Tag: GWAR

Brutal Assault 2010 – 1. nap

gf: 2006-ban jártam először Brutal Assault-on, így azt hiszem most már nem felvágós úgy fogalmazni, hogy „szokásos módon” szerda reggel indultunk neki a kb. 500 km-es útnak. Az eddigiektől eltérően viszont zökkenőmentes utunk volt, Budapestről sikerült fél óra alatt kivergődni, Csehországban pedig elmaradtak az útépítések miatt szükséges elterelések is. Egy apró kalandot azért tartogatott az […]

Tovább »

Gwar helyett Satyricon a Szigeten

Technikai problémákra hivatkozva lemondani kényszerült Sziget Fesztiválos fellépését a Gwar. A vicces ruhákban bohóckodó zenekar helyére a Satyricon ugrik be.
Nem tudom megállni, hogy ne idézzek be egy részt a sziget.hu hivatalos, hírre vonatkozó szövegéből, annyira nókomment:
„Az oslói gótikusok első albuma Dark Medieval Times címmel 1993-ban jelent meg, melyet a The Shadowthrone, a Nemesis Divina és a Rebel Extravaganza középkori metál haláltáncai követtek.”

Ghoul – Splattertrash – 2006

A Ghoul-ra már utaltam az utolsó Impaled lemeznél is, melynek oka, hogy a két csapat között nem csak műfajilag, de tagság esetén is akadnak közös pontok; mondhatjuk úgy is, nem más a Ghoul mint vérrel, fájdalommal és gennyel ötvözött egykori Impaled, Exhumed és Engorged tagok projectje, ez utóbbi különösen érdekes, hiszen az Engorged-ben zenél Noah […]

Tovább »

Gwar – koncertvideó

A Gwar zenekar elérhetővé tette „Eight Lock” című dalához készült kovcetvideóját ITT.  A klip november 27-én készült New Orleans-ban a House of Blues-ban.

A banda utolsó albuma „Beyond Hell” klasszikus „School’s Out” című dalát, melynek videója ITT tekinthető meg. címmel augusztus 29-én került a boltokba a DRT Entertainment gondozásában. A csapat feldolgozta Alice Cooper

12
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.