek meg kell oldania személyes problémáit, de ez a zenélés, illetve a turnézás mellett nem fog menni neki. (Vajon mi az igazság?)

Rex Brown most a Kill Devil Hill nevű új csapatára koncentrál Vinny Appice (Heaven & Hell, Black Sabbath, Dio) dobos, Mark Zavon (Ratt, W.A.S.P, 40 Cycle Hum) gitáros és Jason „Dewey” Bragg (Pissing Razors) énekes társaságában.

Arms Of The Sun – Rex kilépett

Az ex-Pantera, Down basszusgitáros, Rex Brown kilépett Arms Of The Sun névre hallgató, mostanában Terry Date-tel stúdiózó másik zenekarából. Az utódja még nem ismert.
A kilépése azért is meglepő, mivel korábban nagyon lelkesen beszélt a zenekarról, az alkotási folyamatról.

A csapat gitáros énekese, Lance Harvill szerint a kilépés oka nem emberi, hanem szakmai és a kreatív okokkal hozható összefüggésbe.

Arms Of The Sun – videós bemutatkozás

Az Arms Of The Sun névre hallgató project talán elsősorban Rex Brown (ex-Pantera, ma Down basszer) neve miatt lehet érdekes, de a csapat tagja még John Luke Hebert (King Dimond) dobos, Lance Harvill énekes, gitáros és Ben Bunker (Gryn) gitáros.

Az új videójuk a March Of The Dolls c. dalra készült. (Igazából a bemutatkozó koncert felvétele)

http://www.youtube.com/watch?v=xywdi1ptZjc&


A banda mostanában készült el a tizenhárom nótás anyag felvételével, a produceri teendőket és a keverést pedig Terry Date (Deftones, Pantera, Soundgarden) végezte. A lemezt az Extreme Music adja ki.


Változás a Vital Remains buli zenekarai között

Az olasz Hour Of Penance nem vesz részt a turnén, viszont 2 izgalmas csapat lépett be a képbe: Order of EnneadSteve Asheim (Deicide/dob) Tampából érkező progresszív death/black bandája, valamint a svájci Sludge, mely neve ellenére doom/death és a Samael gitáros Makro bandája.
És ha már Concerto szervezéseknél tartunk, érdemes bal oldalt megkeresni az új plakátokat (a lustábbak a tovább megnyomása után olvashatják)…
_ELVALASZTO_
Hogy: június 23-án a Pecsában lép fel a legendás Down a nem kevésbé híres Voivod társaságában és ezúttal nem töketlen osztrák szervezésben.
25-én pedig egy másik nem kevésbé izgalmas koncertet csíphet el a nagyérdemű: a Devildriver csak úgy mint a Down szintén először jár Magyarországon, ők a holland God Forbid-dal zúzzák szét a Diesel Club színpadát…

Készen van 6 új Down nóta

Philip Anselmo, a Down és az egykori Pantera énekese, a következőket írta a Down weboldalán:
„Nos, ismét csomó idő telt el, mióta legutóbb írtam nektek, de most eljött az idő! Turnéval sújtottuk Európát, és a mai az utolsó fellépésünk, itt Göteborgban, Svédországban. Két bulival ezelőtt Németországban jártunk, ami fergeteges lett (hihetetlen közönség!). Amikor Hamburgban játszottam, kivettem egy kis szabadidőt és Wladimir Klitchko nehézsúlyú boxolóval és az edzőjével, Emanuel Steward-dal lógtam, mint a riporter/rajongó. Az élmény, hogy a Metallica előtt játszhatunk öt állomáson, kibaszottul felpörgetett, olyan területekre jutunk el, ahol még soha nem jártunk, Litvánia, Bulgária és Isztambul, Törökország. Hihetetlen, de az utolsó fellépésünk pedig Tel Aviv-ban lesz, Izraelben. Békével jöttünk! (És reméljük egy darabban távozhatunk!)”…
_ELVALASZTO_
„TOVÁBBÁ! Kibaszottul elkészültünk néhány új anyaggal, meg már elég anyag fel is van véve (legalább hat dal), amik lemaradtak az Over The Under-ről. Ez egyértelműen elég egy új EP-hez, és még meglepetések is lesznek benne. Majd meghalunk, hogy visszatérhessünk az Államokba turnézni egy jót! TÚL sok várost nem érintettünk még, és a nagy városokban MUSZÁJ, hogy lássunk bennünket jammelni egyet. Hamarosan meglesz… ígérem! Már zajlik a szervezés, szóval tuti meglesz a dolog.”

Megtekinthető a banda Over The Under-en szereplő, On March The Saints című dalához készült „klip”, ami gyakorlatilag a 2008. július 12-ei német Cologne városban rögzített fellépést tartalmazza, mégpedig egy rajongó, EvilPart13 által filmezve. Tessék lássék!



Hexvessel Hexvessel
április 24.