Tag: Gyöngyvér

Gyöngyvér – Hallgasd meg új lemezüket

Árnyjáték címmel megjelent a dark / gothic metal vonalas Gyöngyvér zenekar új lemeze. A lemezre 10 dal került fel, melyek az utóbbi években születtek, és némi finomítás után itt kaptak helyet. A lemez borítóját Kórós Tamás tervezte és készítette, aki annak idején a 2008-as Világok Virága lemezük borítóját is készítette.

Elkészültünk végre a teljes Árnyjáték lemezzel, amit jelenleg a Gyöngyvér Bandcamp oldalán tudtok meghallgatni, de tervben van, hogy más online platformokon is elérhető lesz majd. Ahogy ígértük 10 dal, mind régről. Ezzel ünnepeljük az első lemezünk, a Lacrimosa megjelenését, ami 15 évvel ezelőtt esett meg.

Gyöngyvér – Szép szavak – új dalelőzetes

Ahogyan azt korábban mi is hírül adtuk Árnyjáték címmel decemberben fog megjelenni a dark / gothic metal vonalas Gyöngyvér zenekar új lemeze. A lemezre 10 dal kerül, melyek az utóbbi években születtek, és némi finomítással itt kaptak helyet. Második előzetes dalukként a Szép szavak hallgatható meg.

Mielőtt megjelenne decemberben a teljes album, mutatunk még egy dalt róla, ami a Szép szavak címet kapta. A dal demója még 2010-ben született nem sokkal az után, hogy a Gyöngyvér pihenőre ment, a Moulin Rose pedig elindult. Érdekes korszak volt, meg kell hagyni. A zene részben régi, a szöveg teljesen új.

Gyöngyvér – Decemberben új lemez

Árnyjáték címmel decemberben fog megjelenni a dark / gothic metal vonalas Gyöngyvér zenekar új lemeze. A lemezre 10 dal kerül, melyek az utóbbi években születtek, és némi finomítással itt kaptak helyet. Első kedvcsinálóként Szenvedély című daluk hallgatható meg.

Gothica 2015

A Moonspell egyike a régi kedvenceimnek. A Fernando Ribeiro vezette portugál csapat anno az Irreligius albumával nyert meg magának, bár számomra azóta nem sikerült annáál jobbat készíteniük, bár a friss lemezük elég jól sikerült. De ne szaladjunk ennyire előre. A Hammer Concerts a turnét felhízlalva néhány hazai csapattal elhozta a Gothica 2015-öt. Az új anyaggal […]

Tovább »

Gyöngyvér hírek

A zenekari hírlevelet adjuk közre:

„Októberben a Hammerworld magazin mellékleteként jelenik meg a Lélekvándorlás címre keresztelt új lemezünk. Ennek előzeteseként megosztanánk most veletek három dalt, melyek közül kettő – A búcsú a minden és a Borult egek – korábban, demó formában már megtalálható volt a hivatalos facebook oldalunkon, míg „Az ördög játszóterén” most debütál.

http://www.youtube.com/watch?v=-VISKFT9DOw&


http://www.youtube.com/watch?v=oO2VJ3DbYRo&


http://www.youtube.com/watch?v=M2pi3sbf56o&


Még a magazin (egyben a lemez) megjelenése előtt, október 2-án koncertezünk egyet a Dürer kert kistermében három kíváló zenekar –Innoscence, October, Cantara – társaságában.
Minden fontos infót megtaláltok a hivatalos facebook oldalunkon.”

Gyöngyvér újdonságok

Mazi küldött friss híreket az újra aktív Gyöngyvér zenekar körüli aktualitásokról:

„Ismét friss híreink vannak. A „Lélekvándorlás” címre keresztelt negyedik lemezünk ősszel fog megjelenni és ismét a Hammer égisze alatt, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik.
Korábban már közzétettük az egyik új számunk – A búcsú a minden – demó verzióját, most azonban egy teljes értékű dalt osztanánk meg veletek, amely a „Borult egek” címet kapta.
Kíváncsian várjuk a reakciókat. Az első lemezünk óta nem készültek ennyire fémes nóták és terveink szerint ez csak fokozódni fog.

Íme, a letöltő LINK.”

Gyöngyvér – újra aktív

Mazi küldte életjelként az alábbi hírlevelet:

„Újra aktív a Gyöngyvér zenekar és új lemezen is dolgozunk, címe Lélekvándorlás. Terveink szerint idén még a nyári hőség előtt meghallgatható lesz. A borító grafikáért pedig Kórós Tamás a felelős, aki 2008-ban a Világok Virága lemezünkhöz készült valamennyi festményt jegyzi. Ezúton is köszönjük neki a baráti gesztust.

Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ez lesz az eddigi legsúlyosabb albumunk, még ha a mondanivaló nagy része elsősorban a „szedd össze magad és élj” téma köré is csoportosul. Egy új dal – A búcsú lehet a minden – demóját közzé is tettük a napokban, hogy mindenki biztosra vehesse, valóban zajlik a munka.

A jelenlegi felállás pedig így néz ki:

Orbán-Ducos Tamás – Ének
Mazán Attila – Gitár
Bessenyei Balázs – Gitár
Molnár Gábor – Basszusgitár
Nagymihály Lajos – Dobok

Gyöngyvér – visszatérés


Mazi
küldte a hírlevelet, amiből minden fontos infót megtudhattok a csapat terveiről:

„Örömmel tudatjuk veletek, hogy a zenekar a 2015-január-17.-én megrendezésre kerülő Nevergreen Életműkoncerten visszatér az élők sorába.
A tagok egy része már ismerős lehet a tavalyi koncertről és a korábbi évekből: Orbán-Ducos Tamás – ének, Mazán Attila – gitár, Bessenyei Balázs – gitár, Nagymihály Lajos (ex-Rubicon) – dob. Molnár Gábor (ex-Rubicon) személyében pedig megleltük a csapat új basszusgitárosát.

A visszatérő koncert mellett már egy új lemez is készülőben van, ami 2015 februárjában fog megjelenni. Egy dalt azonban előzetesként megmutatunk majd nektek december második felében. Reméljük tetszeni fog.

Találkozzunk a koncerteken!”

Gyöngyvér – hírek a zenekartól

„2012. szeptember 30-án ingyenesen letölthető lesz a www.gyongyver.hu-ról az új, 6 dalt tartalmazó kislemez, amely Emlékek órája címre lett keresztelve. Ezzel szeretné a zenekar kifejezni köszönetét, amiért még mindig velük vannak a rajongók. Október 26-án Budapesten a Vadvirág Táncházban ismét koncertezik a banda, vendégük pedig a Storyum lesz.”

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.