Tag: gótikus metal

The Medea Project – A törött tükör mögött

2003-ig nyúlik vissza a jelenleg Nagy-Britanniában tevékenykedő The Medea Project története, akik egyébként Dél-Afrikából származnak. Zászlójukra a gótikus sludge/doom címkét hímezték fel, ami nagyjából fedi is a valóságot, de aki könnyed muzsikára számít velük kapcsolatban, az rendesen tévúton jár. A zenekar megszállottan kedveli a káoszt, az agressziót, a kiszámíthatatlanságot, amit zenei kereteik között igyekeznek is megmutatni nekünk. Eddig két EP-t és egy 2020-ban megjelent nagylemezt tudhatnak a diszkográfiájukban, amit most egy újabb EP-vel kívánják bővíteni ezt. A Reflections dalaival szándékuk szerint egy megfeketedett, görbe tükröt akarnak állítani személyes példaképeiknek, mint például a Venom, a Motörhead és a Tiamat. A néhány feldolgozásdal mellett az EP-n fontos szerepet kap a debütálásukon már szerepelt The Ghosts Of St. Auguste című tétel, amit kicsit átdolgoztak és videót is készítettek hozzá. Véleményem szerint ez az EP egyfajta bemelegítés, ráhangolódás egy komolyabb visszatéréshez. A kiadvány hivatalosan április 28-tól lesz elérhető.

Eleine – új kiadó, új lemez, régi harc

A gótikus, szimfonikus metal kedvelőinek talán már nem kell különösebben bemutatni a svéd Eleine zenekart, akik távol a reformoktól és frissességtől, de nagy magabiztossággal szállítják a magas minőségű lemezeket. Teszik mindezt 2014 óta, így már a negyedik teljes hosszúságú anyagra készülhetnek rajongóik. Sűrű évnek ígérkezik ez a zenekar számára, hiszen a Kamelottal zajló koncertsorozat mellé nemcsak egy következő nagylemez, de egy új kiadóhoz való szerződés is kapcsolódik.

A Madeleine Liljestam énekesnő által vezetett csapatot azonban nem kell félteni, amiről minket is gyorsan igyekeznek meggyőzni. Ehhez egy nagyszerű eszköz a We Shall Remain korong első meghallgatható tétele, a We Are Legion. A kifejezetten harcias zenekar ezúttal saját rajongóinak készített egy dalt az összetartozásról, a közös célért folytatott küzdelmek fontosságáról.

Eleine – We Shall Remain

(Atomic Fire Records)

01. Never Forget
02. Stand By The Flame
03. We Are Legion
04. Promise Of Apocalypse
05. Blood In Their Eyes
06. Vemod
07. Through The Mist
08. Suffering
09. War Das Alles
10. We Shall Remain

Opera Diabolicus – Death on a Pale Horse (2021)

A svéd nemzetiségű Opera Diabolicust két (egykori) Snowy Shaw-zenész, David Grimoire gitáros, billentyűs és Adrian de Crow bőgős hívta életre még 2006-ban, mint egyfajta mellékprojektet. 2012-ben kiadták első nagylemezüket †1614 címmel, olyan neves vendégekkel, mint Mats Levén (Denner’s Inferno, Aeonsgate, Krux, Ludor, Vandenberg, ex-Candlemass, ex-At Vance, ex-Adagio, ex-Malmsteen, ex-Sabbtail, stb.), Niklas Isfeldt (Dream Evil, Pure […]

Tovább »

Inner Missing – Dead Language (2022)

Az Inner Missing még 2008-ban alakult az oroszországi Szentpéterváron, és főmindenese (alapítója, énekese, gitárosa) Sigmund. Egy 2009-es EP után 2010-ben jelent meg az első album The Age of Silence címmel, azóta pedig még hét lemezt jelentettek meg (a legutóbbit 2020-ban), és szépen körbe koncertezték a Földet Dél-Koreától Egyiptomig, de főként a kelet-európai térségben. Jelenleg már […]

Tovább »

Mustan Kuun Lapset – sötét álmok

A finn Mustan Kuun Lapset igencsak szép múltra tekint vissza, zenei fejlődésük, változásuk szinte lemezről lemezre nyomon követhető. A fiatal években keserédes, melodikus black metallal mutatkoztak be (’90-es évek), majd fokozatosan elindultak egy nyugodtabb hangvételű, de nem kevésbé sötét gótikus, dark metal irányba. További csiszolódás, finomodás várható hetedik nagylemezükön is, ami február 25-én érkezik Kruunu címmel. A nagyrészt akusztikus tételeket magán hordozó korongról most egy olyan dalt tettek közzé, melyen Mark Kelson vendégszerepel. Az énekes a szintén régi gyökerekkel rendelkező The Eternalt erősíti a hétköznapokban. A The Dream About A Dying Angel alapvetően egy különleges dal a zenekar szerint, mivel a története egészen 1997-ig nyúlik vissza, amikor egy mára már szinte beszerezhetetlen demószalagra rögzítették. Az „Álom egy haldokló angyalról” a zenekar szerint eddig szunnyadt, mert énekesi szinten nem voltak méltók saját szerzeményükhöz, ezt a hiányt most Mark segítségével pótolták.

Final Void – Visions of Fear – jön a második lemezük

A finn Tamperéből származó Final Void második lemeze, a Visions of Fear 2021. február 19-én jön ki az Inverse Records gondozásában. A gótikus heavy metalt játszó banda új albumáról az alábbiakban két dal már meghallgatható.

Final Void – Visions of Fear

(Inverse Records)

1. Prelude

2. Common Enemy

3. Fear

4. Unholy Grasp

5. Symphony of Lies

6. Save Me

7. Abomination

8. Social Anxiety

9. Cataclysm

The Equinox Ov The Gods – Images Of Forgotten Memories – 1996

    Észerevettem, hogy manapság habzó szájjal veti rá magát sok ember az olyan címkékre, mint a dark, esetleg gótikus metal, persze itt nem a csajos-operázós vonalra gondolok, hanem az igazán mély, szenvedő férfi vokállal ellátott, mégis elegáns anyagokra. Ezek a 90-es években élték leginkább virágkorukat olyan zenekaroknak köszönhetően, mint például a Lake Of Tears, […]

Tovább »

Within Temptation – könnyedebb, mint valaha


Rég írhattunk hírt az egyik legnagyobb múlttal rendelkező gótikus, szimfonikus metalt játszó zenekarról, a holland Within Temptatation-ről. Hosszú hallgatása után azonban a jócskán megszelídült, doromboló státuszba váltott projekt hamarosan visszatér egy nagylemezzel, ami Resist címmel lesz fellelhető. A 10 új szerzeményből kettőt megjelentettek már single formájában, a Raise Your Banner című tételhez pedig videó is készült. 

Omit – eljött a folytatás ideje

 Immár négy éve vált elérhetővé az egyedi, gótikus funeral doomban utazó Omit második nagylemeze, a Medusa Truth, Part 1. A tiszta női énekkel, szimfonikus betétekkel és végeláthatatlan szerzeményekkel dolgozó banda most a folytatás mellett döntött és hamarosan érkezik az újfent három monumentális tétellel rendelkező Medusa Truth, Part 2. Erről kaptunk most egy kis részletet.

Valkiria – 20 év két lemezen

 Az olasz Valkiria rengeteget változott pályafutásának 20 éve alatt, a black metaltól eljutott az epikus, gótikus metalig, egy valami azonban állandó maradt, méghozzá a projektet egymagában működtető ValkusValkiria, akit csak élőben szoktak kisegíteni időnként. Az elmúlt évtizedek méltó összefoglalását jelentette most meg az úriember két, dalokat bőségesen tartalmazó lemezen, melyek közül az egyik Kelthanir címmel utazik vissza a kezdetek sötétségéig, a modernebb lemezek gyűjtőhelyéül pedig a Visions Of Lost Souls szolgál. Mindkét válogatást meghallgathatjátok az olasz zenész bandcamp oldalán. 

<a href=”http://valkiria.bandcamp.com/album/visions-of-lost-souls”>Visions of lost souls by Valkiria</a>

12
Hexvessel Hexvessel
április 24.