Tag: Fanatic Attack

Fanatic Attack – Endless – új dal

A tavalyi év végén bemutatott Came From The Sky dala után máris itt van a Fanatic Attack újabb nótája, az Endless. A zenekar elmondása szerint új dalukkal a tőlük megszokottaktól most kissé merészebb vizekre eveztek.

Itt van második új single dalunk, az Endless, amiben egy kicsit más vizekre evezünk az eddigi megszokottakhoz képest… ez egy lassabb, dallamosabb darab, amit eddig nem csináltunk ebben a felállásban.

A dalhoz készült szöveges videót az alábbiakban nézhető meg.

A zenekar énekesével, Földesi Imrével készítette legutóbbi interjúnkat itt olvashatjátok.

Fanatic Attack – Came From The Sky – dalpremier

Came From The Sky címmel mutatta be vadonatúj single-dalának szöveges videóját a death/thrash metalos  Fanatic Attack.

Még a nyáron, ősszel rögzítettünk két új dalt, ezek közül itt az első dal, ami egy hosszabb old-school thrash/death darab lett, a szokásosan bőkezűen adagolt témahalmozásokkal, a második pedig egy lassabb, dallamosabb darab, amit eddig nem csináltunk ebben a felállásban. A stúdiómunkát ezúttal DawnSonic Dobi Tibor „Dawnsonic” végezte, videót pedig ismét Tóth Bettina készítette A single borító Pőcze Ádám és Tóth Bettina munkája.

A Fanatic Attack december 16-án, szombaton a budapesti S8 Underground Clubban koncertezik a Maradandó Károsodás és a Hellish Trip társaságában.

Fanatic Attack – Fall of West – új szöveges videó

Hivatalosan is megjelent zalai/vasi old-school extrém metal zenekar a Fanatic Attack első szöveges videója Fall of West címmel. A dal a 2021 -ben megjelent Withstand The Storm albumukon található, melyet a Metal ör Die records adott ki.

„Ennyi év után büszkén mutatjuk be első videóklipünket! Óriási köszönet ismét Tóth Bettinának, aki nélkülözhetetlen volt a klip létrejöttében és aki már a CD megjelenéskor is nagyon szép munkát végzett a frontborítón, illetve a bookleten. Köszönet a Metal Ör Die Records nak és az S.M.S Sparrow Music Studio nak is eddigi munkájukért!”

Fanatic Attack – Withstand The Storm (2021)

Akik otthonosan mozognak a hazai underground zenékben, azok számára ismerősen cseng a vasi – zalai thrash/death/black metalos Fanatic Attack neve. A 2009 óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal (és számos tagcserével) működő csapat idén hozta ki harmadik, Withstand The Storm címet viselő albumát a Metal Ör Die Records kiadásban. Az album, ahogy az előbb is említettem a zenekar […]

Tovább »

Fanatic Attack – Megjelent az új lemezük

Withstand the Storm címmel megjelent a zalai death/thrash metalos Fanatic Attack harmadik lemeze. A banda utoljára 2015-ben adott ki albumot. Mostani lemezük a Metal Ör Die Records kiadásban látott napvilágot, amihez újabb kedvcsinálóként máris itt van The Ferryman című daluk.

https://youtu.be/RSIZOqZ18e4

Fanatic Attack – Withstand the Storm – új dalelőzetes

A jelenleg harmadik nagylemezén dolgozó death/thrash metalos Fanatic Attack a napokban tette közzé újabb előzetes dalát Withstand the Storm címmel.

Íme második dalunk a készülő harmadik lemezünkről… Megtört a lassan 5 éve tartó “átok” és végre új, saját anyaggal jelentkezhetünk. Óriási köszönet Tóth Bettinának a grafikáért és a S.M.S Sparrow Music Studio-nak a mixing és mastering munkáért.

https://youtu.be/4F9ucYMOlDg

Fanatic Attack – The Void – új dal

The Void címmel mutatta be készülő új lemezének első dalát a zalai death/thrash metalos Fanatic Attack.

Hát ez is eljött. Megtört a lassan 5 éve tartó „átok” és végre új, saját anyaggal jelentkezhetünk. Igaz, egyenlőre csak egy dal készült el,  valamint hozzá egy képecske, ami előrevetíti a hangulatot. Óriási köszönet Tóth Bettinának a grafikáért és a S.M.S Sparrow Music Studio-nak a mixing és mastering munkáért.”

https://youtu.be/YmVP2aFLZzw

Fanatic Attack – Time – új demós dal

Már egy jó ideje nem lehetett hallani a zalai death/thrash metalos Fanatic Attack zenekarról, most azonban készülő harmadik lemezének egy demós dalával jelentkezett

Üdv mindenkinek!

Szeretnénk bemutatni ezt a kis „DIY” videót, illetve a Time című, „menetelősebb” dalunkból egy hosszabb részletet. Erről további infók a videóban/leírásban! Döngessétek maxon!

Friss hírünk még, hogy Balogh Bencétől sajnos elváltak útjaink, a jövőre vonatkozó elképzelésbeli különbségek miatt. Így új basszusgitárosunk is van, Wolf Péter személyében, akit már a lenti videóban is láthattok. Az újabb tagcserék mellett nyilván újabb akadály számunkra is a vírus-téma, nekünk a legrosszabbkor jött zenekari szempontból, de igyekszünk továbbra is dolgozni a zenénken, ahogy csak tudunk!

Reméljük mielőbb véget ér ez a szarság és a koncerteken újra találkozhatunk veletek!

https://youtu.be/P6YLt6r-YW8

A zenekarral egy januárban megjelent interjút olvashattok a Rattle Inc. online heavy metal magazin oldalán.

Fanatic Attack – tisztelgés a ’80-as évek hazai kultikus bandája előtt



A ’80-as évek hazai kultikus underground black/thrash csapatának, a Fantom-nak dalait dolgozta fel a zalai death/thrash metalos Fanatic Attack. A 9 dalt tartalmazó Fantomania Ultra címmel megjelent Fantom/Fanatic Attack albumon az egykori legendás banda 1987-es Lucifer, jelenj meg! című demóját játszották újra fel, az eredeti hangzásnak megfelelően.

A Fantom/Fanatic Attack albumot a Metal Ör Die Records-tól lehet beszerezni.
 
http://www.youtube.com/watch?v=grEcIusf1q8&


Az erő Erikkel van

A két előzenekar közül csak a Fanatic Attackre értem oda, a Purulent Ritestól ezúton is elnézést! A Fanatikus támadásról előzőleg mindössze annyi infóm volt, hogy a Club 202 személyzetének egyik tagja a basszeros ott.  Nyers, csiszolatlan thrash-t játszanak, javarészt a szigorúbb, fűreszelősebb európai fajtából. A dalaik különösebben mély nyomot nem hagytak, de az ekkor még […]

Tovább »
12
Hexvessel Hexvessel
április 24.