Tag: funeral doom metal

Ennui – szeptemberben zárul a kör

 A modern kori funeral doom rajongók könnyedén megjegyezték az Ennui zenekar nevét 2012-ben Mze Ukunisa című bemutatkozásának köszönhetően.  A bandát alkotó duó, vagyis Serj Shengelia és David Unsaved ezek után a műfaj nagyjait vendégül hívva alkotta meg a The Last Way és a valamivel gyengébben sikerült Falsvs Anno Domini lemezeket. A páros némileg megpihent pár évre, most pedig újabb monumentális kiadványt készülnek a fejünkre zúdítani End Of The Circle címmel. A célközönség továbbra is a funeral doom rajongók köre, akik ezúttal három új dalt kapnak majd, több mint egy órás játékidővel. Így nem lesz miért szomorkodnunk, vagyis épp, hogy lesz…

Lordamor – hosszadalmas utazás

 Nem egy könnyen emészthető, de nagyszerű bemutatkozást tett le az asztalra az ismert underground zenészeket felvonultató Lordamor zenekar, akik funeral doom metaljukat hasonló sebességen mozgatják, mint haladásukat az új dalokat illetően. Most végre híreket kaptunk a folytatásról, ami várhatóan még ebben az évben megjelenik, mivel befejezték a felvételeket és a keverést is. Ízelítőnek már elérhetővé is tettek egy nyersebb felvételt egyik dalukról, a 18 perces Lucifer Emerging From Darknessről. 

Promo 2018 by Lordamor

Pantheist – csúszás van, de jön, aminek jönnie kell

 Kostas Panagiotou, a funeral doom vonal egyik legtermékenyebb, legkitartóbb alakja, annak ellenére, hogy legfőbb formációja, a Pantheist már 2011 óta nem jelentkezett új nagylemezzel. Kostas ettől függetlenül számos produkcióhoz adta a nevét, melyekről több kritikában is megemlékeztünk az elmúlt években. Most azonban az új hírek szerint lassan révbe ér az eredetileg 2017-re ígért új kiadvány, melynek most már ismert a címe (Seeking Infinity) és megtekinthető a borítója is. Kostas gyökerekig visszanyúló sötétséget ígér, valamint a zenekartól megszokott nyomasztó, ugyanakkor fenséges légkört. A közel 60 perces lemez várhatóan szeptember 14-én kerül a nagyközönség elé. Itt láthatjátok a borítót, türelmetlenek pedig egy új dalba is belehallgathatnak, amit élőben játszott a banda. 



Omit – eljött a folytatás ideje

 Immár négy éve vált elérhetővé az egyedi, gótikus funeral doomban utazó Omit második nagylemeze, a Medusa Truth, Part 1. A tiszta női énekkel, szimfonikus betétekkel és végeláthatatlan szerzeményekkel dolgozó banda most a folytatás mellett döntött és hamarosan érkezik az újfent három monumentális tétellel rendelkező Medusa Truth, Part 2. Erről kaptunk most egy kis részletet.

Towards Atlantis Lights – Dust Of Aeons – 2018

      Nem igazán tudtam hova tenni a nemzetközi összefogás eredményeképp született Towards Atlantis Lights projektet a neve alapján, s mint kiderült, a világhálón sem nagyon sok információ található még róluk. Szó se róla, ezúttal nem maszkos, az ismeretlenség homályába burkolódzó előadók gyülekezetéről kell beszélnünk, pusztán annyira friss, annyira hirtelen előugró dologról, ami még […]

Tovább »

Wormphlegm – Tomb Of The Ancient King – 2006

      Újabb esztendő vette kezdetét a Fémforgács öregedő, de meg nem törő kötelékében, aminek folyamán a zene és annak szélsőségei egész szépen a mindennapjaim részévé váltak. Azon szerencsések közé tartozom például, akik mindösszesen 15 perc alatt a munkahelyükre érnek a tömegközlekedés segítségével, de én ezt már csak dalokban mérem, akárcsak hazafelé, vagy azokban […]

Tovább »

Nortt – egy új év a kezdet, ez meg itt a vég

 Biztos vagyok benne, hogy a dán Nortt projekt, amit a változatosság kedvéért Nortt vezet immár évtizedek óta, nem lesz a szilveszteri bulik kelléktárának meghatározó, vagy bármilyen része. Köszönhető ez annak, hogy a projekt kezdete óta (1995) a minimalista, depresszív black és funeral doom émelyítően borús keverékeként kínál alternatívát a cukorsziruppal átitatott popslegerek világában, mintegy ellenpólusként működve. Bizonyos körökben kultikusnak, követendő példának tartott lemezeinek sorát laza tíz év után folytatja most az Endeligt című kedves szösszenettel, amit ma ne, de a holnapi másnaposság ellenszereként nyugodtan leküldhetsz egy besötétített szobában némi folyadékutánpótlással karöltve. 

Ennui – megvan, meddig kell várni

 A grúziai Ennui utoljára 2015-ben kényeztette a funeral doom metal rajongókat, most Daniel Neagoe (Clouds, God Eat God, Eye Of Solitude) basszerrel kiegészülve dolgoznak új lemezükön, ami jövőre fog megjelenni. Ugyan pontos dátum még nem látott napvilágot, annyit tudni, hogy a lemez csak jövőre fog érkezni, aminek azonban a borítójából kapunk egy kicsit a most közzétett, alig pár perces ízelítőben. Ezen felül pár hangot elcsíphetünk a stúdió munkálatokból is.


Night Of Suicide – összefogásból ötös

 Barátság és a zene közös szeretete köti össze immár 2005 óta a finn Marcus Heinonent és a holland Ben De Graaffot, akik pont e két dolgot száműzték közös produkciójukból, ami Night Of Suicide néven fut. Pozitív érzelmeket ugyanis hiába keresünk a funeral doom projekt háza táján, csak ürességet és bánatot találunk, de azt töménytelen mennyiségben. A páros immár negyedik nagylemezét hozza el nekünk novemberben, amiről közzétették a könnyed, alig 16 perces Broken című szerzeményt, tudatván a világgal, hogy ezúttal sem viccelnek…

Descend Into Despair – Synaptic Veil – 2017

      Nem kevesebb, mint hét tagot számlál a román Descend Into Despair zenekar, ami akkor tűnik igazán szokatlannak, mikor ráeszmélünk, hogy a zenekar a funeral doom metalnak kötelezte el magát és ez a stílus általában nem kíván meg egy kisebb focicsapatot. A 2010-ben indult zenekarban ráadásul elég keményen elgurulhatott a gyógyszer, mert az […]

Tovább »