Tag: Drünken Bastards

Metal Ör Die Records – kiadványok a láthatáron

2011. október 31-én a Metal Ör Die Records gondozásában két friss kiadvány fog napvilágot látni. Az egyik a hazai Drünken Bastards első albumának, a “Posercrusher“-nek az újramaszterelt, bónusz dallal megtoldott, felturbózott booklettel ellátott újrakiadása. Az eredeti széria 2007-ben csak 300 példányban látott napvilágot, ez a mennyiség mára teljesen elfogyott, így aktuális volt egy felturbózott új széria belőle, amit a banda külföldi sikerei még indokoltabbá tettek. Flyer

A másik közelgő kiadvány pedig a kiadótól már megszokott Fantomania sorozat újabb része. Mint az ismert az underground zenék hívei között, ez a sorozat igencsak egyedi koncepcióval rendelkezik: teret ad arra, hogy különféle ismertséggel rendelkező együttesek bemutatkozzanak saját dalaikkal, de közben a 80-as évek legendás hazai black/thrash metal együttesének, a Fantom-nak is hódolnak 1-1 feldolgozás erejéig. A sorozat idén elérkezett a III. részéhez, ami egyedül egy együttest fog szerepeltetni, mégpedig a görögök feljövőben lévő NWOBHM bandáját, a Witchcurse-t. A görög legénység a CD-re 5 saját dalt pakolt fel (melyeket korábban csak bakelitlemezen adott ki), valamint 4 old school heavy metal stílusban átdolgozott Fantom klasszikust, melyet az is érdekessé tesz, hogy ezeket az énekes magyarul énekelte fel, bár ez igencsak az érthetőség rovására megy. Flyer

A kiadó háza táján még mindig aktuális a legendás mezőkövesdi black/thrash metal zenekar, az Angel Reaper összes demóját tartalmazó “Angel ripping metal” c. CD kiadvány is. Flyer

New Noise

A nyár eleji szezonban igencsak lasszóval kell fogni a korrektebb metál eseményeket, lévén a fesztiválok eléggé megfojtják a kis ,,halakat”, az emberek pedig a nagyobb eseményekre tartalékolnak – érthető módón. Ebben a vihar előtti csendben mégis találhat említésre méltó koncertet az extrém metál műfajokat preferáló nagyérdemű, ilyen volt a Drünken Bastards és a Concrete zenekarok […]

Drünken Bastards hírlevél

Pete Fire-nél, a Drünken Bastards alapító gitárosánál rákos daganatot diagnosztizáltak az orvosok pár héttel ezelőtt. Pete kezelései megkezdődtek, az orvosok, a család és mi, a barátai is bizakodóak vagyunk. Pete egyelőre jól viseli a megpróbáltatásokat, de a kezelése hozzávetőleg 6 hónapot fog igénybe venni, ami azt jelenti, hogy a banda minden őszre tervezett koncertjét kénytelen lemondani. Természetesen a munka nem áll le, közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy ebben az időszakban nekiállunk a 3. lemezünk előkészületeinek és tavasszal, Pete gyógyulása után bepótoljuk az elmaradt koncerteket is. Szurkoljatok Pete mielőbbi gyógyulásáért és várjátok a Hells Headbangers Records-nál augusztus 31-én megjelenő Horns Of The Wasted című kettes Drünken Bastards albumot.
Természetesen Pete másik zenekara a Bridge To Solace is úgy döntött, hogy a búcsú koncertjeiket majd csak Pete gyógyulása után, vele együtt bonyolítják le, úgyhogy a tavasz nem fog szűkölködni nukleáris Hardcore és Metal/Punk támadásokban.
Köszönjük mindenkinek a támogatást és várjátok a nukleáris visszatérésünket!
A Bastards

Drünken Bastards / Rötten split

Mától kapható a Metal Ör Die Records gondozásában megjelent Drünken Bastards/RöttenGlobal Nuclearism split CD! A Drünken Bastards részéről a Municipal Waste-tel közös koncerten rögzített 5 nóta, többek közt a koncertekről már ismert új számok, illetve az Eat My Fuk feldolgozás hallható, míg a Rötten vegyesen kínál új studio és próbatermi felvételeket, köztük egy Minor Threat feldolgozást!
Rendelhető tőlünk vagy a Metal Ör Die Recordstól (metalordierex (kukac) yahoo (pont) com)!

VA – Split – Fantomania II – 2009

Egy kicsit mindig nehezen állok neki az egri illetőségű Stauderer János fémjelezte anyagoknak, ennek két oka is van; az egyik, hogy alapvetően underground bandákkal foglalkozik (interjúit a hazai egykori nagyokról és a hatások hatásairól itt olvashatsz), ezeket karolja fel, adja ki, lehetőséget biztosítva a jövőre – s nem egyszer komoly utána járással jár egy-egy csapatról […]

Fantomania II.

A 2006-ban megjelent első Fantomania (Fantom-tribute) lemez után közeleg a második darabja a sorozatnak!
_ELVALASZTO_

Mint ismeretes, 2006-ban a hazai Fantom, a finn Evoked Curse és a chilei Terror Strike közös szerepvállalásában jelent meg a 17 dalt tartalmazó Fantomania I.

A második Fantomania lemez hamarosan megjelenik, az első részhez hasonlatosan újfent a Metal ör Die Records jóvoltából. A kiadó ehhez a koronghoz tovább szélesítette a palettát, s immár 5 banda tiszteleg a legendás Fantom előtt: Dög, Drünken Bastards, Funebre, a brazil Ravendark’s Monarchal Canticle és a Sacrifical Dagger.

Drünken Bastards póló

A Drünken Bastards és a Stygian Shadows közös kooperációjában hamarosan új Drünken Bastards póló lát napvilágot. Felhasználva a tavalyi, szűk körben elterjedt (ami talán a sárga pólónak is köszönhető…) mintát, ezúttal piros (fekete nyomással) illetve fekete (sárga nyomással) pólók készülnek, kiegészítve azzal, hogy a póló ujjain is lesz nyomás, egyiken kicsiben a zenekar jólismert logója, míg a másikon a „Speed metal” bélyeg lesz látható!
A póló mellé készül egy tenyérnyi méretű sörnyitó is, a kettő együtt 50-50 példányba van betervezve, Magyarországon 3000 Ft ellenében (ajánlott pkg. benne van az árban!) lesz megrendelhető az alábbi címeken:
vorkuta (kukac) hotmail (pont) com
stygian (kukac) t-online (pont) hu

A finn Archgoat január végén megjelenő, „The light-devouring darkness” című, 2. nagylemezét a Stygian Shadows terjesztésében is be lehet majd idehaza szerezni. A kiadvány előjegyezhető a stygian (kukac) t-online (pont) hu címen. A CD ára várhatóan 2500-2900 között lesz, plusz pkg.!

Vorkuta / Abigail – Speed Metal Motherfuckers (split) – 2007

Nos, a zalaegerszegi Vorkuta brigád bemutatásával ennék a splitnél se időznék (nézzen utána, aki kíváncsi az aktív hazai horda történetére, és netán nem ismerné azt), inkább rátérnénk kritikánk tárgyára, amit a Necromancer Recordsnál jelent meg 7”-es színes hanglemezen 400 példányban, illetve a már többször is szobakerült a brazil underground terjesztő és kiadó kegyiben; Hammer Of […]

Vorkuta & Woods of Desolation – Split – 2008

Azt hiszem a zalaegerszegi Vorkuta a hazai black metal scene egyik legaktívabb hordája, amely vagy nagyon szerencsés vagy hihetetlen ügyes, de szinte félévente jelennek meg dolgaik. Most az új lemezen dolgoznak, amely jövő év elején várható valamikor, és valószínűleg Infam kollégám fog róla írni, mivel én erkölcsi alapok miatt nem tehetem meg. Igyekszem a majd […]

IV. Stygian Shadows fesztivál

Stygian Shadows Fesztivál IV. 2008. június 28. szombat Budapest, Vörös/Kék Lyuk A legdurvább metal válfajok szerelmeseinek idestova negyedik éve nyújt – és sajnos egyedüliként! – a Stygian Shadows fesztivál emlékezetes black/death/thrash éjszakát. Az eddigi SS fesztiválokról általánosságban annyit érdemes tudni, hogy túlnyomó részben minőségi, az underground-ban elismert bandákat hívtak meg a szervezők, érdekesség, hogy minden […]

12
szeptember 20.,
szeptember 24.,