Tag: Dying Wish

Dying Wish – a Wishstory folytatódik

A zenekar hírlevele az újra egymásra találásról, a próbákról, koncertekről, a tervekről:

“A tavalyi év nagyjából azzal telt, hogy újra felfedeztük magunknak a Dying Wish-t!
Remek hangulatú próbákon tanulgattuk újra kedvenc dalainkat, Krisztián új dobosként pedig tökéletesen beilleszkedett a bandába!
Túl vagyunk már néhány koncerten, meglepő, de olyan érzés volt, mintha el sem telt volna a legutolsó DW buli óta négy év! Főleg, hogy az év végi záró koncertünk Debrecenben milyen fantasztikusra sikeredett!
2012-ben is megpróbálunk minél többet játszani, januárban rögtön a legendás Gothica fesztivállal nyitunk, ami mindig hatalmas élmény volt számunkra, reméljük most sem lesz másképp!
Mióta újra összehoztuk a bandát, már rengetegen nyaggattak bennünket, hogy mikor lesz új lemez! A közel jövőben még nem várható tőlünk hosszabb lélegzetvételű anyag, viszont február második felében tervezünk rögzíteni egy új dalt, amit tavasz elején mutatunk be a nagyérdeműnek!
A Facebook oldalunkon értesülhettek erről az eseményről, és még sok más érdekességről a zenekarral kapcsolatban!”
_ELVALASZTO_

Dying Wish – újra aktív

A püspökladányi Dying Wish hosszú hallgatás és sikertelen énekeskeresés után végre ismét aktivizálta magát.

A banda élére visszatért Dömötör Balázs, s a 2007-es felálláshoz képest dobos poszton történt változás.  A karcagi Decadence ütőse Kocsis Krisztián került a bandába, aki 2007 nyarán Nagycsalomján már kisegített egy koncert erejéig. További infók hamarosan.


Vale Of Tears – új felállás, MetalFest, GoreZone interjú

Mulicz Feritől érkezett az alábbi hírlevél:

“2010. május 22-én Budapesten lépünk fel a csillebérci Metalfest OpenAir Fesztiválon. Aki kíváncsi az új felállásra azt várjuk 12.20 perckor a HammerWord Open Air Színpad elé.
Mint korábban tájékoztattunk Benneteket a 2010-es felállásunk módosult. A Dying Wish zenekar kettő tagja, Papp Lajos a gitáros, és Moldoványi János a dobos poszton ténykedik nálunk.

2010. május 24-én (hétfőn) a Tilos Rádió GoreZone műsorának vendége lesz a Vale Of Tears. A műsor házigazdája Főnök egy minden részletre kiterjedő interjút készít majd velünk 20 órai kezdettel.
A műsor fogható a 90.3 Mhz-en (Budapest és vonzáskörzete), valamint UPC kábelen a 103.7 Mhz-en, illetve interneten a www. tilos.hu oldalon.”

Vale of Tears – Illdisposed Inner Interest – 2009

Karcagon mondhatni pezseg a zenei élet. A 2009-es év három, számomra nagyon fontos lemezt hozott. Mondhatom, mindhármat (Stardrive, Kontrollzé és jelen írás tárgya, a Vale of Tears aktuális albumai) jó cimboráim, barátaim alkották meg, s akkor még nem szóltam a 2008-as Decadence lemez újrakiadásáról.   A Vale of Tears pályafutását szinte a kezdetektől figyelemmel kísérem, […]

Stardrive interjú

– Kezdjük talán a zenekar történetével! Nem egyszerű módon állt össze a mai felállás, ugye? Cselényi Csaba: „2001 óta legalább egy tucat ember fordult meg a bandában. Az első album után úgy nézett ki, hogy a Vass, Mulicz, Papp, Cselényi formáció végül stabil lábakon áll, de nem így alakult, mivel Vasi magánéleti dolgok miatt kilépett. […]

Stardrive – Kings And Slaves – 2009

Egy vallomással kezdem. Régen vártam már lemezt ennyire! Ennek több oka is van, s az, hogy a csapatot elég régóta személyesen ismerem nem is a fő ok. Inkább az, hogy az első lemezükkel (Rust – 2005) nagy hatást gyakoroltak rám. S azt az albumot azóta is kedvencként tartom számon. Akkor ott nagyon ráéreztek valamire, ami […]

Dying Wish – még mindíg énekes nélkül

A püspökladányi Dying Wish zenekar továbbra is keresi a tavaly kivált énekesük, Dömötör Balázs utódját.

A csapat egyébként lassan elkészül a következő lemezének anyagával, amihez egy jó hanggal rendelkező kreatív frontemberre lenne szükségük. Ha kedvet és elhivatottságot érzel magadban, jelentkezz az alábbi telefonszámokon
20/391-38-24
20/454-80-14

vagy e-mailben:
dyingwish@citromail.hu
dyingmaci@citromail.hu

Dying Wish – frontember kerestetik

Hát igen, újra ez a tagcserés macera!

Szóval, az a szitu, hogy jelen pillanatban Dömötör Balázs nem tudja a továbbiakban vállalni a zenekarban az énekesi teendőket! Nem kell különösebb dolgokra gondolni, csak állítása szerint a magán életi dolgai mellé már nem fér be egy zenekarral járó herce-hurca! Kár érte!

Pedig nagyszerű hanggal áldotta meg a sors, de ez van!

A döntését elfogadjuk és minden jót kívánunk neki a jövőben!

Szóval újra frontember nélkül maradunk, de nincs veszve semmi, lassan kész az új lemez anyag, ami nagyon-nagyon jó lesz szerintünk!

Tehát keressük az énekesi posztra a megfelelő embert!!!

Legyen jó hangadottságod, elhivatottságod és legyél kreatív!

Ha úgy érzed van kedved megpróbálni a dolgot, hívj vagy írj az alábbi kontaktokon!

20/391-3824

20/454-8014

dyingwish@citromail.hu

dyingmaci@citromail.hu

Dying Wish – hírlevél

A Dying Wish hírlevele:

Sziasztok!

Múlt hétvégével befejeződtek a fesztiválos fellépéseink, a FEZEN-en készült fotókat már csekkolhatjátok az oldalon!

A szeptemberi enyingi koncertünk sajnos elmarad, viszont október elején Debrecenben megleshettek bennünket, a IX. Szóla Rádió Kelet Underground Fesztiválon!

Sajnos lesz ennek a koncertünknek egy szomorú apropója, ugyanis valószínűleg itt láthatjátok a bandát utoljára ebben a felállásban!

Hát igen, újra ez a tagcserés macera!

Szóval, az a szitu, hogy jelen pillanatban Dömötör Balázs nem tudja a továbbiakban vállalni a zenekarban az énekesi teendőket! Nem kell különösebb dolgokra gondolni, csak állítása szerint a magán életi dolgai mellé már nem fér be egy zenekarral járó herce-hurca! Kár érte!

Pedig nagyszerű hanggal áldotta meg a sors, de ez van!

A döntését elfogadjuk és minden jót kívánunk neki a jövőben!

Szóval újra frontember nélkül maradunk, de nincs veszve semmi, lassan kész az új lemez anyag, ami nagyon-nagyon jó lesz szerintünk!

Tehát keressük az énekesi posztra a megfelelő embert!!!

Legyen jó hangadottságod, elhivatottságod és legyél kreatív!

Ha úgy érzed van kedved megpróbálni a dolgot, hívj vagy írj az alábbi kontaktokon!

20/391-3824

20/454-8014

dyingwish@citromail.hu

dyingmaci@citromail.hu

Dying Wish – hírlevél

Dying Wish hírlevél:

Sziasztok!
Nagyjából kipihentük a Román túra fáradalmait (király, majd 1500 km oda-vissza szerpentinen) és készülünk egy újabb fővárosi koncertre!
Ha ott lesztek, egy elég érdekes felállásban láthattok bennünket!
Purgót, csukló törése miatt Nedó azaz Nedoluha Gyuri (A Losing Season) helyettesíti a bulikon, most úgy tűnik ez egész nyárra vonatkozik! Sajnos elég hosszadalmas lesz a felépülése!
Viszont dobos poszton is van némi változás!
Nem, nem rúgtuk ki Janit megint… :))
A dolog egyszerű! Mivel Jani manapság rengeteg zenekarban megfordul, mint helyettesítő/bér és egyéb dobos, ki kellett találnuk egy megoldást amivek mindkét fél jól jár!
Tehát amikor különböző okok miatt Jani nem tud velünk jönni, egy beugró bőrpüfölő helyettesíti!
A srác, Kőhegyi Bence (Tűzmadár) és nagyon jól üti a témákat, de majd meglátjátok ha lejöttök június 1.-én a Kék Yukba, az Undead fesztiválra!
Találkozunk ott!
Metal!

augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 16.,