Tag: FEZEN

20. Fezen Fesztivál – Glenn Hughes is tiszteletét teszi

Hosszas csendet követően ismét új hírlevéllel jelentkezett a Fezen Fesztivál szervezői.

Glenn Hughes is érkezik az idén 20 éves Fezen Fesztivál pénteki napjára. Így már teljes a jubileumi fesztivál rock nagyszínpadának programja. Augusztus 2-5-e között, mások mellett, Székesfehérvárra érkezik Alice Cooper, a The Offspring, a Blind Guardian, az Ignite, a Saxon. Május végén a pop nagyszínpad programja is teljes lesz, és közben folyamatosan bővül a többi helyszín előadói listája is.

A „Rock hangja”-ként aposztrofált Glenn Hughes hosszú pályafutása alatt olyan zenekarokban fordult meg, mint a Black Sabbath, a funk rock úttörő Trapeze és természetesen a Deep Purple, akikkel három albumot is készített. Közben jó néhányszor körbeturnézta a Földet, de mindig jutott ideje a szólókarrierjére is, tavaly év végén már a tizennegyedik Glenn Hughes album jelent meg. A Resonate címre keresztelt lemez a főhős szerint „az eddigi legsúlyosabb albuma”, csupa olyan dallal, amik az „élő előadásért könyörögnek”. Erre augusztus 4-én, a Fezen harmadik napján lesz is lehetősége.

Alice Cooper, Ignite, Saxon, Blind Guardian, The Offspring, Glenn Hughes – már ebből a koránt sem teljes felsorolásból is látszik, hogy idén is változatos lesz a Fezen programja. És még nem teljes a lista, a folyamatosan bővülő programot, a fesztivál honlapján találják.

20. Fezen – az Ignite és a The Offspring is jelen lesz

A kaliforniai sikercsapat, a The Offspring is Székesfehérvárra érkezik augusztusban. Alice Cooper, Saxon, Blind Guardian, Ignite, és Therion, Ignite mellé érkeznek Dexter Hollandék. De a huszadik jubileumi FEZEN fesztivál névsora még koránt sem teljes…

A ’90-es években eszmélő generáció Dexter Hollandékkal együtt küzdött az önbecsüléséért, nézett szembe rossz szokásaival, és keresett valamit, amiben hihet. Azaz: ‘Self Esteem’, ‘Bad Habit’, ‘Something to Believe In‘ és még sorolhatnánk a slágereket, amik még ma is sűrűn előkerülnek. De a The Offspring nem egy múltban ragadt zenekar, most is aktívan, friss energiákkal alkotnak. Jelenleg éppen tizedik stúdióalbumukat készítik, és a kritikusok szerint sem ugyanazt az albumot írják újra és újra. Az sem véletlen, hogy az eddigi lemezeikből már több mint 40 millió darabot adtak el világszerte.

Dexter Holland, Noodles, Greg K és Pete Parada, azaz a The Offspring a FEZEN szombati napján, az Ignite, az Alvin és a Mókusok és a Paddy and The Rats után lép a fesztivál rock színpadára.

A már korábban bejelentett Alice Cooper, Saxon, Ossian, Blind Guardian, Therion, Ignite névsor most újabb taggal bővült. A jubileumi fesztiválra is két tematikus nagyszínpaddal készül a FEZEN, így hamarosan érkeznek még nevek más műfajokból is. A napijegyek is elérhetőek már, érdemes lecsapni az ajánlatokra, mert a korábbi évekhez hasonlóan idén is annál nagyobb a kedvezmény, minél korábban veszi meg valaki a belépőjét.

20. Fezen – négy új fellépő

A fesztivál szervezői újabb hírlevelet küldtek, ahol három nemzetközi és egy magyar fellépőt osztottak meg. Az ezzel kapcsolatos hírlevelet itt olvashatjátok.

Alakul a 20. jubileumi Fezen Fesztivál programja, a már korábban bejelentett Alice Cooper mellé most újabb zenekarok csatlakoznak. A 2017-es fesztiválra érkezik a hazai kedvenc Ossian, a brit heavy metal egyik legendás zenekara a Saxon, Németország legsikeresebb progresszív metal zenekara a Blind Guardian és a szimfonikus metal úttörőjeként számon tartott, svéd Therion. A négy újabb névvel még mindig csak a lista elején járunk, a szervezők ígérete szerint, hamarosan folytatják a névsort.

_ELVALASZTO_

Az Ossian több év kihagyás után tér vissza a Fezen-re. A hazai heavy metal színtér megkerülhetetlen zenekara már több, mint 30 éve járja az országot. Töretlen népszerűségüket jelzi, hogy az idén áprilisban megjelent huszonegyedik stúdióalbumuk rögtön a Mahasz lemezeladási lista második helyén nyitott. Augusztus 2-án a Fezen-en nyitónapján várják a rajongókat.

A Saxon ‘70-es évek brit heavy metal új hullámának meghatározó zenekaraként az elmúlt 40 évben jó néhányszor bejárta a világ nagy koncerthelyszíneit. És még ma is ezt teszik, olyan lendülettel és energiával, amit sokan megirigyelhetnének. Tavalyi Battering Ram-re keresztelt sorlemezük is megfelel minden fontos szabálynak, amit annak idején fémbe öntöttek a brit metalkatonák. Igazán súlyos riffek szelik majd át az augusztus 3-i fehérvári éjszakát.

A német sikercsapat, a Blind Guardian is bejárta már mind az öt kontinenst, és power metaljuk semmit sem kopott az évek során. “Innovatív, dallamos és brutális” nyilatkozta egyik legutóbbi slágerükről az énekes Hansi Kürsch, és nem tévedünk sokat, ha ezt a fellépésükre is vonatkoztatjuk. Augusztusban, a Fezen nyitónapján le lehet ellenőrizni.

Mitologikus utalásokból nem lesz hiány a Therion koncertjén, a svéd alakulat rendszerint görög, német, sumér és skandináv legendákból gyúrja különleges világát. A szimfonikus hangzásokkal az elsők között kezdtek kísérletezni, az általuk taposott ösvényen indult el a Nightwish és a Within Temptation is. A Therion is a nyitónapon érkezik a fesztiválra.

A négyes csomaggal most ismét a Fezen keményebb arca kapott erősítést, de a szervezők ígérete szerint, minden műfaj rajongóinak érdemes még figyelni a híreket. A bérletek még mindig kedvező áron kaphatók a jubileumi, 20. Fezen Fesztiválra. Van még pár ütős név a tarsolyban, érdemes követni az oldalt és a jövő évi eseményt.

20. Fezen – hivatalosan is bejelentették az első fellépőt

Ahogy a címben is olvashatjátok, bejelentésre került a jővő évi székesfehérvári Feszen Fesztivál első fellépője, aki nem más, mint Alice Cooper. A fesztivál szervezői a következő hírlevelet küldték:

Nem kell bemutatni a 2017-es Fezen első fellépőjét, Alice Cooper valódi ikon a rockzenében. A Poison, a Shool’s out vagy a No More Mr. Nice Guy műfajfüggetlen ismert slágerek világszerte. Több, mint 40 éves pályafutása alatt közel 60 millió eladott lemezzel a háta mögött 20 év után a jubileumi 20 éves Fezen fesztiválon tér vissza a magyar közönséghez, augusztus 3-án.

1997-ben még Fehérvári Zenei Napokként, egy cirkuszi sátorral indult a fesztivál, idén pedig a több mint 100 fellépő, köztük közel 20 külföldi sztárzenekar már közel 40.000 látogatót csábított Székesfehérvárra. 2017-ben szintén dupla nagyszínpaddal, külföldi és hazai sztárokkal várja a fesztiválozókat augusztus 2. és 5. Között.

Alice Cooper érkezésének örömhírére a szervezők elnapolták a ma esti jegyárváltást is! November 16. szerda éjfélig a mostani, 11 990 Ft-os áron szerezhetik be a jövő évi bérleteket, Van még pár ütős név a tarsolyunkban, érdemes követni az oldalt és a jövő évi eseményt.

20. Fezen – elkezdődött a jegyértékesítés

Az 1997-ben még Fehérvári Zenei Napokként, egy cirkuszi sátorral indult a fesztivál, idén pedig a több mint 100 fellépő, köztük közel 20 külföldi sztárzenekar már közel 40.000 látogatót csábított Székesfehérvárra. 2017-ben 20 éves lesz a Fezen, és erre jubileumhoz méltó programmal készülnek a szervezők. A legfanatikusabb rajongók pedig már nem csak a naptárjukba írhatják be a dátumot, de jövő évi bérletüket is megszerezhetik szuper kedvezményes áron.

A Fezen az elmúlt két évtized alatt Magyarország egyik meghatározó zenei fesztiváljává vált. Az évről-évre dinamikusan fejlődő rendezvény olyan világsztárokat hozott már Fehérvárra, mint a Deep Purple, a Judas Priest, a HIM, Yngwie J. Malmsteen a Dream Theater, a Machine Head vagy a Guano Apes.
 

A külföldi és hazai sztárok mellett természetesen továbbra is helyet kapnak a helyi és környékbeli zenekarok. Az idei fesztivál hivatalos összefoglalójához is két székesfehérvári zenekar adta a zenéjét, a folkot jazzel és poppal ötvöző Zombori, valamint a metal különböző alfajaiban tevékenykedő Absent Distance. A műfaji színesség a Fezen egészére is igaz, évek-óta fele-fele arányban jelennek meg a fesztiválon a rock-metal és az egyéb műfajok köreiből érkező zenekarok. A videó ITT nézhető meg.

A Fezen törzstáborának, az évek óta hűséges fesztiválozóknak idén is különleges kedvezményt kínálnak a szervezők. A Fezen Fanatik bérlet már szeptember 5-től elérhető 10.990 Forintos áron, a diákok pedig még ennél is kedvezőbben, 9.990 Ft-ért juthatnak 2017-es négynapos Fezen bérlethez október 10-én éjfélig.

FEZEN 2016 – Ahogy én láttam II.

3. nap: Szélfútta élmények Az első két nap nem kellett az időjárásfelelőst kirúgnunk, mivel tökéletes volt az idő egy kis fesztiválozáshoz. Ám hogy véletlenül se legyen minden olyan tökéletes, a FEZEN harmadik napjára jókora viharos széllökés fenyegetette a programokat, ill. a fesztiválozók boldogságát. Aznap legelőször a Within Temptation dedikálásra akartunk benézni, ám csak a legvégére […]

Tovább »

FEZEN 2016 – ahogy én láttam

1. nap: Utazás Kalifornia-Wales-Finnország tengelyen Ezúttal abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem kellett vonatoznom, ami a közlekedést illeti. Volt sofőröm, így már a VIP bejárat megtalálása sem bizonyult olyan nehézkesnek, mint tavaly. Bár az idei FEZEN-t sokan nagyon leszólták (többnyire a csapnivaló szervezést és a Within Temptation koncert lerövidülését kiemelve, de a legdurvább az […]

Tovább »

Fezen 2016

2016-ban 19. alkalommal került megrendezésre a székesfehérvári Fezen Fesztivál. A tavalyi év tapasztalataia való tekintettel, idén kibővítették a fesztivál területét. Több helyszín és színpad várta a látogatókat. Természetesen ez több fellépőt is jelentett a korábbiakhoz képest. Rengeteg zenei irányzat képviseltette magát a fesztiválon, de a legnagyobb hangsúlyt mégis a rock/metal zenei színtér kapta. Olyannyira igaz […]

Tovább »

Fezen 2016 – az utolsó hírlevél

Közel 40 ezer fesztiválozó és több mint 100 fellépő a székesfehérvári Fezen Fesztivál idei mérlege. Bemutatkozott a fesztivál új, kibővített területe, és a műfajok szerint szétválasztott dupla nagyszínpad is. Szombaton Sandra Nasictól, a Guano Apes énekesnőjétől hallhatták a fesztiválozók az örömhírt is, hogy a Fezen zárásával egyidőben induló olimpián megszületett Magyarország első aranyérme.

Az évek óta félig rock-metal, félig más műfajok előadóit felvonultató Fezen-en idén nagyszínpadból is kettő volt. A stílus szerint szétválasztott Fehérvár és Harman színpad között azonban feltűnően nagy volt a vándorlás; szombaton a Faithless koncertje után tömegesen pártoltak át a nézők a Guano Apes-hez, hogy a nagyszínpadok zárása után végül valamelyik partyhelyszínen táncolják át magukat a reggelbe.

A többi helyszín is tömegeket vonzott, a Petőfi-Rézangyal sátorra, vagy a Hammerworld csarnokra többször is kikerült a virtuális megtelt tábla. Közel 40 ezren szórakoztak a négy nap alatt a Fezen-en. Erős terhelést kapott így az új, kibővített helyszín, de jól vizsgázott. A fesztiválozók és a szervezők is “belakták” az új területet, így minden adott ahhoz, hogy a jövőre húsz éves Fezen Fesztiválon még az eddigieknél is több ember, és még több világsztár érkezhessen Székesfehérvárra. Jubileumi év lesz a 2017-es, és ehhez jubileumi programot is ígérnek a szervezők.

Fezen 2016 – teljes a program

 
A Fehérvár színpadra érkező Children of Bodom-mal, Yngwie J. Malmsteen-nel és a Dio Disciples-zel ismét teljes a nagyszínpadok névsora. Megvannak a Kert fellépői is, így most már az idei Fezen minden zenés programja ismert.

A külföldi zenekarok közül a Children of Bodom a legutolsó érkező, aki az előre nem látható okok miatt visszalépő Anthrax helyét veszi át a Fezen szerdai napján. A melodikus death metal finn hősei már több mint két évtizede állandó szereplői a világ metal színpadainak. Minden idők egyik legenergetikusabb metal bandája a Skindred és a DevilDriver társaságában lép fel augusztus 3-án, szerdán.

Within Temptation, Guano Apes, Finntroll, Powerwolf – hogy csak néhány nevet említsünk a két nagyszínpad fellépői közül. Közel 20 külföldi banda, és mintegy száz hazai zenekar alkotják a Fezen idei programját. Augusztus 3-tól 6-ig idén is Székesfehérvár a legjobb választás a fesztiválrajongóknak. Természetesen, aki a koncertek előtt, közben nem zenei kikapcsolódásra is vágyik, az sem fog csalódni: idén is üzemel a Gépház mozi, lesznek fesztiválkompatibilis előadások, beszélgetések és rengeteg játék.

Aki még nem szerezte be az idei belépőt, annak érdemes igyekeznie, hiszen minél hamarabb dönt, annál nagyobb kedvezménnyel csaphat le a jegyekre. Még maradt néhány a szuperolcsó diákjegyből is, de a készlet több mint 80 százaléka már elfogyott, így a diákoknak különösen fontos a gyorsaság. Augusztus 3-án nyílnak a Fezen kapui: megnövelt fesztiválterülettel, dupla nagyszínpaddal és több mint 100 fellépővel vár az idén 19 éves fesztivál.

Hexvessel Hexvessel
április 24.