Tag: EiLEMA

Aebsence lemezbemutató az EiLEMA-val a Kék YUK-ban (2023.02.24.)

Aebsence lemezbemutató_2023

Az Aebsence-ről nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni, így ez a beszámoló sem lesz objektív – bár igyekszem. (Ja, és az EiLEMA-ról sem.) Kezdjük ott, ahol a decemberi koncertnél befejeztem. Akkor egyetlen hiányérzetem volt csak, mégpedig a demós időkből való, első lemezes Domestic Orders Only-t hiányoltam. Na, itt megkaptam, de ne szaladjunk ennyire előre!  Szóval kezdjük […]

Tovább »

AEBSENCE – Lemezbemutató pénteken

Az Aebsence zenekar tavaly november 3-án jelentette meg legutóbbi lemezét, aminek dalaiból a decemberi Dürer Kertes koncerten már adtak ízelítőt, de most elérkezett a lemezbemutató is.

Aebsence lemezbemutató_2023

A zenekar február 24-én a KÉK YUK-ban (Supersonic – Blue Hell) teljes egészében eljátssza a Sűrű címet viselő albumot és természetesen a régi dalokról sem feledkeznek meg. A lemez végre a megérdemelt fizikai formátumot is megkapta, így a lemezbemutatón már be is szerezhetitek a CD-t és az új album designjához készült pólókat is.

A zenekar vendége az ország egyetlen rhythm and grunge zenekara, az EiLEMA lesz. Mindkét zenekarral hallhattok beszélgetést a Fáklya Rádió podcastunkban, ahol a koncert is szóba került.

Aebsencehttps://faklyaradio.hu/podcasts/femforgacs/aebsence-portre

EiLEMAhttps://faklyaradio.hu/podcasts/femforgacs/zuzmoszovo-lepke-vagy-fekete-sas

A koncert menetrendje:

19.30 Kapunyitás
20.00 EiLEMA
21.30 AEBSENCE

Jegyek: https://tixa.hu/aebsence_suru_bluehell_20230224_eilema

Fémforgács podcast #21

A Fémforgács 21. adásában a jelszó a SÚLY volt. Az elhangzott dalok leginkább az extrém metal skatulyába sorolhatók. Volt death, black és groove/thrash is (OLTAS Damim Liha confessband.official Infected Chaos), de a hazai múltidézés sem maradt el (Varso, Vale Of Tears, Ad Astra). A „könnyedebb” stílust a rhythm ‘n’ grunge EiLEMA képviselte. Persze alapos underground koncertajánlót (Robot RIFF Budapest) is hallhattatok.

EiLEMA – Attracted to Light (2021)

Eilema-Attracted to light (2021)

Megérkezett végre a fővárosi rhythm ‘n’ grunge csapat lemeze! Hogy is mondjam, hogy ne tűnjön túlzásnak? Á, gondoljatok, amit akartok! Ez a majd’ háromnegyed órás anyag zseniális és olyan érzés számomra, ami felér egy olyan ajándékkal, amire réges rég vár az ember. Nem véletlenül érdemelték ki 2019-ben az “Év reménysége” címet nálam az akkor kiadott […]

Tovább »

Fémforgács podcast #10

A hétfői adást is meg tudjátok hallgatni, ha

  • lemaradtatok a műsorról,
  • tetszett és újra hallgatnátok.

https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=347

A friss hazai dalok (Kontrollzé, EiLEMA, Nest of Plaques, Muddy Roots, From The Sky, Thy Catafalque) után a műsor második részében időgépbe ültünk és meg sem állunk a ’90-es évekig. Olyan dalok kerülnek terítékre, amik (számomra legalábbis) meghatározóak voltak a nemzetközi rock/metál színtéren 25-30 évvel ezelőtt.

Fémforgács jön a 10. adás

Ne feledjétek 20:00-tól Fáklya Rádióban ismét FÉMFORGÁCS – Az underground hangja.

Az első részben hazai újdonságokat hallhattok: EiLEMA, Kontrollzé, Muddy Roots, From The Sky, Thy Catafalque, Nest Of Plaques. A műsor második részében visszatekintünk a ’90-es évekbe. (Pantera, Faith No More, C.O.C., White Zombie, Mad Season, Screaming Trees, Soundgarden, The Wildhearts)

EiLEMA – nagylemez, nemsokára CD-n és kazettán is

Amint talán már láttátok, június 27-én megjelent végre az első EiLEMA lemez, az Attracted to Light.

„Viszont mivel old school arcok vagyunk, – írták a srácok – mégiscsak a 90-es években nőttünk fel, ragaszkodtunk a fizikai kiadványhoz is. Ezért nagy örömünkre a Record Store Day második felvonásában, július 17-én a lemez megjelenik kazettán is. Akinek meg nincs már magnója, vagy walkmanje, ne keseredjen el, lesz CD is. Ha óvatosan közelítenétek és csak ízelítőt szeretnétek, akkor pedig javasoljuk megnézni a lemezhez kapcsolódó első klipet, ami a The Worm Inside című dalra készült.”

A lemez elérhető minden streaming szolgáltatónál.

EiLEMA – The Worm Inside – lemezelőzetes dal

Végre elkészült az első EiLEMA lemez, amelyről vasárnap debütált az első dal, a The Worm Inside

„Ezúttal is a Jakab Péter (Klinik Label, Jazzékiel) – Kósa Péter páros készített hozzá egy videót, csakúgy, mint annak idején a Mother című dalunkra. Ebben a klipben inkább a szöveg kapott hangsúlyt, a zenészek csak elmosódottan látszanak – talán mindenkinek jobb így.  Ahogy majd látjátok, halljátok, továbbra is felnőtt tartalmakat gyártunk: nem a 18+os értelemben, hanem hogy nem látjuk már fekete-fehérben a világot, csakis árnyalatokat és így próbálunk, nagy megfejtések nélkül bemutatni kemény témákat, valós emberi történeteket.

A lemez néhány héten belül kijön, sőt, a Record Store Day második felvonására (július 17.) limitált példányszámban kazettán is megjelenik.

Június 25-én pedig az Analog Music Hall teraszán szól majd a rhythm’n’grunge, az Icenap-pel játszunk egy ingyenes koncertet, ami azért nagy szó, mert 2019. novembere óta nem volt saját koncertünk. Addig tűkön ültök, mi pedig köszönjük a figyelmet!” – közölte a banda.

EiLEMA – Mother – új videó

Mother címmel jelent meg a budapesti EiLEMA új videóklipje. A zenekar tavaly adta ki Take Wing című első EP-jét, a videó dalát is erről választották.

Ezúttal egy komolyabb, grunge-osabb dalt választottunk, úgyhogy komoly klipet is szerettünk volna hozzá, rendezővel, koncepcióval, ahogy kell. Annak idején Jakab Péter (Jazzékiel, Klinik Label, stb.) csinálta az EP arculatát és nagy örömünkre kvázi bejelentkezett a feladatra.

Amikor először lementem a srácok próbájára, a Mother azonnal megragadott. Nagyon erős dal. Egyből felajánlottam a fiúknak, hogy szívesen csinálnék rá egy klipet Kósa Petivel. A koncepció elég egyszerű volt: egy sima, erőlködésmentes, zenekaros image klipet gondoltunk a dalra 90’s MTV hangulatot idézve, klasszik bevágásokkal. Két egymást követő nap forgattunk, harmadik nap megvágtam.”

Ha valaki élőben is szeretnél látni a zenekart az a debreceni Fülesbagoly tehetségkutatón teheti meg, vagy pedig november 6-án a Dürer Kertben a nís és az Alone in the Moon társaságában. 

EiLEMA – új videoklip

Megjelent az EiLEMA zenekar tavalyi Take Wing című EP-jéhez kapcsolódó első videoklipje:

Egy kis háttérsztori: az EiLEMA hivatalosan egy évvel ezelőtt, 2019. május 11-én alakult meg. Iván másnap úgy gondolta, jó ötlet, ha kiugrik 4000 méterről egy működő kisrepülőből. Meg is lett az eredménye, ezt látjátok a Not too late-hez készült klipben.

A dal egyébként a zenekar egyik alapvető mozgatórugójáról, az életközepi válságról szól, csak ez most nem az a világvége hangulat, ami általában az EiLEMA zenéjét jellemzi, inkább csak jól kiröhögjük saját magunkat. Küldjük szeretettel mindenkinek, aki szereti a Long Island koktélt és másnap az „úristenmivoltezígytegnapmármegint” érzést.

Legközelebb élőben találkozunk november 6-án a Dürerben, az Alone in the Moon és a nís társaságában.

Köszönjük, ha meghallgattok/megnéztek minket!

További infok, zenék:

Facebook: https://www.facebook.com/eilemaband

EiLEMA Official Bandcamp: https://eilema.bandcamp.com/

12
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.