Tag: Graveworm

Graveworm – Itt a visszatérés ideje

Hét hosszú év után új stúdióalbumával tér vissza az olasz Graveworm. Lemezük Ascending Hate címmel az AFM Records kiadásában várható majd a jövő év őszére. Erről elsőként Dead Words daluk szöveges videóját osztották meg.

A Dead Words az első dal, amit legutóbbi albumunk megjelenése után csináltunk.” – mondta Stefano Fiori énekes. “Középtempós riffelés új dobossal és új gyilkos hangzással. Ez a dal minden bizonnyal energikus része lesz a hamarosan megjelenő új szettünknek, készítsd fel a nyakadat!

Graveworm – Itt a teljes lemez

Kilencedik albumával rukkol elő az olasz gothic-black metalt játszó Graveworm. A június 19-én hivatalosan is megjelenő korongot már ma meg lehet hallgatni az AFM Records jóvoltából.

Ahogy az lenni szokott, a zenekartól ismét hallhatunk feldolgozást is. Az Ascending Hate című lemez tíz saját szerzeményét egy Bon Jovi átírás követi, a Runaway.

Graveworm – Az első nóta az új lemezről

Négy év után ismét beszéd tárgya egy Graveworm új album. Június 19-én jelenik meg az olaszok kilencedik nagylemeze, az Ascending Hate. A gótikus metal hívei most belekóstolhatnak az új anyagba az első közzétett dal segítségével, amelynek címe: Blood/Torture/Death.



Emergency Gate – új videó a fesztivál előtt

A Wacken Road Show első körében október 6-án lép fel az Emergency Gate a Dürerben.
A Graveworm, a Tenside és a Scarred By Beauty társaságában tizenhét állomásos turnét bonyolító banda szeptember 26-án megjelenő Infected albumának Sons of the Second c. dalához forgatott klippel próbál kedvet csinálni a koncertlátogatáshoz:



11. Ragnarök Festival – itt vannak az első nevek

2014. április 25-26-án 11. alkalommal kerül megrendezésre Európa legnagyobb pogány fesztiválja a Ragnarök. Helyszín a már megszokott németországi Lichtenfels városközpontjában a Stadthalle területe.
A szervezők Facebook oldalukon a napokban közzétettek néhány nevet, akik már biztosan ott lesznek. Íme: Borknagar, Fjoergyn (speciális show), Graveworm, Imperium Dekadenz, Månegarm, Minas Morgul és a XIV Dark Centuries.

Graveworm – a halál szilánkjai

Az olasz dark metalban utazó Graveworm a Dream Sounds stúdióban Jan Vacik producer segítségével elkészítette legújabb, Fragments Of Death címet viselő albumát. “A dalok a halál ezer arcáról szólnak, az utolsó négy lemezünk legjobb pillanatait foglalják magukba némi old-school érzéssel keverve. Sokkal sötétebb lesz bármelyik előző lemezünktől.”
A lemezt október 21-én bocsátja útjára a Nuclear Blast.

1. Insomnia
2. Only Death In Our Wake
3. Absence Of Faith
4. Living Nightmare
5. The World Will Die In Flames
6. Anxiety
7. See No Future
8. The Prophecy
9. Remembrance
10. Old Forgotten Song
11. Where Angels Do Not Fly

Graveworm – indul a stúdiózás

Az olasz/német gótikblackmetal formáció e hónapban vonul be a müncheni Dreamsound Stúdióba, hogy nekilásson a “Fragments of Death” címre hallgató, sorban immár nyolcadik lemezének felvételéhez. A 11 dalosra tervezett albumot október 14-én jelenteti meg a Nuclear Blast. Stefan Fiori frontember elmondása szerint tipikus Graveworm lemezre lehet számítani, mely egyenes folytatása az előző négy albumon bejárt útnak.
A “Fragments of Death” (a halál szilánkjai/darabjai) cím mögött rejtőző koncepció az, hogy  a dalok a halál különböző módjait mutatják be. Közülük egy például a legutóbbi Japánt ért katasztrófáról szól.

Meet’n’Greet – Sörözz együtt az Átok seregével!

Az Avalon Clubban a Black Course Over Europe turné kapcsán egy különleges estére is sor kerül! Tíz nappal a koncert előtt, azaz szeptember 16-án este hattól találkozhatsz a turnén részt vevő zenekarokkal, nevezetesen a Graveworm, Lord Belial, Apostasy, Eastern Front és a The Cold Existence legénységével! Ehhez nem kell mást tenned, mint 16-án eljönni az Avalon Pubba, ahol jelen lesz mindenki, és egy kötetlen sörözés alatt jobban megismerheted a zenészeket, akiket nemsokára a színpadon is láthatsz egy fergeteges buli során! Ráadásul itt megveheted a jegyed a koncertre kedvezményes áron! Vissza nem térő alkalom, csak nektek! A belépés ingyenes!

Közeledik az Átok napja!

Ha már nagyon várod a szeptember 26-i Graveworm és Lord Belial bulit, vagy ha még nem tudod, hogy mire számíthatsz, kattints, és nézd meg a turné trailerét!

http://www.youtube.com/watch?v=Yw1LC3gU96Q&


Hatalmas hörgések, veszett hajrázás!

Graveworm – új lemez májusban

“Collateral Defect” címmel május 25-én jelenik az olasz/német gothic/metal banda új albuma a Massacre Records gondozásában. A CD felvételei a németországi Stage One stúdióban zajlottak Andy Classen (Dew-Scented, Callenish Circle, Tankard, Occult) producer közreműködésével. A lemezre 10 dal került, s vendégként közreműködött rajta Maurizio Iacono a Kataklysm-ből és Matze a The Sorrow zenekarból.
A lemez borítóját nagyobb méretben megnézhetitek ITT.

“Collateral Defect” tracklista:

01. Reflections
02. Bloodwork
03. Touch of Hate
04. Suicide Code
05. The Day I Die
06. Fragile Side
07. I Need a Hero (Bonnie Tyler feldolgozás)
08. Out of Clouds
09. Scars of Sorrow
10. Memories

A “Collateral Defect” limitált digipack formátumban is megjelenik majd.

Powerwolf Powerwolf
június 04.