Tag: Fallen Idol

Fallen Idol – feldolgozásokkal melegítenek

Az epikus, tradicionális doo metalban utazó brazil Fallen Idol lemezeivel már találkozhattatok nálunk. Legutóbb 2018-ban jelentkeztek a Mourn The Earth című anyaggal, azóta viszont csend honolt a zenekar körül. Legalábbis ami a saját szerzeményeket illeti, ugyanis tavaly egy Cirith Ungol feldolgozásalbummal, idén pedig egy Black Sabbath Tribute anyaggal gyúrtak rá az ünnepekre és feltételezhetően jövőre egy új nagylemezre. Az inspiráló bandák névsorán nem lepődünk meg, viszont az váratlanul ért, hogy nem csak a klasszikus Ozzy éra dalait vették elő, hanem a Dio korszak néhány slágere is előkerült a kiadványon.

https://www.youtube.com/watch?v=lIO3s8hVYAk

Fallen Idol – doom Brazíliából

 Alig egy éve jelent meg a brazil Fallen Idol nevű epikus doomban utazó zenekar bemutatkozása, máris itt a folytatás, amire szerencsére nem mondhatjuk, hogy elkapkodták. Míg elődje inkább szárnypróbálgatásnak mondható, mintsem értékes produkciónak, addig a folytatás sokkal kimunkáltabb és izgalmasabb. Természetesen az izgalmakat azon a kereten belül kell értelmeznünk, amiben egy Candlemass, Black Sabbath mániás doom csapat mozoghat. A Seasons Of Grief kiadványra leginkább az említett svédek voltak nagy hatással, nekik is újkori albumaik szolgáltak követendő példaként a brazil fiúknak. Szóval aki nem tud szakadni a műfajtól, annak feltétlenül ajánlom ezt a kellemes produkciót, amit meghallgathattok a zenekar bandcamp oldalán is. 
 

Fallen Idol bemutatkozás

 A 2012-ben, Brazíliában alapított Fallen Idol a 80-as évek heavy metalját, doom metalját tartja etalonnak, amit mi sem bizonyít jobban, mint bemutatkozó, a banda nevét viselő 7 dalos nagylemezük. Az album egyenlőre csak a zenekar bandcamp oldalán hallgatható és érhető el. Aki vevő egy kis múltidézésre egy ígéretes, de kezdő bandától, az füleljen. Rodrigo Sitta gitáros-énekes személyében egész jó dalnokot találtak maguknak…

http://www.youtube.com/watch?v=ktEj4BWuPng&