Tag: hellcome

Hellcome – Pokoli Fizetség – 2014

A békés megyei keménylegényeket tömörítő Hellcome, vagyis jobban mondva annak énekese, Tóth Attila juttatta el Pokoli Fizetség című 2014-es lemezüket valamikor még az év első felében, így aztán már időszerű volt a referencia megírása. A srácok tökös rock and roll, heavy/power metal egyveleggel próbálkoznak a csúcsra törni, és ami azt illeti van bennük annyi potenciál, […]

Tovább »

Hellcome – Pokoli Fizetség



A dögös rock and rollban utazó Hellcome háza tájáról kaptuk az alábbi híreket: ” A békéscsabai Hellcome zenekar albumot jelentetett meg ‘Pokoli fizetség’ címen! Év elején négy rocker srác (Máté, Szabi, Endi és Attila) úgy érezte, alapítaniuk kellene egy olyan rockbandát, ami a manapság kissé elfeledett hard-rock irányvonalat tűzné a zászlajára. Az idén februárban Békéscsabán megalakult együttes a Hellcome nevet adta magának a keresztségben, és először a szokásos úton indult, hiszen feldolgozásokkal kezdte a pályafutását, de csakhamar érezhető volt a tagok közötti közös hullámhossz, melynek eredményeképp sorra íródtak a saját dalok. Pár hónap elteltével úgy érezték a fiúk, hogy az elmúlt időszakban íródott saját szerzeményeket ideje egy csokorba szedni, és kiadni lemezen. A zenekar jelenleg öt tagból áll: Tóth Attila (ének), Arany Máté (gitár, ének), Kisdi Endre (dob), Nagy Szabolcs (basszusgitár), és az együtteshez nyáron csatlakozó Radics Róbert (gitár). Azonban az albumon csak az eredeti négyes munkája hallható, mivel Robi játéka nehezen lett volna összehozható a stúdiómunkálatokra. Az anyag a ‘Pokoli fizetség’ címet kapta, amely kifejezés egy kiragadott rész a nyitódalból, de röviden és velősen tükrözi a srácok mondanivalóját. A dalok stílusa a heavy metal és a hard rock, valamint a dallamos rock között ingázik hol ide-hol oda.. A zenekar mottója így fest: Izomautók-jócsajok-szeszesitalok! Ez a „szentháromság” alkotja a tipikus Hellcome-feeling lényegét, amely a legerőteljesebben a Padlógáz című dalnál jön felszínre. Több olyan szerzemény is van az albumon, amely „slágergyanús” lehet a rockerek körében, ilyen például a Boston Tea Party, a Szerelem dzsungel, vagy a Forró és nedves, de a balladák kedvelői is megtalálhatják a nekik valót: A boldogság nincs fényévekre című szentimentális dal hangulata és szövegvilága is kiemelkedő. A stúdiómunkálatok a csabai Tribal Rhytms Studio-ban folytak Bali Gergő vezetésével novemberben. Az anyag megjelenése december 26-án várható, amikor is a Hellcome egy lemezbemutató koncerttel lepi meg a Csehó Romkocsma közönségét.”