Tag: Haken

Nospün – Opus (2023)

Manapság nagyon távolinak tűnik már az a progresszív metal hullám, ami az ezredforduló előtt kezdődött el, majd néhány év tündöklés után szépen lassan az érdektelenségbe süllyedt, legalábbis részemről. Emlékszem rá, hogy a legendás Dream Theater lemezek környékén annyira rá is fagytam az újabb és újabb zenei parádékra, hogy elképzelhetetlennek tartottam bármilyen korong kihagyását, majd egyre […]

Tovább »

Haken – Taurus – új videó

A progresszív metalos Haken március 3-án hozza ki Fauna című új albumát, aminek dalaiban az ember és az állatvilág kapcsolatát állítják középpontba.

Amikor elkezdtük a lemezt írni, az alapötlet az volt, hogy minden dalhoz rendelünk egy állatot. Minden dalnak köze az állatvilághoz, ugyanakkor az emberi világhoz is kapcsolódnak. Minden számnak megvannak a maga rétegei, és némelyik egyértelműbb, mint a többi.” – foglalta össze a lemez koncepcióját Ross Jennings énekes. „A Fauna megírása során fontos volt nekünk, hogy olyan zenét hozzunk létre, ami a fémesebb vonalunkat képviseli, mint például Vector és Vírus albumaink.

Újabb előzetesükként a Taurus daluk videóját osztották meg velünk.

Haken – Középpontban az állatok

2023. márcus 3-án fog megjelenni a brit progresszív metalos Haken új albuma Fauna címmel. A lemezről elsőként The Alphabet of Me dalának videóját osztotta meg a zenekar.

Amikor elkezdtük a lemezt írni, az alapötlet az volt, hogy minden dalhoz rendelünk egy állatot. Minden dalnak köze az állatvilághoz, ugyanakkor az emberi világhoz is kapcsolódnak. Minden számnak megvannak a maga rétegei, és némelyik egyértelműbb, mint a többi.” – foglalta össze a lemez koncepcióját Ross Jennings énekes.

Engem a The Mountainre emlékeztet.” – tette hozzá Richard Henshall gitáros. „Ott az volt az elképzelésünk, hogy ne egy narratív alapú albumot készítsünk. Aztán elővettük ezt, és azon gondolkodtunk, hogyan tudna a témák kapcsolódni a mindennapi életünkhöz. A Fauna összes állata személyesen hozzánk kapcsolódik.

Haken – Nightingale – új dal és videó

Nightingale címmel mutatta be új dalát és annak videóját a progresszív metal vonalas brit Haken. A csapatnak ez az első dala a soraiba visszatérő Pete Jones billentyűssel, akitől egyben a dal alapötletei is származik.

A Nightingale volt az első szám, amit Pete bemutatott a zenekarnak, miután idén újra csatlakozott hozzánk. A dal lendülete, zeneisége a klasszikus Hakenre emlékeztetőhangulatra utal, de továbbgondoltuk a mai hangzásunknak megfelelően. a nóta spektruma a finom pillanatoktól egészen a brutális riffekig terjed.”

Haken – Virus (2020)

Az angol Haken egy olyan tényező a jelenlegi prog. rock/metal színtéren, akikkel érdemes számolni. 2011-es Visions és a két évre rá érkező The Mountain albumukkal nagyot alkottak. Sőt, nekem még a 2016-os „retrofuturisztikus” Affinity is bejött. Aztán a 2018-ban megjelent Vector valamiért elment mellettem. Ami azért is furcsa, mert a kb. egy hónappal ezelőtt napvilágot […]

Tovább »

Haken – Invasion – új lemezelőzetes videó

Virus címmel június 5-én jelenik meg a progresszív metal vonalas brit Haken hatodik albuma, ami 2018-as Vector lemezük egyenes folytatása.

Noha a Virus lemez önmagában is tökéletesen élvezhető lesz, a tematikát és a koncepciót illetően kapcsolódik a legutóbbi Vector albumunkhoz, így aztán tervezgetjük is, hogy egy nap majd együtt adjuk elő a két lemezt, elejétől a végéig.

Új lemezük harmadik előzeteseként Invasion daluk videóját ismerhetitek meg.

Haken – egy újabb evolúciós lépes előre

Június 5-én, Virus címmel jelenik meg a brit progresszív metalos Haken új albuma, amiről elsőként Prosthetic videójuk nézhető meg.

Ez a lemez egy újabb evolúciós lépést jelent  előző Vector albumunk hangzásához képest. A mostani dalok sokkal több kreatív szabadságot engedtek számunkra minden szempontból. A Prosthetic egy nagyon erős dal, amiben a ’80-as évek thrash riffeinek alapjaihoz és más szokatlan ritmus megoldásokhoz nyúltunk hozzá.” – mondja a banda.

Haken – Virus

(InsideOut Music)

1.    Prosthetic
2.    Invasion
3.    Carousel
4.    The Strain
5.    Canary Yellow
6.    Messiah Complex i: Ivory Tower
7.    Messiah Complex ii: A Glutton for Punishment
8.    Messiah Complex iii: Marigold
9.    Messiah Complex iv: The Sect
10.  Messiah Complex v: Ectobius Rex
11.  Only Stars

Haken – a Lapse című dalra készítettek videót



A progresszív metalos brit Haken tavaly jelentette meg kitűnő Affinity című lemezét (az ismertetőjét ezen a linken olvashatjátok el), amelynek egyik dalához most videoklipet készített. A Lapse című dal klipje remekül passzol az album által felépített mesterséges intelligencia/tudat témakörébe.



12
Hexvessel Hexvessel
április 24.