Tag: Firewind

Karmaflow – az interaktív rock-opera

Volt már szó metal zenével valamilyen szinten kapcsolatos videójátékokról itt a Fémforgács hasábjain, de egy kimondottan erre épülő projekttel még nem találkoztunk. A Karmaflow ezen fog változtatni, a 3D-s ugrabugrálós de logikai részeket is tartalmazó játék 2014 végén jelenik meg, a fejlesztő csapat elmondása szerint pedig egy interaktív rock opera lesz. Nem is akárhogy, a háttérzenéket egy 52 tagú nagy-zenekar fogja feljátszani, a játék sztoriját pedig olyan énekesek fogják előadni, mint Marc Hudson a Dragonforce-ból, Simone Simons és Mark Jansen az Epica-ból, Dani Filth a Cradle of Filth-ből, Elize Ryd az Amaranthe-ból vagy Henning Basse az Uli John Roth-ból.

http://www.youtube.com/watch?v=IokhVgHHOYI&


A projekt fejlesztése közösségi finanszírozás elvén zajlik és arra épít, első körben 50.000 eurot (kb. 15M FT) kívánnak összeszedni a lelkes fémfejű játékrajongóktól, ez jelenleg kb. 22.000-nél tart.  Távlati célok között szerepel az is, hogy a projektet élőben, színpadon is meg lehessen majd tekinteni.

Firewind – Apollo nélkül

A Gus G. (l. még Ozzy) vezette görög Firewind-et elhagyta énekese, a Spiritual Beggars-ban is frontemberkedő Apollo Papathansi​o. A távozás okáról nincs információnk.
A banda következő kiadványán, ami egy koncertanyag lesz, még Apollot hallhatjuk, hisz ezt az utolsó közös koncertjeiken rögzítették.

A zenekar a soron következő, Turisas-sal közös USA-beli turnéjához gyorsan csatasorba is állította a Adagio, Beyond Twilight, Darkology zenekarokból ismerős Kelly Sundown Carpentert, de egyelőre csak a turnéra.

Firewind – elmerengve

Hogy az oldalon zenék után kutató muzsikafaló látogató ne csak durvulatok közül tudjon válogatni, felhívom figyelmét a görög power metal leghíresebb csapatának legújabb videojára. A Firewind Few Against Many című lemezén található Edge Of A Dream dalban az Apocalyptica vendégszerepel.


Firewind – tavasz végén új lemez

Május 21-én Görögországból újabb power támadás indul a világ meghódítására. A csatát a Firewind vezeti és a harc eszköze a Few Against Many című hetedik lemezük lesz. Sok sikert hozzá!


 

Firewind – új klip

A görög power metál nagyágyúja, a Firewind a tavaly októberben megjelent Days of Defiance lemezén lévő Embrace The Sun című szerzeményhez videoklipet készített. a rendező Patric Ullaeus (Dimmu Borgir, In Flames, Arch Enemy, stb.) volt.
Jó szórakozást!
_ELVALASZTO_



Firewind – az ellenszegülés napjai

Október 25-én jelenik meg a Firewind új lemeze, a Days of Defiance. A jelenleg athéni székhellyel működő csapat alapító tagjai között már csak Gus G. gitárhős szerepel (aki többek között Ozzy Osbourne-nal is játszik), de az ígéretek szerint ezen a lemezen lesz a legbrilliánsabb gitárjáték, amit a rajongók valaha hallottak.

Nyerj Gus G. gitárt!

Az ESP Guitars nyereményjátékot hirdet, a szerencsés egy LTD GUS-600NT-vel meg egy adag kiegészítővel lesz gazdagabb. A játék igazából nem kerül semmibe és nem áll semmiből, mindössze nevedet, címedet és email címedet kell megadni a cég honlapján augusztus 31-ig.
A gitár a Gus G. által aláírt széria tagja, a görög zenészt gondolom nem kell nagyon bemutatni, aki saját bandájából, a Firewind-ből nem is, az Ozzy Osbourne fiatal gitárosaként biztos ismeri, október 4-én pedig a színpadon is láthatjátok a Papp László Sportarénában a legendás csapattal együtt.

És itt jön az apróbetűs rész: a sorsolás időpontja nincs benne a szabályzatban, a nyertest emailben értesítik, ha hét napon belül nem sikerül elérni, újra sorsolnak. A nyertes(ek) listáját nem közlik le, viszont ha felbélyegzett válaszborítékot küldesz a cégnek, akkor felfedik. Csak én vagyok bizalmatlan?…

Spiritual Beggars – új énekes

Váratlan fordulat állt be a Spiritual Beggars történetében, az öt éve csendben levő csapat bejelentette, hogy útjaik különváltak Janne „JB” Christoffersson énekessel, de rögtön meg is van a pótlás, az utód nem más, mint a Firewind frontember Apollo Papathanasio.
Nincs köpködés, JB távozásának oka csupán annyi, hogy fő bandájával, a Grand Magus-sal kíván többet foglalkozni. A csapat myspace oldalán megfülelhetitek Apollo-t egy rövid részlet erejéig.
A hard/stoner rock csapat egyébként nem szűkülködik a hírességekben, hiszen gitáron a Carcass/Arch Enemy-s Michael Amott, basszusgitáron a Mercyful Fate-s Sharlee D’Angelo, billentyűn az Opeth-es Per Wiberg játszik, a dobokat pedig a Shining-os Ludwig Witt püföli.
Idén pár Japán koncertet vállaltak be a srácok, és már tervezgetik az új albumot is.

123
Hexvessel Hexvessel
április 24.