Strong Deformity-koncert A szünetben a terem bejáratánál összefutottunk Vörös Andrással, aki addigra egy tudott meglepetésvendégként jelent meg. Persze, aki a Racket lemezre készítésére gondol nem lepődött meg, legfeljebb azon, hogy András, aki most az Ørdøggel és a Diabolus-szal járja a Kárpát-medencét és így kb. szeptember végéig minden hétvégéjük foglalt, tudott időt szakítani a kitérőre. Ahogy […]
Majdnem 9 év elteltével új albummal tér vissza a svéd industrial metalos Deathstars. A 2014-es The Perfect Cult folytatása május 5-én, azaz holnap érkezik Everything Destroys You címmel a Nuclear Blast Records kiadásában, amiről két dal (Midnight Party, This Is) is klipet kapott.
A két lemez közötti rengeteg időt, valamint a legutóbbi turnék elhalasztását így kommentálták a tagok:
“Az éveken át tartó intenzív turnézás után szükségünk volt egy kis pihenőre, majd mikor visszarázódhattunk volna, megjelent a Covid-járvány, így a turnékat törölték vagy elhalasztották. Ezért úgy döntöttünk, hogy a lemezt is majd csak később jelentetjük meg, aminek most érkezett el az ideje. Nagyon büszkék és egyben izgatottak is vagyunk az új albummal kapcsolatban.” – nyilatkozta Nightmare Industries gitáros.
“A visszatérő első klipünket semmiképpen sem csak egy stúdióban akartuk felvenni, ezért a Stockholmban található Slaktkyrkan nevű helyen vettük fel, amely érdekes élményt nyújtott.” – tette hozzá Whiplasher Bernadotte énekes.
A bandához újra csatlakozott Cat Casino gitáros, a dobos pozícióját pedig az újonnan érkező tag, Nitro tölti be.
Deathstars – Everything Destroys You (Nuclear Blast Records)
1. This Is 2. Midnight Party 3. Anti All 4. Everything Destroys You 5. Between Volumes and Voids 6. An Atomic Prayer 7. Blood for Miles 8. The Churches of Oil 9. The Infrahuman Masterpiece 10. Angel of Fortune and Crime
A finn tamperei Blackstar Halo kislemezes dalának klipjével jelentkezett. A Wolf the Mender nóta a legutóbbi Siren című albumon jelent meg. A modern hangulatú, elektornikus, gothic és power hatásokkal ötvözött, 2000-es években már-már tipikus finn/svéd pop-metal dal a komorságához mérten szórakoztatóan érdekes klippel csalogatja a nézőt-hallgatót. A dalt 10 évvel ezelőtt a szentpétervári Club Aurorában mutatták be először. A dalt olyan jól fogadta a közönség, hogy majdnem ez lett az album nyitódala, ám végül a The Queen-t választották. A Wolf klipjét már 2019-ben kezdték készíteni, míg több fordulat után végül Mikko Kaistinen kezei között öltött formát. A zenekar jelenleg új albumot készít, amelynek felvételei az év végén kezdődnek.
Nemrég jelent a Binary Order hatodik albuma Messages from the Deep címmel. A lemezről már két dal is hallható-látható a zenekar csatornáján. Az elektronikus zene szőnyegére ültetett, ezúttal keményebb, metalosabb hangzást kedvelők korábban albumajánlót olvashattak itt, a felületen. A Binary Order aktuális motivációjáról Benjamin Blank-kel készített korábbi, tán már egy évvel ezelőtti interjúval akkor elmerültünk […]
Új albummal jelentkezett a Benjamin Blank vezette londoni székhelyű Binary Order projekt, A 2021. végén megjelent Dunes című albumhoz képest az eredetileg industrial metal csapatként ön-definiált alkotó, vagy alkotók csapata ismét tovább tágította a Binary Order határait. Még mindig maradunk ott, ahol Nine Inch Nails, Fear Factory, Cult of Luna, Static-X, Spineshank, Mudvayne, Stabbing Westward […]
Az immáron 2,5 éves zeneipari (és persze eredendően más területeket eleve alaposan érintő) agónia, mint a művészetben oly gyakran, igazi csodákat eredményezhet. Lévén több szempontból is megvan mindenem, aligha kívánhatok bármit ép ésszel, amit érdemes lenne a Kártyák Keverőjének teljesítenie. És lám, az idén Karácsony után és a Boldog Új Esztendő előtt mégis kaptam egy […]
Nemrégiben A Fémforgácson-on is bemutathattuk a finn Corrosium 2020. végén megjelentetett Undertow c. EP-jét. Az epikus betétekkel előadott, a modern metalt elektronikus hangzással színesítő csapat képviseletében Olli Laine (dobos), Joonas Löytönen (gitáros) és Teppo Tirkkonen (énekes) álltak a Fémforgács rendelkezésére, hogy bemutassák a zenekart és válaszoljanak a kérdéseinkre. Amint azt az EP-tek ajánlójában megjegyeztem, engem […]