Tag: F.O.System

MASK – újrakiadás

Még a múlt évezredben, az F.O. System romjain alakult meg a MASK. A zenekar pár éves működése során két albumot rögzített. Második albumuk, az Őrültek háza kimondottan jó lett. Ennek a lemeznek az újrakiadásán dolgozunk. A felvételeket Jerabek Csaba segédletével Rozgonyi Péter korszerűsítette.
Hogy milyen is lett? Ezt mindenki eldöntheti maga. Ma jelent meg ugyanis az első dal a kiadványról, ami minden online felületen elérhető és meghallgatható a GrundRecords YouTube csatornáján is. Íme:

F.O. System – Day of the Gloom vinylen

A demók még jók voltak…
Ugye mindenkinek ismerős ez a vicces szlogen?
Nos, sokak szerint ez a mondás különösen igaz az F.O. Systemre. A zenekar első nagylemeze 1990-ben jelent meg, mire azonban az album napvilágot látott, már leáldozott a ’80-as évek hazai undergroundjára jellemző hangulatvilág és a tagok is más zenei stílusok felé fordultak. Ez a kissé rockba hajló hangzás az akkori rajongók egy részéből ellenérzést váltott ki, és sokan már akkor is a korábban megjelent, demófelvételeket tartalmazó kazettára, a Day of the Gloom anyagára esküdtek.
2012-ben már CD-n napvilágot láttak ezek a korai felvételek, amikor a GrundRecords újrahúzta a legendás nagylemezt. A kétlemezes kiadvány második korongján kapott helyet a Day of the Gloom gondosan remaszterizálva.
A vinyl formátum rajongói 2016-ban, 25 év késéssel ugyan, de kézhez kaphatták a nagylemezt. Most, két évvel később a Day of the Gloom is megjelent hanglemezen.
Érdekesség, hogy egyszerre két verzióban is elérhető az anyag. A sztenderd kiadás normál súlyú fekete vinyl, amiből 300 darab számozott példány készült.

Megvásárolható azonban a lemez 180 grammos, átlátszó, pearl-clear színárnyalatú vinylbe préselve is. Ebből 200 darab készült, ugyancsak sorszámozott és kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak a kiadó weboldalán vásárolható meg.

Természetesen a fekete korong is beszerezhető ugyanott:
http://grundrecords.hu/fosystem-dayofthegloom

F.O.System – újra eljönnek az árnyak

A legendás F.O.System színpadra állása mindenkor eseményszámba megy, . Február 18-án szombaton ismét a Barba Negra színpadán láthatjuk Matyiékat, akik az egyik tavaly újravett dalhoz komponáltak egy koncert beharangozó werkfilmet.
A Ha eljön az idő c. dal az egyik legelső F.O.System szerzemény, amely 1987-ben demófelvételként lett rögzítve és koncerten szinte sosem hangzott el. 2016-ban újra rögzítették a dalt, természetesen megőrizve az F.O.System-re jellemző zenei világot és hangulatot.



A koncerten – amire rohamosan fogynak a jegyek – a Sexepil lesz a vendég, akik friss akusztikus lemezüket mutatják be aznap, ráadásul a koncerten lehet majd először kapni a CD-t.




F.O.System – 25 év után vinylen is

A Grund Records kiadásában 25 évvel a tervezett kiadás után  megjelent az F.O.System nagylemeze vinylen, mégpedig az eredeti, bezúzásra ítélt és megmentett borítókba csomagolva. A 180 grammos audiofil vinyl Angliában készült.

Az album 300 számozott példányban jelent meg és minden reklám nélkül, egy Facebook bejegyzés hatására elővételben elkelt az összes LP három (3!!!) nap alatt. Boltokba már nem is jutott lemez és a visszajelzések alapján nagy igény van az utánnyomásra.
 

A zenekar ismét koncertezik, február 18-án újra a Barba Negra színpadán üdvözölhetjük Matyiékat, ezúttal a Sexepil társaságában.
A lemez dedikálásán már be is indult az early bird jegyek értékesítése is.

A hírek szerint ismét telt hátra számíthatunk, így aki Karácsonyra akar jegyet ajándékozni, igyekeznie kell, mert valószínűleg a meghirdetett határidő előtt elfogynak.

F.O. System – bakeliten is megjelenik a legendás album



25 év után bakeliten is megjelenik F.O.System legendássá vált albuma. A magyar dark rock zene máig egyik ikonjaként számon tartott zenekar első és egyben egyetlen lemeze november elsején, a GrundRecords kiadványaként, korlátozott 300 darabos, sorszámozott példányszámban jelenik meg.



A kiadvány először hivatalosan november 3-án az Instantban 19 órától kezdődő LP megjelenés dedikálással egybekötve eseményen lesz megvásárolható, ahol is az alapító tagok: Jerabek Csaba, Mátyás Attila és Miklós Péter is tiszteletét teszi és dedikálja a megvásárolt albumokat. Az eseményre  minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés természetesen díjtalan!

FIGYELEM!
Az album korlátozott példányszámban jelenik meg: összesen 300 darab készült belőle. A sorszámok szerinti előrendelés a kiadó oldalán lehetséges.

http://www.youtube.com/watch?v=nNFlDGktxH4&



F.O. System – F.O. System
(GrundRecords)

A:

1.Nézz rám
2.Hiába minden
3.Utolsó üvöltés
4.Talán
5.Lebegés
6.Ne félj


B:

1.Még
2.Engedj el
3.Öngyilkos vágyak
4.Hold
5.Ne gondolj rám


F.O. System 1986-2016 jubileumi koncert

Fura leírni, hogy harminc éves jubileumi koncertet tartott Magyarország túlzás nélkül legnagyobb hatású dark rock zenekara. Nem vagyok mai gyerek, de annak idején mégis kimaradt, hogy élőben lássam a csapatot, az újkori megmozdulásaikra meg ilyen-olyan okok miatt nem jutottam el. Remek alkalom volt hát a XXX-es buli. Főleg, hogy azt ígérték valamennyi daluk műsorra kerül. […]

Tovább »

Készíts videoklipet az F.O. System dalához

A zenekar 30. jubileuma alkalmából egy eddig koncerten még soha nem játszott, újra hangszerelt (egykori demo) dalához hirdet videóklip pályázatot.
A benyújtott ötletek alapján a zenekar választja ki melyik a legötletesebb és a művész által legjobban megvalósítható klip lesz az „ Oly távol” című dal hivatalos klipje. A kiválasztott videót az együttes az online felületein megjeleníti (weboldal, Facebook, Youtube csatorna) és a február 20-i koncert promóciója kapcsán a lehető legtöbb médiafelületen, hírportálon kommunikálja, sajtóközleményben ad hírt róla.
A pályázat témája és szabályai:
_ELVALASZTO_
Készíts videoklipet az F.O. System – „Oly távol” című dalához. A készítés technikája szabadon választható, készülhet saját felvételekből, animációval, rajzok felhasználásával, stb.
A pályaművekben az együttesről eddig megjelent (pl.koncert) felvételek NEM HASZNÁLHATÓK fel.
Az elkészített videó illeszkedjen az együttes profiljához és a választott zeneszám hangulatához.
A pályázaton bárki részt vehet, egy pályaművet többen is készíthetnek, illetve egy pályázó több témát is készíthet.
A zeneszámba itt lehet belehallgatni:

Az ötleteket ide kérjük feltölteni, a határidő: 2015. december 31. 23:00!!!
http://goo.gl/forms/PhymxzlL9D
A pályázaton bárki részt vehet! Nincs pályázati regisztrációs költség!

Sex Action – Olaj a tűzre – 2013

A Sex Action újra él, s úgy érzem erősebben tért újból vissza, mint a nevezetes 2004 környéki újjáalakuláskor. Nem nevezném gyengének a 2005-ben megjelent Jöhet bármi lemezt sem, de így visszagondolva, nem sok maradt meg belőle. Nem is mennék bele a részletekbe, olvassátok el Matyival készült interjúnkat, ha a háttérre is kíváncsiak vagytok. Elég talán […]

Tovább »

Mátyás Attila válaszolt

– Zana Zolival ti képviselitek az állandóságot úgymond, de mit kell tudni a „fiatalokról”? – Az új énekes Áfi (Vékony Sándor) eddig néhány kisebb klubzenekarban játszott. Számára a Sex Action volt az a magyar zenekar, amelyik hatására zenélni kezdett. Bevallottan Szasza stílusát követte és a dalainkat szinte kívülről fújta. Bense Sanyi basszerossal pedig már több […]

Tovább »
12
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.