Tag: Embrional

Embrional – emberiség sötét története


A lengyel death metalos Embrional közel 10 éve létezik. Zenéjük agresszív, és a depressziós ereje az emberiség sötét történeteiből táplálkozik. Nincs ez másként a múlt hónapban megjelent harmadik nagylemezük esetében sem, ami Evil Dead címmel az alábbiakban hallgatható végig.

Embrional – Online a lengyel death metalosok lemeze

A februárban megjelent The Devil Inside lemezt 12 inches vinylen kis kiadja az Embrional néven futó lengyel death horda. Ennek hivatalos megjelenését augusztus közepére datálja a csapat, amelynek apropóján a zenekar elérhetővé tette a teljes lemezt online, azok számára, akiknek még eddig nem sikerült meghallgatniuk.

Az albumról írt recenziót ezen a linken olvashatjátok el.

The Devil Inside by EMBRIONAL

Embrional – The Devil Inside – 2015

Ahogy telnek az évek, a lengyel death metal szintér egyre izmosabbá válik, és számos új banda igyekszik csatasorba állni az olyan élcsapatok mögé, mint a Vader, a Behemoth, vagy a Decapitated. Az Embrional is elindult ezen az úton, és érezhető, hogy a fiúk a színtér erősítésén iparkodnak, nem pedig annak hígítására verbuválódtak össze. Ugyanekkor, olyan […]

Tovább »

Embrional – az őrült átka

The Devil Inside címmel február végén jelent meg a lengyel Embrional új lemeze. A 2003-ban alakult death metal csapat már klipet is készített az Old Temple Records kiadásban megjelent majd’ háromnegyed órás, tizenkét dalos album Madman’s Curse című dalához:



Embrional – borító és egy új dal

Az Embrional 2003 óta küzd a lengyel death metal színtéren. Most elérkezett az idő, hogy kiadják második lemezüket, ami a tervek szerint február 28-án érkezik az Old Temple kiadásában.

The Devil Inside album Funeral March c, dalát már meg is hallgathatjátok:

A The Devil Inside-on a csapat technikás, komplex, de tradicionális death metalt alkotott, amiben a blastbeat-ek mellett jól megférnek a figyelmet lekötő lassulások, a nem mindennapi ritmusok, a vokalizálás széles spektruma.
A CD-s kiadás mellett a tavasz folyamán a Hellthrasher Productions és a Third Eye Temple / Godz Ov War Productions bakeliten és kazettán is kihozza at anyagt az old-school fanok örömére.

1. The Devil Inside
2. Evil’s Mucus
3. Funeral March
4. The Abyss
5. Sadness
6. In Darkness
7. Behind The Mask Of Sanity
8. 910
9. Madman’s Curse
10. Callousness
11. Venom
12. Whores, Drugs and Brain Dead

Embrional – közeleg a második album


A death metalos lengyel Embrional zenekar bejelentette új, teljes lemezanyagának megjelentetését. Az album címe The Devil Inside és február 28-án jelenik meg, nagyjából két évvel elődje, az Absolutely Anti-Human Behaviors után. Négyféle módon is megvásárolható lesz a zene: vinylen a Hellthrasher Productions, CD-n a szokásos Old Temple és kazettán a Third Eye Temple/Godz ov War kiadók jelentetik meg, ezen felül természetesen a digitális letöltés is elérhető lesz. A lemezt a varsói Sound Division studióban vették fel, a hangmérnök Arek „Malta” Malczewski volt (Asgaard, Decapitated, Behemoth… ). Természetesen előzetest is tett fel a netre az Embrional, alább hallható az In Darkness című dal.

Embrional – Annihilation 2007 + Live – 2014

Idén februárban új kiadvánnyal jelentkezett a lengyel Embrional. Legutóbb, nem is olyan régen, a 2009-es The Spectrum of Metal Madness címet viselő splitről írtam és most a kiadó jóvoltából eljutott hozzám a banda régi-új anyaga, az fantáziadús Annihilation 2007 + live című lemez. A jelenleg négytagú horda 2003-ban alakult, azóta több tagcsere után a felállása […]

Tovább »

Embrional / Empheris – The Spectrum Of Metal Madness – 2009

Két lengyel zenekar közös kiadványáról van itt szó, a szintén lengyel Old Temple kiadó jóvoltából. Kissé megkésve bár, de nem törve érkezett a lemez, lévén a megjelenés dátuma 2009.09.09. Aki ismeri legalább névről a kiadót, esetleg munkásságuk valamely darabjával is találkozott már, az sejtheti, hogy old school death és/vagy black-thrash anyagról lehet szó és ez […]

Tovább »

Várható interjúk!

Várható interjúk a közeljövőben a ’forgács „hasábjain”:

My Own Grave (svéd halálos penge áradat)

Dead Eyed Sleeper (német progresszív death metal burjánzás)

Embrional (lengyel halál fém zúhatag)

Grandmother Is Dead (furcsa nevű egyszemélyes militarist kísérleti zene a történelem és a metál pereméről csehországi indítópulttal)

Haemorrhage (spanyol goregrind művek a hullaháztól egy köpésnyire)

Control Human Delete (holland beteges ipari-black monstrum a Satyricon és a Dødheimsgard között lépkedve)

És még mondja azt valaki, hogy nem vagyok igyekvő, haha!

Zoli

Hexvessel Hexvessel
április 24.