Tag: groove metal

The Oddeven – Sötétség és haláltánc

Az Eclipse Records örömmel jelentette be, hogy náluk landolt a baltimore-i The OddEven hard-rock, alternatív metal zenekar. A tengerentúlon a riff-orientált, masszív groove-os és ritmusaival hipnotizáló dalairól már ismert banda felállása: Weed – basszusgitáros, E.T. – gitáros, Chris Volz – énekes és Tosha Jones dobos. A 2021-es Dance of the Dead albumuk sikerét követően a zenekar megírta eddigi legjobb dalait (így mondják), és jelenleg az új lemezük, a Darkness megjelenésére készülnek. Ez, a tervek szerint 2024. januárjában jelenik meg. Addig is látható-hallható a táncuk a halállal.

Hexvoid – Új dallal hangolnak a turnéjukra

Mexikói és kanadai turnéra készül a japán Hexvoid és ennek örömére új dallal jelentkeztek. Tagcserével tűzdelt időszakot hagynak a hátuk mögött, így a You got the garbage, Losers get out egy felfrissült formáció első szárnypróbálgatásának is tekinthető. Modern metal, groove metal és egy csipetnyi nu-metal keveredik hangzásukban, ami elsősorban System Of A Down, Slipknot, és Korn rajongóknak ajánlható.

Abyss Of Hel – Év végén debütálnak

Tavaly év végén alakult az Abyss Of Hel formáció, aminek a frontján Daniel Stromayer található, aki a Thrudvangar kapcsán lehet ismerős. Az idei év végén végre megtörténik bemutatkozásuk, ahol kövér groove vezérelte death metal lesz az, ami szennyezni fogja a környezetünket a Sepultura és Fear Factory szellemében. Az MDD Records lesz az elkövetője mindennek. További információt későbbre ígérnek. Lemezelőzetessel azonban készültek, mégpedig az YRU című dal az első előfutár.

Holy Death Trio – Death Rider – nagyon előzetes

A heavy rock/power stílust játszó Holy Death Trio zenekar új kislemez a Death Rider kerül bemutatásra. Kösd be magad és kapaszkodj a spirituális, riffekkel teli utazásra! A Közép-Texasban a csillagok együttállása alatt született Holy Death Trio néhány éve kezte spirituális utazását a hanghullámokon által. A nagy égbolt és a déli blues földjén Hendrix vonzásában és Iommi riffjein nevelkedett banda törekszik arra, hogy saját lábjegyzetet véssen a heavy rock zenetörténetébe. Az Ozzy-basszusgitáros Blasko által felkarolt zenekar a Ripple Musicnál jelentette meg debütáló albumát. Most jön az új dal, amivel aminek hírével még csak felcsigázzák az érdeklődőket. A banda így mesél az új nótáról: „Ez a dal fordulópontot jelent dalszerzői karrierünkben. Szándékunkban állt túllépni a komfortzónánkon, és olyan dalokat alkotni, amelyek valóban rezonálnak a Holy Death témájára. A sötét oldal és a fény összeolvasztásával, mint a yin és yang a rock-N-‘n’rollban…,a Death Rider nótánk csak egy kis ízelítőt nyújt abból, ami a következő teljes albumon várható.” Vicces módon a dal híréhez nincsen még videó sem, ezért amíg megjelenik, kénytelenek vagyunk beérni a legutóbbi hivatalos klippel.

Masheena – Ugyanonnan jövünk!

Masheena név alatt norvég hard rockerek adtak ki egy új dalt Under The Same Sun címmel. Az Abbath, Immortal, Lost At Last tagjai ezzel lepik meg a közönséget. A West Coast Hard Rock-ot a zenekar szülővárosában, a norvégiai Bergenben található Solslottet stúdióban vették fel a díjnyertes producer és Enslaved-dobos Iver Sandøy közreműködésével, majd később a Machine néven ismert iparági titán keverte készre. A zenészek azért nem tagadják meg gyökereiket, mert ez a hard rock igazán különleges. A stoneres beütés mellett tartalmaz sok-sok modern elektronikus hatást és meglehetősen sok sötét tónust. Ezt színesítik láthatatlan mélységű groove-okkal. A Masheena egy egyszerű kihívásnak kíván megfelelni: tisztelegni a hard rock zene gazdag öröksége előtt, olyan nagyszerű dalok létrehozásával, amelyekhez az emberek érzelmeikkel, gondolataikkal, zenei hangokkal kapcsolódni tudnak.

2021-ben Luis-Alberto Salomon elkezdte megosztani demóit régi barátjával, Tarjei A. Heggernessel. A Masheena előtt Luis a Royal Rooster énekes és hangszeres sarokköve volt, míg Tarjei basszusgitározott és a Lost at Last ritmusszekciójában játszott. Látva a demókban rejlő potenciált, Tarjei beugrott, és Gerhard Herfindalt, ismertebb nevén Armageddát is beszervezte. Ő olyan neves előadókkal játszott, mint az Immortal, az I és a Demonaz. A zenekar Luis barátjával, a multihangszeres Ole Andre Farstaddal, azaz El Magóval, az Abbath jelenlegi szólógitárosával vált teljessé. A csapat ezután úgy döntött, hogy zenekart alapít, és az eredetileg EP-nek szánt első négy daluk nyers keverését a Majestic Mountain Records gondozásában jelenteték meg. A hangzás lenyűgözte őket, a kiadó sürgette a zenekart, hogy készítsenek egy teljes hosszúságú albumot.

Repentance – Második lemezelőzetes

Második lemezelőzetesével jelentkezik a súlyos groove metalban utazó Repentance. A 2018 óta működő amerikai gárdának a The Process Of Human Demise lesz a második albuma, amin agresszív és ütős hangzásuk kreatív dalszerzéssel párosul. Erre példa az alábbi Buried By Fear daluk szöveges videója. Az album szeptember 1-én fog megjelenni a Noble Demon kiadón keresztül.

Repentance – The Process Of Human Demise

(Noble Demon)

01. Buried By Fear

02. Withered and Decayed
03. Reborn
04. The Process of Human Demise
05. Empire 
06. Down In the Water 
07. A Future Untold  
08. All the Misery 
09. Light It Up 
10. No Innocence 
11. A Grave For the False Ones 
12. Venom Inside

Fallen Greek Gods – Mindgate (2023)

A fiatal erdélyi csapat véletlenül (nincsenek véletlenek – bocs!) a rádiónak köszönhetően került a látóterembe. A Monastery főnöke, Billy keresett meg ugyanis, hogy a srácok szívesen jönnének a műsorba. Na, természetesen mivel nem ismertem őket, utána jártam. A tények: a banda 2021 tavaszán alakult az erdélyi Szilágykrasznán. Az ötletgazda a gitáros és fő dalszerző Gecse […]

Tovább »

Falling From Grace – Az árnyék a lelkünk kivetülése

Második albumát készül kiadni a finn thrash/groove metalban jártas Falling From Grace. Az Inverse Records kiadásában fog megjelenni a mű. A kiadás pontos időpontjáról a hír megszerkesztésének idején még nem állt rendelkezésre pontos információ, de annyi bizonyos, hogy még valamikor ez év folyamán meg fog jelenni az At The Edge. Új lemezelőzetes azonban van, mégpedig a The Abyss folytatásának tekinthető Shadow. Mindenkinek van árnyéka, ez az entitás utolsó leheletünkig végigkísér minket. De mégis ki ő? Mik vetülnek ki általa? Erre keresi a választ a Shadow.

Truism – Megjelent bemutatkozó kislemezük

Nem is olyan rég, egészen pontosan június 1-én jelent meg a Acid Drinkers és a Flapjack tagjaiból verbuválódott Truism debütáló lemeze. Az Insanitarium 200 kópiában áll a zenekedvelők rendelkezésére CD formátumban a banda saját kiadásában. Zeneileg egy meglehetősen modern felfogású, zsánerhatárokat átívelő megszólalásra számítsunk. A lengyelek saját elmondás szerint a GojiraMachine HeadLamb of God, Sepultura és Decapitated rajongók szívébe szeretnék belopni magukat. De inkább hagyjuk, hogy a dalok győzzenek meg minket, az úgy is többet mond minden szónál. Hallgassuk hát a címadó és az Ad Personam tételeket.

Killigion – Új videóval jelentkeztek

Új videóval jelentkezett a gyilkolás és a vallás szavakból a nevüket megalkotó Killigion. A thrash metalban jártas és azóta megszűnt Havoc tagjaiból álló csapat már a 2000-es évek óta űzi hivatását. Az előbb említett formációtól még egy album is született 2007-ben, de azóta csend honolt házuk táján. Ezt nemrég megtörték Killigion nevű bandájukkal. Ugyanerre a névre hallgató albumukról származik az Awakening My Demons daluk is, amely kapott egy videót is. Svéd death metal, thrash metal és groove metal kombinációjára számítsatok.

1234