Tag: folk metal

Alestorm – Nemsokára új EP érkezik

Március 22-én új EP-vel jelentkezik a brit honból számazó kalózmetalos Alestorm. Az öt számot tartalmazó Voyage of the Dead Marauder a Napalm Records gondozásában lát majd napvilágot és a címadó dalt, valamint a hozzá készített klipet már meg is lehet tekinteni. A dalban tekerőlantjával és énekével közreműködik Patty Gurdy youtuber, aki saját- és feldolgozásdalokat is készít a youtube-ra. Eddig nem igazán hallhattunk a bandától olyan dalt, melyben ilyen szinten viszonylag sok női ének legyen, így mindenképp érdekes, ám jó választás volt a hölgyet felkérni.

A banda nemrég fejezte be brit turnéját, ahol Patty Gurdy is fellépett velük a koncerteken. Március 19-től Észak-Amerika következik, ahol az Elvenking és a Glyph társaságában játszanak, majd pedig a nyári fesztiválok. Hozzánk legközelebb 2024. július 11-én jönnek, az öt év után visszatérő, jubileumi Rockmaraton fesztiválon lépnek majd fel Mátéék Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten.

Alestorm – Voyage of the Dead Marauder (EP)
(Napalm Records)

1. Voyage of the Dead Marauder
2. Uzbekistan
3. The Last Saskatchewan Pirate (The Arrogant Worms feldolgozás)
4. Sea Shanty 2 (Ian Taylor feldolgozás)
5. Cock

Korpiklaani – Áprilisban érkezik a 12. lemezük

Április 5-én jelenik meg a finn Korpiklaani 12. stúdiólemeze a Nuclear Blast gondozásában. A Rankarumpu albumon 12 dal kapott helyet és a 2021-es Jylhä lemezt követi a sorban. A folk metalosokhoz időközben csatlakozott Olli Vänskä, a Turisas hegedűse, aki 2021-ben váltotta Tuomas Rounakarit. A lemezről eddig két dalt és a hozzá készült klipeket mutatták be: Saunaan és Aita.

Korpiklaani – Rankarumpu
(Nuclear Blast Records)

1. Kotomaa
2. Tapa Sen Kun Kerkeet
3. Aita
4. Saunaan
5. Mettään
6. Kalmisto
7. Rankarumpu
8. No Perkele
9. Viikatelintu
10. Nouse
11. Oraakkelit
12. Harhainen Höyhen

Furor Gallico – Future to Come (2024)

„Bemásszák lelkünket a gépek, mint aluvót a bogarak”, írta ezt József Attila 1937-ben. Már akkor érezhető volt, hogy beindult valamiféle folyamat, amit a költő géniuszunk látnoki módon a jövőre vetített, és aminek a hatása már napjainkban egyértelműen tapintható jelenség. Noha, az olasz extrém – folk metalt játszó Furor Gallico Future to Come címet viselő negyedik […]

Tovább »

Vansind – Jön az első lemezük

Hamarosan debüláló albumát adja ki a dán Vansind. A 2021-ben megjelent, ígéretes EP és számos dal (kislemez) után folk metal rajongók számára örömteli hír a banda Mørket című első albumának megjelentetése. A zenekar szilárdan megvetett lábakkal hozza a csatákhoz, lánctánchoz, a hangosan szóló dudákhoz illő, népzene inspirálta dallamait a folk metál színtéren. A Vansind muzsikája néha erőteljes metállal, máskor dübörgő morajlással és a tiszta női énekkel keveredik. A lírai témákat az északi mitológia és a skandináv történelem sötét oldala ihlette.

A dán banda tagjai az ország különböző részeiről származnak. Ezek a földrajzi különbségek a csapat zenei hátterét is igazolják. Felállásuk az albumon: J. Asgaard – ének, Line Burglin – ének, Kirk Backarach – gitár, Mikael Christensen – basszus, Rikke Klint Johansen – billentyű, sípok, duda, Danni Lyse Jelsgaard – dobok. Az album fekete korongon is megjelenik, november 17-én a Mighty Music kiadásában.

„Villáminterjú” Francesco Cavalieri-vel, a Wind Rose frontemberével, egyik dalszerzőjével

2023. szeptember 20-án indult az olasz Wind Rose első európai headline turnéja, melynek keretei között szeptember 23-án a budapesti Analog Music Hall-ban játszott a banda. A koncert előtti meet&greet alkalmával volt időm egy kicsit beszélgetni is az énekes, dalszerző Francesco Cavalieri-vel, aki rendkívül közvetlen és készséges módon állt rendelkezésemre mind az interjú, mind pedig az […]

Tovább »

Sylvatica – Bombasztikus új dallal jelentkeztek

Középkori hangulatot árasztó dallal jelentkezett a dán Sylvatica. Ez a dal egyben új lemezük első előfutára is, amely grandiózus zenei megvalósítást vetít előre számunkra. Templomi és Hammond orgonák, gregorián kántálások és egyéb hangszerek teszik igazán sokrétűvé hangzásukat. Ezt a Cadaver Synod albumukon teljes egészében átélhetjük, ami a banda harmadik korongja lesz. A 70-es évek, a doom és a középkor találkozását a Mighty Music kiadó fogja nekünk prezentálni október 20-tól. Lemezelőztesként pedig itt van a Titivillus, amely egy lázadó lelkületű szerzetesről szól.

Grymheart – A Succubus karmai elől nincs menekvés

Debütálásra készen áll a Gabriel Blacksmith (Kovács Gábor) vezette Grymheart. A Hellish Hunt hangzásvilágáról a Budapesti Blacksmith Stúdióban ő maga gondoskodott és a lemez borítója pedig Havancsák Gyula (Accept, Stratovarius, Burning Witches) munkája.

A power metal energikussága, a folk metal harmóniái, a szimfonikus metal nagyvonalúsága és a death metalra jellemző vokál – ezen egyvelegből alakítja ki hangzásvilágát a Grymheart. Ebből ad nekünk ízelítőt első lemezelőzetesük, amelynek címe To Die by the Succubus. Maga a lemez a Scarlet Records jóvoltából fog megjelenni digipack CD és digitális formátumokban szeptember 22-én.

Grymheart – Hellish Hunt

(Scarlet Records)

1. The Twilight Is Coming

2. Hellbent Horde

3. Ignis Fatuus

4. To Die by the Succubus

5. My Hellish Hunt

6. Army from the Graves

7. Everlost

8. Fenrir’s Sons

09. Facing the Kraken

10. Harpies of Devil

11. Monsters Among Us

Finsterforst – Fekete erdei metal

Nemsokára új kislemezzel jelentkezik a saját maga szerint fekete-erdei metalt játszó Finsterforst. Pontosan mit takar ez? A 2004-ben indult csapat eredetileg folk metalban jeleskedett és eddig 5 album és 2 EP szerepelt a nevük mellett. Mostani stílusukat egy sokkal nagyvonalúbb entitásként mutatják be, melyre nagy hatással volt a tradicionális valamint a post-black metal a már ismert folk tulajdonságok mellett. Mindezt Jenseits EP-jükön mi is megtapasztalhatjuk szeptember 8-tól az AOP Records jóvoltából. Lemezelőzetesként pedig itt van Kapitel I: Freiheit című nyitódaluk.

Finsterforst – Jenseits

(AOP Records)

1. Kapitel I – Freiheit [8:31]
2. Kapitel II – Dualitaet [9:17]
3. Kapitel III – Reflexionen [5:32]
4. Kapitel IV – Katharsis [15:49]

Heidevolk – Most már angolul is dalolhatunk

Még ez év februárjában jelent meg a holland pogány/folk metalban jártas Heidevolk legújabb albuma, a Wederkeer. Erről az albumról származik a Drink met de Goden (Walhalla), aminek az angol verziója csak az albumon volt hallható. Ez most változóban van, ugyanis mostantól már angol nyelven is nótázhatunk egy pohár malátaszörp mellett. Szóljon tehát a Drinking with the Gods (Valhalla).

Trold – Északi trollok hepajba hívnak

Május 26-án jelent meg a dán Trold legújabb albuma, amely a Der Var Engang… címre hallgat. A hagyományosan metal hangszerek mellett többek között megjelenik a mandolin, furulya és a harmonika is hangzásukban. Talán már ebből is leszűrhető, hogy egy folk metal csapattal van dolgunk és ez így is van. Ennek megfelelően szeretnek tivornyázni, inni, kocsmázni és nőzni, miközben csibészes mosollyal az arcukon játsszák a talpalávalót a jónépnek. A lemeze a Mighty Music kiadásában jelent meg a mű. Házi cefréjükből hoztam pár kóstolót is a Sensommerbålet formájában.

Trold – Der Var Engang…

(Mighty Music)

1. Der Var Engang… 
2. Heksen 
3. Udyrets Gab 
4. Røveren 
5. Vætte March 
6. En Kiste Fuld Af Minder 
7. Troldenes Nat 
8. Skumringens Time 
9. Sensommerbålet 
10. Dansen Med Myrtille 
11. Skovhuggeren 
12. Vølven 

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.