Tag: Helevorn

SolNegre – The Spiral Labyrinth (2023)

Különös tendenciára lettem figyelmes néhány nappal ezelőtt, de lehetséges, hogy csak azért létezik, mert azt akarom, hogy létezzen. Ez a halvány, még nem teljesen megalapozott felismerés egy igazán erős, felemelkedőben lévő spanyol zenei életet feltételez, mivel az elmúlt hetekben, hónapokban elég sok erős anyaggal találkoztam ebből az országból. Persze ennek a hozzánk képest hatalmas régiónak […]

Tovább »

Helevorn – megjelent az új lemezük


Január 23-án Aamamata címmel jelent meg a spanyol melodic doom/death metaltos Helevorn új nagylemeze, amire öt évet kellet várni. 
 

Biztosak vagyunk benne, hogy a rajongóink imádni fogják ezt az új albumot. Ezúttal nem kísérleteztünk semmi újjal csak a szokásos, ’90-es évekbeli goth-doom metal zenét játsszuk, átültetve napjaink hangzásába. Ez a muzsika az emberiség pusztulását, egyben a dolgok újjászületését hivatott felvázolni hangképek formájában. Tulajdonképpen elsősorban arról a drámáról van szó, amit napjainkban átélnek a menekültek, miközben próbálnak túlélni a nyugati országok által rájuk kényszerített pokolban.

A lemezről most a nyolc nyelven megszólaló Nostrum Mare (Et deixo un pont de mar blava) szöveges videóját láthatjátok, magát a teljes lemezt pedig alább hallgathatjátok végig.


  
Aamamata by Helevorn

Helevorn – öt év után új lemezzel jönnek


A spanyol melodic doom/death metaltos Helevorn öt év után új lemezzel jelentkezik. Aamamata című lemezük január 23-án jelenik meg a a BadMoodMan Music kiadásában, amiről Blackened Waves, valamint A Sail to Sanity dalaik videói nézhetőek meg.


Helevorn – becsületes évkezdés

 Sok más csapathoz hasonlóan nagylemezzel kezdi meg a 2019-es esztendőt a gótikus dark/doom metalt játszó spanyol Helevorn is, akik ráadásul utoljára 2014-ben jelentkeztek teljes anyaggal. Az Aamamata címmel ellátott produkcióra a lemezen harmadikként felcsendülő Blackened Waves dalukkal kívánják felhívni a figyelmet, amihez videót is készítettek. Most megtekinthetitek az anyag borítóját és természetesen az elkészült klipet is. 


 

Doom Inside

Átlagos csütörtöki napnak indult, kinek munkával, kinek egyetemmel. Én speciel 1 óra alatt rohantam haza az egyetemről, a dugóban álló buszok mellett, hogy időben visszaérjek a Showbarlangba, hiszen semmiről sem szerettem volna lemaradni. Különleges estének ígérkezett. Előre csak a fehérvári-várpalotai illetőségű Visioned Frailty-t ismertem áthatóbban, hiszen Márton Péter munkásságát már évek óta nyomon követem. Érdemes […]

Tovább »

Helevorn – Compassion Forlorn – 2014

A spanyol Helevorn nem rohan sehova. A már veteránnak is nevezhető, idén 15 éves banda eddig egy demoval és három nagylemezzel büszkélkedhet. Mivel a nagylemezek megjelenése szinte öt évenként történik, így láthatólag ez a csapat dalszerzői ritmusa. Mint mondja a közhely, jó munkához idő kell. Mivel a BadMoodMan Musictól megszokottan ismét Gothic / Doom metal […]

Tovább »

Helevorn – új album és videóklip

Az orosz Solitude leányvállalat BadMoodMan jelentette meg a gótikus doom-deathben utazó spanyol Helevorn zenekar legújabb lemezét. A banda még a múlt évezred végén alakult, azóta ez a harmadik teljes anyaguk. A Compassion Forlorn címet viselő nyolc számos album a mai napon, azaz szeptember 22-én jelent meg és természetesen meghallgatható a Solitude bandcamp oldalán, a második, Burden Me című dalhoz pedig klipet készítettek a spanyolok, mely a hír alján látható.

Compassion Forlorn by Helevorn


Helevorn – Forthcoming Displeasures – 2010

A spanyol Helevorn második nagylemezével jelentkezik a mély hallgatás és halott földek szemfedői mellől, mellesleg 1999-ben alakultak Palma de Mallorcán, 2001-ben demóval majd négy évvel rá a Fragments című debüttel rukkoltak elő. Azóta gyász-szag és hulló falevelek… a kiadásért az orosz BadMoodMan Music a felelős, akiknél szomorúan látom, hogy szakítva az utóbbi évek szokásaival igénytelen […]

Tovább »

Solitude Produtions kiadványok

Az orosz Solitude Productions 5 új kiadványáról olvashattok a tovább után: EA orosz funeral doom, Helevorn spanyol melodoom, Wedding in Hades francia goth/doom, On The Edge Of The NetherRealm orosz emodoom/death, Re123+ egy kis meditáció Belorussziából.
_ELVALASZTO_


EA: Au Ellai
Első két lemezének koncepcióját követi tovább a rejtélyes EA zenekar, ami nem más, mint az ősi civilizációk bemutatása, e világ gyökereinek felkutatása. A tálalás alapvetőleg epikus funeral doom, atmoszférikus ambient hatásokkal és egy kis klasszikus zenével, melankólikus billentyűtémákkal, gyönyörű gitárszólókkal.

Helevorn: Forthcoming Displeasures
A 11 éves spanyol zenekar második nagylemeze. A Katatonia tribute-on is szereplő bandát a Paradise Lost és a Draconian rajongóinak is bátran ajánlhatjuk, érzelmes zene a fájdalom, gyász és keserűség jegyében, megérinti a lelked és felvágod miatta az ereid. Mi szóltunk!

Wedding In Hades: Elements Of Disorder
A francia csapat bemutatkozó lemeze. Gothic/doom zenéjükben a lassú, magasztos részek és az extrém gyors durvulások váltakoznak. Lírai, atmoszférikus billentyű betétek, nyers blastbeat, tiszta és hörgő ének, ez mind együtt hallható a Wedding in Hades dalaiban. Szóval My Dying Bride/Katatonia alapok egy kicsit extrémebb megközelítésben.

On The Edge Of The NetherRealm: Different Realms
A Revelations of Rain gitárosának mellékprojektje. Az anyazenekar rajongóinak meglepetést fog okozni, hatása ugyanis csak nyomokban fedezhető fel, az OTEOTN inkább olyan Novembre vonalas érzelgős-metalt játszik. A doom/death és a dark metal harmonikus fúziója. Bumm!

Re123+: Magi
A fehéroroszországból származó csapat első hivatalos kiadványa. Zenéjük egy meditációs gyakorlat. A Magi utazás a múltba, az asztrológiai sztorin keresztül bemutatja Zoroaster követőit, a hellenisztikus eszme imádatát. Az albumot, csakúgy mint a többi Re123+ anyagot, éjszaka vették fel. Ultramélyre hangolt, drone-os gitárok, post-rock-os átmenetek. Ha erre lesz koncertjük, tuti a Bálványvér szervezi.
A lemez bookletjében találunk egy fotót is, melyet a tagok készítettek, és a híres posztmodern író, Umberto Eco The Island of the Day Before munkája ihletett meg.

Hexvessel Hexvessel
április 24.