Tag: Dreamgrave

Dreamgrave – új koncertvideó sorozat


A Dreamgrave elkészült a tavalyi ShowBarlangos Metal Farsangon rögzített koncert dalainak live videóival, amiből most a 2014-es Presentiment című albumról (Spotify, Bandcamp, YouTube) érkező Black Spiral után a The Last Drop Falls-t tesszük közzé.

„Igyekeztünk az egyébként minden dalhoz a koncerteken vetített vizuálok részeit is elrejteni a videókban, ami remek hangulatfestő elem, nem kevésbé segít egy kicsit közelebb hozni a koncertes látványt.” – írja a zenekar.


A banda egyébként a hónapokban jelent meg vadonat új Monuments c. EP-sorozatának első részével a The Anxious-szel, ami ugyancsak elérhető a szokásos helyeken, így Spotify-on, Bandcamp-en és YouTube-on is.



Abaliget ProgCamp – nemzetközi fellépő is lesz

Nemzetközi fellépővel bővült az Abaliget ProgCamp programja


A fesztiválon fellépő zenekarok bejelentése rövidesen a végéhez ér. Igazán értékes és izgalmas programot sikerült összeállítani. Az Abaliget ProgCamp házigazdája a pécsi Perfect Symmetry zenekar lesz, akik új dobossal kezdték az évet. Bemutatkozó koncertjük megvolt január elején, és ez még csak a kezdet.



Schulteisz Ákos (főszervező) és Szkróbó Szabolcs (Perfect Symmetry) összpontosítanak az Abaliget ProgCamp-re, rengeteg tennivaló van a szervezésben, de élvezettel teszik, nagyot álmodtak…

„Az érdeklődés nagyobb lett, mint amire mertünk gondolni. De ennek így kell lennie, hiszen a rockzene, a progresszív ízekkel átitatott rockzenék megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Nagyon jó zenekarok vannak a műfajban Magyarországon, emellett azt tapasztaljuk, hogy a ProgCamp fogalma szárnyra kelt. A meghívott bandákon túl annyi iszonyatosan jó modern zenekar jelentkezett, hogy simán megtöltenének még egy fesztivál programot. De van egy kapacitása a ProgCamp-nek, amit így a nyitó évben egésznek tartunk.”

A 3 napos bérletet december óta lehet elővételezni, úgy néz ki jó lesz a fesztivál látogatottsága.
Bejelentésre kerültek: Dreamgrave, Angertea, Sungazers, Miserium, Soulmirror, Ghost Toast, Mars Told A Secret, Marcello’s Mystical Mind, Skore, King Furia, Stabbed, The Tumor Called Marla, Szónok, Divided, Perfect Symmetry. Ezek a zenekarok már a program biztos pontjai. Néhány tárgyalás alatt levő produkció lehetséges, hogy bekerül a 2018-as fellépők közé még. A fesztivál hangosításáért a Fidó Hangtechnika felel. Kellő hang és fény az biztos!

A következő mérföldkő a ProgCamp életében, hogy itt és most bejelentheti az első NEMZETKÖZI FELLÉPŐT a fesztiválra:
Az Abaliget ProgCamp-re érkezik Romániából az Untold Faith zenekar.



„Az Untold Faith zenekart a gitáros Mogyoros Attila (Psycho Symphony) és dobos Gindele Gabor (Psycho Symphony), két már a progresszív metalban korábban is jelen lévő nagy múltú zenészek alapították meg. Az Untold Faith gyorsan a román underground metal színtér egyik legeredetibb ées legígéretesebb formációjává vált. A zenei hatások közé tartoznak a olyan zenekarok, mint a Gojira, a Nevermore, a Psychotic Waltz, a Mekong Delta, a Sikth, a Riverside. Kísérletezős a zene, különböző stílusok és elemek épülnek be a hangzásba.”

Így mondhatjuk, jó úton halad a ProgCamp, hogy nemzetközivé váljon!
3 napos bérletet itt tudsz váltani:
https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=48722
A ProgCamp facebook oldala:
https://www.facebook.com/abaligetprogcamp/posts/1192568714178109
Esemény link:
https://www.facebook.com/events/139116883379814/

Dreamgrave – 3+2 tételes EP


Monuments I. – The Anxious címmel megjelent a szegedi prog rock/metal Dreamgrave új EP-je, a nemzetközi prog szcénában több sikert is elért 2014-es Presentiment album után.
A 3+2 tételes EP végighallgatható, letölthető, megvásárolható a zenekar Bandcamp oldalán, vagy Facebookon keresztül 2.500 forintért.

Monuments by Dreamgrave

A teljes produkció ismét a Miracle Soundban, Vári Gábor vezetése alatt készült. A következő két rész (The Mad és The Imperious) átlagosan 9-10 havonta fog érkezni. A borítóterv Tobias Art keze munkáját dícséri, aki a Presentiment digipak 20 oldalas bookletét is illusztrálta.

Mint a Presentiment-nél, itt is egy koncepció köré írta (és írja) a dalokat a zenekar.
_ELVALASZTO_

A Monuments egy kislemezhármas – a zenekar három EP-t tervez kiadni egy közös koncepció mentén: The Anxious, The Mad és a The Imperious alcímekkel, melyek a mai, egyre uniformizálódó világról mesélnek és azt taglalják, hogy ebben az emberek milyen módon adják fel önmaguk identitását.

A dalok a debütalbummal ellentétben nincsenek szorosan összefűzve, és mindegyiknek külön témaja van.

A Drop The Curtain azokról az emberekrol szól, akik demenciában szenvednek, és azokról is, akik a teljes életüket annak szentelik, hogy róluk gondoskodjanak, az utolsó pillanatig. A következő és egyben címadó dal (a borítóval együtt) a már ismertetett világot festi le, bontja ki. A Passing Faith in Others egy szerelmes dal, de nem a hagyományos fajtából. Az emberek nagy része mohón törekszik arra, hogy irigylésre méltó reputációt építsen maga köré. Bármit megtesznek a legtrendibb cuccokért, tökéletes embereket akarnak maguk köré. Másrészt kidobnak bármit ami elromlik, vagy nem tökéletes a szemükben többé, és meg sem próbálják azokat megjavítani. És ez különösen igaz a kapcsolatokra. Vagy ami még rosszabb: inkább megmaradnak egy komfortos hazugságban…

Dreamgrave – Monuments – megjelent az EP sorozat első része


Monuments
címmel jelent meg a szegedi dark/progresszív metalos Dreamgrave kislemez sorozatának első része. Az EP-sorozat első része a The Anxious alcímet kapta, ami három dalon át, 24 percben kalauzolja el a hallgatót egy varázslatos, éteri világba.

A Monuments egy EP-sorozat – mint a Presentimentnél, itt is egy koncepció köré írta (és írja) a dalokat a zenekar. Feltöltés, transzformáció és feldolgozás alatt állunk mindannyian: a három kislemez az egyéniséget porlasztó egységesülésnek tendenciájáról szól, mely a megfelelés önként választott kényszerébe taszít minket, elkerülhetetlenül.

A teljes produkció ismét a Miracle Soundban, Vári Gábor vezetése alatt készült. A következő két rész (The Mad and The Imperious) átlagosan 9-10 havonta fog érkezni.” – nyilatkozta korábban a csapat.

Monuments by Dreamgrave

Dreamgrave – EP sorozat


A szegedi dark/progresszív metalos Dreamgrave október 20-én, Monuments I. – The Anxious címmel jelenteti meg új EP-jét, amiről máris meghallgatható a Drop The Curtain című daluk.


A Monuments egy EP-sorozat – mint a Presentimentnél, itt is egy koncepció köré írta (és írja) a dalokat a zenekar.

Feltöltés, transzformáció és feldolgozás alatt állunk mindannyian: a három kislemez az egyéniséget porlasztó egységesülésnek tendenciájáról szól, mely a megfelelés önként választott kényszerébe taszít minket, elkerülhetetlenül.

A teljes produkció ismét a Miracle Soundban, Vári Gábor vezetése alatt készült. A következő két rész (The Mad and The Imperious) átlagosan 9-10 havonta fog érkezni.


A borítóterv ismét Tobias Art keze munkáját dicséri, aki a Presentiment digipak 20 oldalas bookletét is illusztrálta.
 

Dreamgrave – Momuments I. – The Anxious

1.Drop The Curtain
2.Monuments
3.The Passing Faith In Others
4.Monuments (élő, bónuszdal)
5.Black Spiral (élő, bónuszdal)

Dreamgrave – drum playthrough, klipforgatás, készülő új Ep


A szegedi progressive metalos Dreamgrave zenekar kiadta legutóbbi nagylemezükhöz tartozó Memento Mori drum playthrough-ját.


A csapat soraiba nemrégiben avanzsált Tóth Tamás 2013-ban a New York-i The Collective School of Music hallgatója volt, később MA diplomát szerzett Miskolcon klasszikus zenéből. A többek között a WISDOM, MYTRA, Miskolc Big Band zenekarokból ismert dobos még júniusban csatlakozott a zenekarhoz. Első kihívás rögtön egy tehetségkutató volt (Rocktogon), ahol a zenekar a második helyet zsebelte be az egyébként nagyszerű és erős mezőnyből.
 

További friss hír, hogy a zenekar jelenleg új single-dalának, a Drop The Curtain klipforgatásán dolgozik, amelynek munkálatairól most egy 360 fokos panorámaképet láthattok. A videót a csodálatos szabadkígyósi Wenckheim kastély könyvtárszobájában rögzítik, és a tervek szerint jövő év februárjában fog debütálni. További werk fotók elérhetőek a csapat facebook oldalán.
 

A Drop The Curtain az csapat készülő, eddig még címnélküli új EP-jén fog szerepelni, ami előreláthatólag áprilisban lát majd napvilágot.

A Dreamgrave egy független szegedi progresszív metál zenekar. Zenéjük eklektikus keveréke a progresszív, gótikus és neo-klasszicista stílusoknak, mely az álmok birodalmának éteri, de semmihez sem fogható érzelemviharainak határain egyensúlyoz. A 2012 őszén újraindított zenekar 2014-ben jött ki komoly szakmai elismerést szerzett Presentiment című nagylemezével, számos magazin év albumai közé választotta világszerte. Az album digipack kiadását már a rajongóktól befolyt támogatásokból finanszírozták.
 

A zenekar célja, hogy egy valódi, előremutató, stílusbeli korlátokat nem ismerő, a zenei céljait művészeti szinten képviselő entitássá váljon és új zenei világokat nyisson a nagyközönség számára.

Presentiment című nagylemezüket az alábbiakban hallgathatjátok meg.
 
<a href=”http://dreamgrave.bandcamp.com/album/presentiment”>Presentiment by Dreamgrave</a>

Dreamgrave – új dal kapott klipet



Íme a szegedi, progresszív metált űző Dreamgrave friss és ropogós új klipje a False Sense of Confidence c. számukhoz! Az idén már 3 napos Prog Heaven fesztiválon fellépő zenekar szokásához híven most is tekertek egyet a dolgokon: a dal megkapta a megjelenés óta egyébként minden dalhoz – még külön a tavalyi lemezbemutatóhoz – írt hegedűszólamokat. A felvételek ezúttal is a Black Hole Soundban készültek.



„Az a helyzet, hogy prog banda és koncept album lévén ugyan sokan valami grandiózus, kosztümös, elborult sztorit várnának; nos, ők csalódni fognak. 🙂 Mivel ez a legfelszabadultabb dalunk, egy hagyományos próbatermi videót készítettünk, ami igyekszik mindent megmutatni a dal hangszeres oldalából. A plusz hegedűszólam pedig hab a tortán. Sőt! A következő klippünk körül is megy már a munka, ami egy teljesen más oldaláról fogja bemutatni a zenekart ;)”
Gyimesi Dömötör, dalszerző, gitáros

„Krisztina csatlakozásával egy új játékszer került a kezembe: a hegedű a legutóbbi lemezünk egyébként sem kevés drámai hatással operáló dalait egy teljesen más dimenzióba emelte. Ebből hallható és látható némi ízelítő, de koncerten minden dalban masszív szerepet kapott a vonós hangszer, érdemes külön figyelni, mert sok dalrészben új hangulatok bontakoznak ki általa”
Mayer János, dalszerző, billentyűs

A csapat lemeze és egyéb cuccai elérhetőek a Bandcamp-es boltjukból, innen. Rendelni kedvezményes áron közvetlenül a bandától lehet a band@dreamgrave.com címen keresztül.

A csapat a Miserium-os srácok által életre hívott Prog Heaven platform immár három napos fesztiváljának harmadik napján játszik, melynek programja a műfajnak köszönhetően eléggé színesre sikerült:
_ELVALASZTO_

Április 14., csütörtök
18.30 – kapunyitás
19.00 – Solidity
20.00 – Dystopia
21.00 – Perfect Symmetry
22.30 – Age Of Nemesis

Április 15., péntek
19.30 – kapunyitás
20.00 – Keep Floyding Band
22.10 – Blank Manuskript (A)
23.30 – Marcello’s Mystical Mind (MMM)

Április 16., vasárnap
19.00 – kapunyitás
19.15 Prometheans
20.15 Mytra
21.15 Salvus
22.15 Miserium
23.15 Haelo
00.30 Dreamgrave

Dreamgrave – CD-n is megjelent

A szegedi progresszív dark metal zenekar Presentiment c. lemeze elérhetővé vált digipack formátumban! A kiadványhoz egyedi, 20 oldalas ‘Book of Presentiment‘ c. booklet is tartozik, amely végigkíséri a lemez mélységein és csúcspontjain a hallgatót, közelebbi képet mutatva a lemez koncepciójáról. A booklet Tóbiás Zoltán Art munkája.

A digipack megrendelhető a zenekar Facebook oldalán, vagy emailben a band@dreamgrave.com címen keresztül. Ára: 2.500 HUF + posta. Természetesen koncerteken a merch pultban is elérhető a lemez kitűzőikkel, pólóikkal együtt. A lemez digitálisan továbbra is elérhető a legismertebb online zeneboltokban. – írják hírlevelükben.

Megtörtént a lemezbemutató koncert is. Az előadásról Bátky Zoltán (BZ Project, At Night I Fly, stb.) a következőket írta:

„A különleges előadás ötletesen használta ki a tényt, hogy a Grand Café tulajdonképpen moziterem, így a zenekar mögötti nagy vásznon debütált a dalokhoz összeállíttott egyedi videómontázs. A rendhagyó fellépést a lemez hangulatához illő grafika- és fotókiállítás, valamint atmoszférikus zenével aláfestett verses bevezető színesítette, a koncerten pedig a zenekar egy alkalomra vonósokkal egészült ki. […]”

A lemezbemutató előadás után folytatódik a Presentitour a Prog Heaven platform zenekaraival együttműködve. Itt találkozhattok velük legközelebb:

04. 22. Budapest, G3 Rendezvényközpont w/ Ciconia, At Night I Fly
05. 02. Debrecen, Dharma Club w/ Ghost Toast, MindWalk
05. 30. Budapest, Club 202 ProgHeaven fesztivál 2. nap
06. 12. Szeged, Rongy Kocsma w/ Ghost Toast

A Presentitour fantázianévre hallgató turné ősszel Európában folytatódik.

Dreamgrave – Presentiment – 2014

Van egy olyan sejtésem, hogy a Dreamgrave bemutatkozó nagylemezének borítóját jegyző Fekete Norbertet megihlette az Az Útvesztő című könyv/film. Bár az is lehet, hogy az album koncepciójához illeszkedik ez a sötét tónusú kép… Ugyanis a Presentiment egy koncept-lemez. A szegedi banda még 2008-ban jelentkezett egy demóval (Deadborn Dreams), de az akkori felállás nem bizonyult stabilnak, […]

Tovább »

Dreamgrave – megjelent a Presentiment

A progresszív dark metal Dreamgrave kiadta első, Presentiment című albumát, amit a szegedi Black Hole Sound stúdióban vettek fel Vári Gáborral.
A csapat szerint a nyolc számos lemez absztrakt vélemény nyilvánítás és aggodalommal teli képzelgés a világunkról, a társadalmunkról, önmagukról, hogy miért tartunk itt és hová tarthatunk…

A dalok szövegei a Bandcamp oldalukon olvasható, a lejátszó után pedig saját szavaikkal mutatják be az egyes számokat.

Hallgassátok meg!

<a href=”http://dreamgrave.bandcamp.com/album/presentiment”>Presentiment by Dreamgrave</a>

1. Ethereal Eternity: A tökéletes üresség birodalma, egy világ ahol nincs se élet, se álmok, se félelem vagy fájdalom. 

2. Black Spiral: Egy köztes úton, két világ között, a halál után tévelygő lelket beszippantó erő elleni küzdelem.
3. Memento Mori: Az életed során egyre csak ismétlődő események metaforája, melyekről mindig azt hiszed, hogy el tudod viselni – de végül mégis minden egyes alkalommal megtörnek téged.
4. The Last Drop Falls: Az utolsó kísérlet a kitörésre.
5. Presentiment: A jövőből származó emlékek elárasztják a tudatodat. A félelem teljesen lebénít, a valóság csak egy kis darabkája visszhangzik már benned.
6. Presentiment (Part II): Az ismeretlen minden szépsége és ártatlansága ellenére is remegsz a bizonytalanságból fakadó félelemtől.
7. False Sense of Confidence: Az emberi ignoranciából következő túlzott önbizalom és a hozzá párosuló megfelelési kényszer a társadalom felé végül teljesen felemészti a létedet.
8. It’s Ubiquitous: A minket körülvevő balsejtelem feloldása, amely kimondja, hogy van még remény. A sötétség, amely mindannyiunkat körülvesz feloldódik a fényben. Hiszen a sötétség is csak a fény hiánya.
12
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.