Tag: FLOTSAM AND JETSAM

Burning Sun Fanzine – megjelent a harmadik szám

A Burning Sun ‘zine-nal kapcsolatos tudnivalókat Papi Zoli hírleveléből megtudhattjátok:

“Harmadik alkalommal jelent meg a heavy-power- speed-thrash metal zenékkel foglalkozó, független, underground kiadású fanzine, amiben több mint egy tucat, rajongói szemszögből elkészített, ismertebb és ismeretlen bandákkal lefolytatott vallatás kapott helyet. Szintén az interjúk sorát gyarapítja a hagyományosan portré jelleggel készült „Célszemély” rovat interjúja is, ahol egy rajongóból lett igazi metal polihisztorral
ismerkedhettek meg.

Az alapos kikérdezések mellett alámerülünk az undergroundba, hogy az elmúlt időszak lemeztermésének egy részét megvizsgáljuk, így biztosítva a mindennapi zenei betevőt. Mindeközben elolvashatjátok, mit gondol egy banda a saját lemezeiről, míg egy másik csapat az új albumainak dalairól értekezik.

Egy két oldalas cikk képében visszatekintünk az idén 20 esztendős hetedik Helloween nagylemezre, a Time of the Oath-ra, valamint egy egész oldalas cikkben megvizsgáljuk egy rég elfeledett, ám annál zseniálisabb demófelvétel keletkezésének körülményeit és a rajta szereplő dalokat.

Akiket kikérdeztem

Assassin
Cauldron
Elvenstorm
Flotsam and Jetsam
Grey Wolf
Ice War
Mortal Strike
Onslaught
Skull Fist
Terminus
Unhoped
Vinyl
Zarpa

Profi nyomdai kivitelezésű, 60 oldalas, színes borítóval ellátott, fekete-fehér oldalakból álló tömör metal biblia, keményvonalas metalrajongóknak és a műfajjal ismerkedőknek egyaránt!

Az első 50 példány egy kiadatlan Blazon Stone dalt tartalmazó, kézileg számozott válogatás CD-vel érkezik, így nem csak olvashattok a zenekarokról, hanem hallgathatjátok is őket. 70 perc kompromisszummentes nehézfém, tökéletes aláfestő zene az olvasáshoz!

A Burning Sun Fanzine már beszerezhető a szerkesztőtől, kapható a debreceni Rockness hanglemezboltban, valamint a budapesti a CD Pincében!

100% metal, 0% mellébeszélés

Kattins!
Üzenj!

Baráti üdvözlettel,

Papi Zoltán
szerkesztő”

Flotsam and Jetsam – megjelent a tizenkettedik lemez



Flotsam and Jetsam
címmel megjelent a thrash legenda Flotsam and Jetsam legújabb, sorban a tizenkettedik nagylemeze, amiről itt van a Time To Go című daluk videója.





Flotsam and JetsamFlotsam and Jetsam
(AFM Records)

1.Seventh Seal
2.Life Is a Mess
3.Taser
4.Iron Maiden
5.Verge of Tragedy
6.Creeper
7.L.O.T.D.
8.The Incantation
9.Monkey Wrench
10.Time to Go
11.Smoking Gun
12.Forbidden Territories

Flotsam And Jetsam – idén új lemez, itt az első dal

Idén új anyaggal fog jelentkezni a veterán thrasher Flotsam And Jetsam. A zenekar nevét viselő lemezen még tavaly kezdtek el dolgozni, és május 20-án fog megjelenni az AFM Records gondozásában. Az első meghallgatható dal az Iron Maiden címet viseli, azonban nem a legendás heavy metal csapat dalának feldolgozásáról, hanem egy vadonatúj nótáról van szó.




Newsted – a teljes lemez meghallgatható

Nem kétséges, az idei év egyik legjobban várt albuma a Hegyalja Fesztiválon is fellépett Newsted zenekaré.
Jason Newsted (ex-Flotsam And Jetsam, ex-Metallica, ex-Voivod) visszatérésében a Staind gitáros Mike Mushok, valamit Jessie Farnsworth gitáros és Jesus Mendez Jr. dobos közreműködött. Az augusztus 6-án érkező Heavy Metal Music c. lemezt már teljes egészében meg is tudjátok hallgatni:

http://www.youtube.com/watch?v=7BEW7qAsfCE&


A lemez dalai:
_ELVALASZTO_
1.Heroic Dose
2.Soldierhead
3.…As The Crow Flies
4.Ampossible
5.Long Time Dead
6.Above All
7.King Of The Underdogs
8.Nocturnus
9.Twisted Tail Of The Comet
10.Kindevillusion
11.Futureality


Newsted – rögzítették a nagylemezt



A január 8-án megjelent Metal című EP után a Metallica, a Voivod és a Flotsam And Jetsam zenekarokat is megjárt Jason Newsted új bandája, a Newsted befejezte debütáns nagylemezének felvételeit. Ezen a héten el is kezdik keverni az anyagot, amely még a 2013-as évben meg fog jelenni.
A banda felállása: Jason Newsted – basszus, ének, Jesus Mendez Jr. (The Napoleon Blownaparts) – dob, Jessie Farnsworth – gitár, vokál és Mike Mushok (Staind) – gitár.

http://www.youtube.com/watch?v=bkMhE1dlQrA&


_ELVALASZTO_

http://www.youtube.com/watch?v=4kRWwxCPyjw&


Flotsam and Jetsam és a csúf zajok

November 21-én fog megjelenni a veterán metal banda új nagylemeze, Ugly Noise címmel. A Travis Smith által kreált borítót tegnap hozták nyilvánosságra. A dalszerzési folyamatba még a volt Metallica bőgős, Jason Newsted is belefolyt, mivel ez év első felében még ő kezelte a bandában a négyhúrost. Michael Gilbert gitáros a zenei irányvonalat firtató kérdésekre azt válaszolta, hogy minden bizonnyal az eddigi legérettebb kiadványuk lesz, de ha valamelyik korábbi albumukhoz kellene hasonlítani, akkor az a ’95-ös Drift lenne. 

Flotsam and Jetsam a Nuclearnál

A Nuclear Blast-hoz szerződött a lassan 30 éves amcsi thrash metal horda, a Flotsam and Jetsam. Új albumukat, a The Cold-ot (mely egyébként szeptembertől már kapható a Driven Music Group terjesztésében), február 18-tól a Nuclear is árulni fogja Európában, Japánban és Ausztráliában.

FLOTSAM AND JETSAM – újrakiadások

A Flotsam and Jetsam zenekar 20 éves debütáló nagylemeze, a Doomsday For The Deceiver 3-lemezes boxszetként most újrakiadásra kerül, ami kettő CD-t és egy DVD-t fog tartalmazni.
Ezek között megtalálhatjuk az eredeti verziót, a remaszterizáltat és egy adag demós nótát.
A megjelenési dátum Amerikában november 3, Európában pedig november 6.

A számok a következőek:
DISC 1 (Doomsday For The Deceiver original Edition)
1. Hammerhead
2. Iron Tears
3. Desecrator
4. Fade to Black
5. Doomsday for the Deceiver
6. Metalshock
7. She Took an Axe
8. U.L.S.W
9. Der Fuhrer
10. Flotzilla
Bonus Tracks: Iron Tears Demo
11. Iron Tears
12. I Live You Die
 
DISC 2 (Doomsday For The Deceiver Re-Mixed /Re-Mastered)
1. Hammerhead
2. Iron Tears
3. Desecrator
4. Fade to Black
5. Doomsday for the Deceiver
6. Metalshock
7. She Took an Axe
8. U.L.S.W
9. Der Fuhrer
10. Flotzilla
Bonus Tracks: From 1985’s Metal Shock
1. Hammerhead
2. The Evil Sheikh
3. I Live You Die
4. The Beast Within
 
DISC 3 (DVD / Video)
The Early Years
Interview Part I – 1983-84
Iron Tears – Live at Palace West, New Years 1984
Interview Part 2 – 1983-84
Hammerhead – Live in Jason’s apartement 1985
She Took an Axe – Live at the Pony Express 1985
Live at Bootleggers 1985
1. Iron Tears
2. Fade to Black
3. Metal Shock
4. She Took an Axe
5. Children of the Knight – Unreleased!
6. The Executioner – Unreleased!
7. Those Who Defy – Unreleased!
8. On the Attack – Unreleased!
9. I Live You Die
10. Hammerhead
11. The Beast Within

12
She Wants Revenge She Wants Revenge
szeptember 24.
Combichrist, Megaherz Combichrist, Megaherz
szeptember 25.