Tag: Hate

Hate – Exiles Of Pantheon klippremier

Rugia címmel október 15-én jelent meg a lengyel extrém / black metalos Hate új albuma. Lemezük Exiles Of Pantheon dalára egy friss videó is készült, amit a napokban mutatott be a banda.

Rendkívül büszkén mutatjuk be az új klipünket, amely a Rugia album egyik legbrutálisabb, leggonoszabb dalához készült. Egy régi hit újjászületéséről szól egy szentségtelen, vérrel átitatott rituálé révén. Utalunk benne azokra az archaikus hiedelmekre is, amelyek Rugia szigetéhez kapcsolódnak, a nyugati szláv pogányság utolsó bástyájához.

A klip elkészítése pokoli kihívás volt. Egész éjszaka forgattunk, szélsőséges időjárási körülmények között. Azt hiszem, végül egy olyan videó született, amely tökéletesen illik a zenéhez. Kétségtelenül ez az eddigi legjobb klipünk.  Egyértelmű volt számomra, hogy az előző lemezünkre, az Auric Gates Of Velesre kell építenünk és onnan továbbfejlődnünk, mind zeneileg, mind szövegileg. Azonban minden Hate lemez egy önálló utazás, és sosem tudhatod pontosan, hova is vezet az út.” – mondta a videó kapcsán ATF Sinner énekes/gitáros.

Hate – Hallgasd meg új lemezüket

Rugia címmel jelent meg a lengyel extrém / black metalos Hate tizenkettedik albuma. A lemez Resurgence dalához új videó is készült.

A kilenc dalos lemez egyben új dobosuk Nar-Silt (Neolith, Virgin Snatch, Embrional) debütálása is. Korábbi dobosuk Pavulon súlyos egészségügyi problémái miatt távozni kényszerült a bandából.

Hate – Rugia – lemezelőzetes videó

Október 15-én Rugia címmel érkezik a lengyel extrém / black metalos Hate tizenkettedik stúdióalbuma, amiről elsőként címadó daluk videójával lehet megismerkedni. A kilenc dalos lemezük új dobosuk Nar-Silt (Neolith, Virgin Snatch, Embrional) debütálása is egyben. Korábbi dobosuk Pavulon súlyos egészségügyi problémái miatt távozni kényszerült a bandából.

Hate – Rugia

(Metal Blade)

1. Rugia
2. The Wolf Queen
3. Exiles of Pantheon
4. Saturnus
5. Awakening the Gods Within
6. Resurgence
7. Velesian Guard
8. Sun of Extinction
9. Sacred Dnieper

Purnama – Flame Of Rebellion (2020)

Rég nem került a kezeim közé olyan anyag, ami Csehországhoz kapcsolódik, így külön megörültem a Turnov városából származó Purnama zenekar friss anyagának. Ez annak köszönhető, hogy általában kevés, de jó minőségű lemez érkezik a tőlünk északra fekvő országból. Promós képeik alapján ráadásul a Purnama egy igazán velős underground csemege, aminek fiatal tagjai messze állnak a […]

Hate – hallgasd meg új lemezüket



Auric Gates Of Veles
címmel jelent meg a lengyel extrém metalos Hate tizenegyedik albuma, amin továbbra is a szláv mitológia áll a középpontban. “Azt akartuk, hogy az új dalok olyanok legyenek, mint a himnuszok.” – mondja az albumról ATF Sinner frontember.
 

Hate – újabb szláv himnuszok jönnek


Június 14-én a Metal Blade gondozásában jelenik meg a lengyel death / black metalos Hate tizenegyedik nagylemeze, melynek címe Auric Gates Of Veles. A továbbra is a szláv mitológiát központba állító lemezről Sovereign Sanctity dalukkal lehet ismerkedni.


El akartunk mélyülni a témában, mind zeneileg, mind szövegileg. Azt is akartuk, hogy a lemezen élesebben és erősebben lehessen érezni a ritmusszekciót, hogy jóval death metalosabb megközelítésű legyen. Ami a gitárhangot illeti, az a hangzásbeli pusztítás egyfajta fala lesz, a háttérben meghúzódó dark ambient elemekkel együtt. Fontosnak tartottuk, hogy a dalok himnuszokként hangzanak, a Sovereign Sanctity pedig tökéletes példa erre. Úgy vélem, hogy ez az egyik legjobb dal, amit az utóbbi években írtunk.
 

Hate – Auric Gates Of Veles
(Metal Blade )

1.Seventh Manvantara
2.Triskhelion
3.The Volga’s Veins
4.Sovereign Sanctity
5.Path to Arkhen
6.Auric Gates of Veles
7.Salve Ignis
8.Generation Sulphur

Hate – új demós dal


Egy vadonatúj dallal jelentkezett a lengyel black/death metal veterán Hate. A banda a napokban írta alá új lemezszerződését Metal Blade Records-szal ennek apropójából tették közre Path To Arken daluk demó-változatát.


Ez a szerződés nem is jöhetett volna jobb időben, lévén éppen most nyílik egy újabb fejezet bandánk történetében. A 2017-es Tremendum album megjelenésével már elindult egy nagy kaland, ami célja egy még sötétebb horizont elérése. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a lépés nagyban hozzásegít minket e célok eléréséhez. Első kollaborációnk a Metal Blade-del, már folyamatban van… A tervek szerint ez év decemberében stúdióba vonulunk, hogy nagyjából 2019 közepén ki tudjuk adni a következő albumot. Gyertek, csatlakozzatok, legyetek tanúi és részesei ennek a sötét kalandnak!” – adták ki közleményükben.

Hate – Numinosum – klippremier


Május 5-én Tremendum címmel új albummal fog jelentkezni a lengyel Hate. A hamarosan megjelenő albumon található Numinosum c. tételhez elkészült egy videoklip.


Május 22-én Budapesten a Dürer Kert középső termében is fellép a zenekar, ahol még ott lesz a Nargaroth, Absu, Bloodrocuted, és Nekrodelirium is.

Hate – Asuric Being – premier



Tremendum
címmel május 5-én új nagylemezzel fog jelentkezni a lengyel death metalos Hate. A Napalm Records égisze alatt megjelenő új albumról már meghallgatható az Asuric Being című tétele.


A Hate Magyarországra is ellátogat május 22-én, a Nargaroth és az Absu társaságában. Részletek a Facebook eseményen belül.

123
Romok között 2021
december 04.
Ian Paice
december 12.