Tag: Eyehategod

Jimmy Bower apa lett

A Down dobos és Eyehategod gitáros Jimmy Bower felesége Dana Kieferle Bower életet adott első közös gyermeküknek. A hét elején született utód a Maddie Rae Bower névre hallgat. Jimmy és Dana tavaly márciusban keltek egybe New Orleansban, Lousianaban.

Down – már hallgatható az EP

2012 nagyon várt anyagai között vezető helyet foglal el a New Orleans-i Down négy részesre tervezett EP sorozatának első darabja. Erről már többször hírt adtunk mi is. A szeptember 18-án napvilágot látó anyag  – Down IV – The Purple EP – mind a hat száma meghallgatható a Bilboard.com-on, melyre Phil Anselmo hívta fel a figyelmet Facebook közleményében.

Eyehategod – késik az új lemez

Az Eyehategod új albumának eredetileg még idén meg kellett volna jelenni, de nem jött össze… Amíg várják a rajongók, addig itt egy új dal, a Medicine Noose című, melyet múlt vasárnap adtak elő a brooklyni Club Europa nevű helyen:

Kill Life – zsákutcában amerika

Így hogy az Egyesült Államokat csak pár nap választja el a csődtől és a fizetésképtelenségtől a Fémforgács gazdasági elemző osztálya egy aktuális dalra szeretné felhívni a figyelmeteket. Ők a Kill Life, az Eyehategod-os Mike IX bandája, a többi tag pedig az Integrity, Magrudergrind, Fucked Up, stb. csapatokból tevődik össze és punk/grind-ot játszanak. Egy új 7″-es EP-jük jelenik meg hamarosan Dead End America címmel, melyről a címadó dal meghallgatható a kiadó A389 records honlapján.

Eyehategod, Church of Misery, Torn From Earth

Időben indultunk és bőven időben is érkeztünk Bécsbe, az egész napos cudar idő itt sem változott semmit. A Roadtrip to outta Space rendezvénysorozat ezúttal egy sludge legendát, a luisanai Eyehategod-ot hozta el nekünk. A helyszín az Arena kisterme volt. Annak, aki nem járt még ott: kb. 180 főre saccolom a terem maximális befogadóképességét, van egy […]

Tovább »

Torn From Earth az Eyehategod előtt

A nyáron ismét Európában turnézik a lousianai sludge legenda, magyar állomás sajnos ezúttal sincs. Hozzánk legközelebb Bécsben az Arena-ban lépnek fel július 3-án. Előzenekarként a stoner/doomot játszó japán Church of Misery lép fel, de az esemény exkluzív jellegét az is erősíti, hogy a nyitó banda szerepét a budapesti Torn From Earth kapta. A srácoknál az elmúlt években volt bőven tagcsere, mára viszont stabil a felállás, Bécsben már az új dobossal bizonyíthatják, hogy megállják a helyüket nemzetközi porondon is. Beugró 15/17 euro.

Eyehategod – tribute lemez

Az Emetic Records egy 2 lemezes Eyehategod tribute lemez megjelentetését jelentette be „For the Sick – A Tribute to Eyehategod” címmel. A kiadvány várhatóan ősszel kerül a boltokba.

„For the Sick – A Tribute to Eyehategod” tracklist:

Disc One:

01. DOT(.) – Man is Too Ignorant to Exist
02. UNEARTHLY TRANCE – Shinobi
03. CABLE – Pigs
04. BOWEL – Run it Into the Ground
05. ALABAMA THUNDERPUSSY – Godsong
06. DEADBIRD – Children of God
07. KYLESA – Left to Starve
08. RUE – Blank
09. BRUTAL TRUTH – Sister Fucker
10. BYZANTINE – Shop Lift
11. BURIED AT SEA w/ KEVIN SHARP – White N.gger
12. RAGING SPEEDHORN – 30$ Bag
13. THE UNHOLY 3 – Take As Needed for Pain
14. THE ESOTERIC – Crimes Against Skin
15. TOTAL FUCKING DESTRUCTION – Kill Your Boss
16. TRIAC – My Name is God (I Hate You)
17. ONE DEAD THREE WOUNDED – Dog`s Holy Life
18. HALO OF LOCUSTS – Dixie Whisky

Disc Two:

01. MINSK – Ruptured Heart Theory
02. RAMESSES – Lack of Almost Everything
03. THE MIGHTY NIMBUS – Zero Nowhere
04. LAIR OF THE MINOTAUR – Methamphetamine
05. SOURVEIN – Broken Down But Not Locked Up
06. BLOODY PANDA – Anxiety Hangover
07. MOUTH OF THE ARCHITECT – Story of the Eye
08. LEFT IN RUIN – Southern Discomfort
09. WATCH THEM DIE – Serving Time In The Middle of Nowhere
10. OZENZA – Revelation/Revolution
11. SWARM OF THE LOTUS – Blood Money
12. ICHABOD – Jack Ass In The Will Of God
13. KILL THE CLIENT – The Confusion Machine Process
14. SOW BELLY – 99 Miles of Bad Road
15. IF HE DIES, HE DIES – Age of Bootcamp
16. THE NAIN ROUGE – I Am the Gestapo
17. THE UNHOLY 3 – Torn Between Suicide And Breakfast

123