Tag: Flop

ALVA – Out of this madness (2024)

Ott kezdem, hogy a Fémforgácsos pályafutásom elején – 2008-ban – volt szerencsém élőben meghallgatni a Flop zenekart a biatorbágyi Vörös Pincében. A zenekar egyetlen nagylemeze (Torso) azóta is vissza-visszatérő vendég a lejátszóban, mondhatni all-time hazai kedvenc. Sajnáltam, hogy a banda befejezte a működését, így tehát nagyon örültem, amikor hírét vettem, hogy a csapat énekese egy […]

Tovább »

Grungery.hu – a Pearl Jam film utóélete


Hazánk első számú grunge zenét támogató portálja, illetve kitalálója, főszerkesztője, azaz Pintér Miki hatalmas haditettet vitt végre azzal, hogy a nemrég megjelent friss Pearl Jam mozi, a Let’s Play Two vetítését megszervezte az Uránia Moziba.

A november 11-i és 12-i vetítés, valamint a pénteki koncert (a Flop egykori és jelenlegi tagjaiból álló csapat játszott PJ dalokat) mellett arra is futotta az erőből, hogy egy összefoglaló film készüljön, amiben a rajongók és zenészek szólaltak meg és mondták el, mit jelent nekik a banda, a lehetőség, hogy legalább moziban láthassák Eddie Vedder-t és zenekarát. 

A rövidfilm nem titkolt célja, hogy a Scream Hello – Bring Pearl Jam Back to Budapest 1996/2018 kezdeményezéssel ismét Magyarországra csábítsa a bandát.



Nézzétek és osszátok! Támogassátok a Grungery-t!

Chris Cornell Emlékest az A38-on

Magyar zenészek, újságírók és rajongók emlékeznek Chris Cornellre Budapesten, az A38 Hajó koncerttermében június 23-án.

A Soundgarden május 17-ei fellépése után tragikusan hirtelen elhunyt az együttes énekese, Chris Cornell. Az 52 éves zenészlegenda holttestét az MGM Detroit hotelben találták meg – a hírek szerint öngyilkosságot követett el. Hamvait a Los Angeles-i Hollywood Forever temetőben helyezték végső nyugalomra május 26-án.

A Soundgarden és az Audioslave énekesének halálával a Seattle – grunge és rocktörténelem egyik legnagyobb alakját veszítette el a zenésztársadalom. Magyarországi tisztelői, akik közül sokan személyesen is kötődnek Cornellhez, egy nagyszabású emlékest keretében kívánnak méltóképp búcsút venni tőle a budapesti A38 Hajó koncerttermében, június 23-án.

A „No one sings like you anymore” elnevezésű esemény főszervezője Pintér Miklós, a Grungery – Sound of Seattle főszerkesztője, művészeti vezetője pedig a Soundgarden tribute zenekar (Superunknowns) és az Ozone Mama énekese, Székely Marci.

_ELVALASZTO_

Nem túlzás azt állítani, hogy a ’90-es évek, seattle-i grunge zenéin felnőtt generációnkat sokkolta Chris Cornell halála”- mondja Pintér Miklós. – „Talán azért is, mert a tragikusan fiatalon elhunyt Andy Wood (Mother Love Bone) munkásságát csupán a Pearl Jam sikerei révén ismertük meg, Kurt Cobain, Nirvana-frontember elvesztésének idején csupán tizenévesek voltunk, Layne Staley, Alice in Chains énekes halála pedig a függősége miatt sajnos nem ért teljesen váratlanul senkit sem. Chris Cornell azonban egy aktív, ereje teljében lévő, háromgyermekes családapa volt, telis-tele távlati tervekkel. Semmi sem utalt arra, hogy eldobni készül az életét! Döbbenetes és rendkívül szomorú, hogy Chris halálával a nagy seattle-i grunge négyesből – Pearl Jam, Soundgarden, Alice in Chains, Nirvana – mára csupán Eddie Vedderék maradtak életben. Egy nagyon szép emlékesttel készülünk, ami remélhetőleg méltó búcsút és valamiféle megnyugvást hoz majd a magyar rajongók számára.

A június 23-ai eseményen koncertek, vetítések, színpadi beszélgetések, továbbá egyenesen Seattle-ből érkező videóüzenetek elevenítik majd fel Chris Cornell életútját és munkásságának legfontosabb mozzanatait, hogy a közös megemlékezésen túl egy valóban teljes és megnyugvást hozó élményt kapjanak a résztvevők, a szervezők és a fellépő művészek egyaránt.

Chris Cornell az egyetemes popkultúra megkerülhetetlen egyénisége, korunk egyik legnagyobb rockénekese volt. Zenei munkássága hosszú évek óta inspirációként szolgál számomra. A bakancslistám egyik legelőkelőbb helyén állt, hogy lássam őt élőben is, sajnos azonban ez már nem fog megvalósulni. A mai napig is felfoghatatlan számomra, ami történt” – mondja Székely Marci. „- Ezen az estén olyan zenészbarátokkal lépünk fel, akiknek ugyanolyan sokat jelent Chris zenei hagyatéka, mint számunkra, szeretnénk méltóképpen megemlékezni róla.

A Chris Cornell emlékesten fellép többek közt Galambos Dorina (River Of Lust, Mrs. Columbo), Kövi Lóránt (Flop), Ormai Bertold (Basement, Stone Pilots), Pálinkás Tomi (ex-Isten Háta Mögött, Tej), Székely Marci (Ozone Mama, Superunknowns), Tanka Balázs (Kaldera, Turbo) és Vörös András (Ørdøg, ex-Superbutt), továbbá a Basement, a Flop és a Superunknowns zenekar. A zenei újságírók közül Lénárd László és Uzseka Norbert (HammerWorld), Draveczki-Ury Ádám (Shockmagazin), Pintér Miklós (Grungery-Sound of Seattle), valamint Tresó T Tibor (KultPresso – a Lánchíd Rádió törzsasztala) vesz részt a színpadi beszélgetéseken.

Flop – ismét aktívak

A fővárosi grunge csapat ismét aktív, már túl vannak a visszatérő koncerten is.
Új dalokról, új anyagról egyelőre nincs hír, viszont a 2008-as Torso c. albumukat – amiről itt olvashattok – teljes egészében meghallgathatjátok a Soundcloud-on keresztül.

Flop/Real Lies/Baby Bone – Szegeden

„És újra elindultunk…

Flop/Real Lies/Baby Bone – Szeged, Garaboncziás
2009.02.05.

Hosszú szünet után újra beállt a csatasorba a Flop zenekar legénysége. Február 5.-én a szegedi Garaboncziás-ban lehet szemrevételezni az új tagokat ill. régi ismerősként köszönteni Lórit (énekes) és Töcét (gitáros).

A 2000-ben alakult Flop zenekar rengeteg tagcserét követően nyerte el jelenlegi formáját. A gitárcentrikus grunge-rock zenét (melyet gyakran vegyülnek páratlan ritmusok), a lassú-középtempó jellemzi. A Flop-számok nem a könnyen táncolható, bulizós kategóriába tartoznak, sokkal inkább hangulatokat közvetítenek. A már ismert tagok mellé beállt Vincze Ádám (basszusgitár), Horváth Bence (dob),és Garamvölgyi Zsolt(gitár).

_ELVALASZTO_
Az est folyamán velünk lesz még a szegedi Real Lies zenéje, akik valahol a grunge és a stoner határán mozognak. Disszonáns, pszichedelikus hangulatokat és csípős stoner riffeket főznek össze egymással.

Váczi Balázs: ének, gitár
Nagy „DNS” Gergely: basszus
Szabó Attila: ének, gitár
Papdi Csaba: dob

A már említett ketteshez csatlakozik még a ’93-ban alakult Baby Bone. Akiknél a bezártság, vagy a kilátástalanság ihlette meg az akkoriban egy hónap alatt 10 saját dalt produkáló csapatot – nem tudhatjuk. Mindenesetre az első saját kiadású lemez (Ablak a semmibe-1995) után lecserélődött szinte a teljes tagság. Költözés, nősülés stb. Az új tagok kicsit másként, de ugyanazzal a különleges depresszióval fogalmazták meg zenében érzéseiket. Az énekes-szövegíró Anti, az alapító tag sorra hozta „a világ lelkiismerete vagyunk” c. verseket, és együtt írtuk rá a zenét. Lemez 1997-ben, 1999-ben, demók, kudarcok, sikerek, nagy szívások, bénázások, valamiért még mindig csináljuk.
Mondjuk, mert 2008-2009-ben 7 új dalt írtunk, nem is rosszakat, egy albumot még megérnek. Meg aztán nagy összetartó erő a sikertelenség is. Mert csak a hülyék ijednek meg tőle, az okosak tudják: a zenét nem kilóra mérik.

Ha a mulatás a tetőfokára hágott engedélyezzük a koccintást egy üveg valamivel :))
A beugró: 600 huf. Kiugrási lehetőség nincs.  

Flop (2008.05.31/Vörös Pince)

Az első Flop koncertemre nagyon készültem. Egyrészt ugye adva volt a Torso lemez, ami egy csapásra rajongóvá tett, mésfelől pedig a lakóhelyem klubjában léptek fel, azaz nem kellett autóznom, így a sörözés is belefért. (Igaz, ez azért erős fél órás sétát jelentett oda és vissza is…). A koncert előtt még megnézhettük a Magyarország-Horvátország barátságos labdarúgó-mérkőzést. […]

Tovább »

Koncertajánló – Kuplung

A Soundshine zenekar koncertjeit nézve illetve első lemezét hallgatva olyan kérdések merülhetnek fel a nyájas hallgatóban, mint pl.: „miért nem hallottam én még ezekről a csávókról, ez k*va jó!”  …vagy… ”Hogyan lehet ennyi energia ebben a Robi gyerekben, hogy a Black-Out és a Synchronring mellett itt is ilyen magas színvonalon teljesít?…vagy a már szinte elcsépelt „miért nem születtek ezek az arcok kicsit nyugatabbra?”
_ELVALASZTO_
Aki szereti a tökös, grunge-os rockot, netán ismer és szeret az alábbi listából legalább kettőt, annak kötelező a megjelenés: Alice in Chains; Pearl Jam; Stone Temple Pilots; Foo Fighters; Tool; Soundgarden; Faith No More

www.soundshine.hu
www.myspace.com/soundshineband

Az est második fellépője a 2000-ben alakult Flop zenekar rengeteg tagcserét követően nyerte el jelenlegi formáját. A gitárcentrikus grunge-rock zenét (melyet gyakran vegyülnek páratlan ritmusok), a lassú-középtempó jellemzi. A Flop-számok nem a könnyen táncolható, bulizós kategóriába tartoznak, sokkal inkább hangulatokat közvetítenek. A zenekar első, Torso című nagylemeze márciusban jelent meg.

Horváth Attila – gitár
Kapiás Gábor – dob
Kövi Lóránt – ének
Maros Gergő – basszusgitár
Töller Gábor – gitár

www.flop.hu

Kezdés: 21:30
Belépés: 500 huf
Helyszín: Budapest, VI. Király utca 46.

Flop – Torso – 2008

Előre kijelentem, ez a lemezismertető nem lesz objektív, sőt! Az ok pedig egyszerű olyan stílusban zenél az öttagú fővárosi banda, ami igencsak közel áll a szívemhez. A Flop zenekart nyugodt szívvel nevezhetjük a Seattle-i grunge honi helytartóinak. Elhivatottságuk dícséretes, hisz a ’90-es évek egyik fő zenei irányzatának mai korhoz illő, akár a nemzetközi színtéren is […]

Tovább »

Flop

– Kezdjük a bemutatkozással! Nem épp mai csapat a Flop, meséljetek a zenekar történelméről! Egy még amatőrebb, korábban feloszlott banda tagjaiból jöttünk létre, eredetileg egy koncertet terveztünk, aztán ahogy szokás, együtt maradtunk. – Jónéhány tagcsere lezajlott a zenekar életében. Melyik volt az, ami a legnagyobb problémát okozta? Ha jól tippelek, az énekesváltások okozták a legnagyobb […]

Tovább »

Flop – hírlevél

Sziasztok!

Gyorshírek következnek.

1. A fesztiválidőszak előtt (és egy kicsit alatta is) még találkozhatunk néhányszor, a következő
helyeken és időpontokban:

május 16. Budapest, KékYuk (w/ Noise Fusion, Stonedirt, Szeg, Angelus, Dózer.hu)
május 24. Nyíregyháza, Rock 66
június 6. Szeged, Garaboncziás (w/ Dystopia)
június 14. Budapest, Kuplung (w/ Soundshine)
június 28. Királyhelmec, SK (w/ Moby Dick)

Május 9-én, e hét pénteken a Benczúr klubban életre hívjuk továbbá Pearl Jam tributebandánkat,
a Duhastrechtmanuela Projektet, hogy egy kiadós másfél órás koncerttel szórakoztassuk
magunkat és az egybegyűlteket. Itt a Memories’ Garden lesz a vendég.

2. Megérkezett a lemez, és a pólók is raktáron, ha úgy érzitek,
ilyesmire szükségetek van, rendelhettek a zenekar email címén.

Az eddig beérkezett rendeléseket a héten postázzuk.

Minden jót.

Flop

12