Tag: Hexvessel

Hexvessel – Polar Veil (2023)

Régóta kerülgetem az egyébként szeptember 22-én megjelenő Hexvessel zenekar promós kiadványát, a Polar Veilt, mivel nem vagyok az a kifejezetten folk rockos alkat és a legtöbb helyen így jellemzik a banda által játszott muzsikát. A 2009 óta létező csapat hatodikként érkező korongjának borítója azonban nem hagyott nyugodni, ahányszor megnyitottam azt a felületet, ahol válogatni lehet […]

Tovább »

Hexvessel – Fordulás a természet és a black metal felé

Szeptember 22-én Polar Veil címmel adja ki új nagylemezét a finn Hexvessel. A természetközpontú, pszichedelikus és folk hatásokkal tarkított zenéjéről ismert zenekar új lemezén korábbi vonalai mellet a black metal felé is nagyfordulatot tesz.

A természet a szabadságot, a sötétséget és a vadon hívó szavát testesíti meg. A black metal mindig is része volt a hangzásomnak és a játékmódomnak, ez egyfajta magja mindannak, amit csinálok. A hagyomány, a természet, a rituálék, a mitológia, a miszticizmus, a filozófia és a vad rítusok mindig is a Hexvessel részei voltak. Így természetes volt, hogy a Polar Veil lemezzel végre elérjük ennek az utazásnak a csúcspontját, és szabadon engedjük ezeket a mindig is a felszín alatt rejlő hatásokat. Ráadásul pont olyan jéghideg gitárhangzásokkal, amilyeneket az északi éghajlat megkövetel.”– mondta a lemezről Mathew ’Kvohst’ McNerney énekes/gitáros.

Az album harmadik videójaként a természettel való mélyebb kapcsolatot elénk táró, jeges gitárokkal tarkított A Cabin in Montana nézhető meg.

Hexvessel – Az istenek atmoszférái

Szeptember 22-én új nagylemezt ad ki a pszichedelikus folk-rockot játszó finn Hexvessel. Lemezük Polar Veil címmel a Svart Records gondozásában kerül napvilágra, amiről máris itt van Older Than the Gods daluk hivatalos videója. A dalban Okoi Thierry Jones (Bölzer) vendégeskedik.

Az igazi szabadság a természetben rejlik, egyszerűen csak meg kell értenünk az általa beszélt nyelvet.” – mondta a videóról Mathew ’Kvohst’ McNerney énekes/gitáros, aki mellesleg a klipet is rendezte. „Ez a hangulat és ez a törekvés időtlen, a jutalom pedig határtalan. Az Older Than the Gods című dalhoz készített videó azokat a jeleket és adományokat ábrázolja, amelyeket az erdő adott nekem a különböző túrák során. Az atmoszféráról és az érzésről szól, valamint arról az elképzelésről, hogy mit is jelenthet valójában egy spirituális otthon. Minden, amit a természet képvisel, azt a vallás gonosznak ábrázolja, ám a természet idősebb az isteneknél. Mi a csillagok robbanásából, a világegyetem káoszából és pusztulásából vagyunk teremtve. Ez egy sokkal nagyobb és varázslatosabb történet, mint bármi, amit a Biblia vagy a Korán elő tud állítani.

Hexvessel – Polar Veil

(Svart Records)

1. The Tundra Is Awake

2. Older Than The Gods

3. Listen To The River

4. A Cabin In Montana

5. Eternal Meadow

6. Crepuscular Creatures

7. Ring

8. Homeward Polar Spirit

Hexvessel – hallgasd meg új lemezüket

Kindred címmel április 17-én jelent meg a pszichedelikus folk-rockot játszó finn Hexvessel negyedik albuma, aminek újabb videójaként a Fire Of The Mind nézhető meg.

A csapat elmondása szerint ezen a lemezén visszatért korai mágikus atmoszférájához.

Hexvessel – Phaedra – új videó

Phaedra címmel mutatta be hamarosan megjelenő albumának újabb videóját a finn származású pszichedelikus folk-rock banda a Hexvessel. A csapat negyedik albuma Kindred április 17-én jelenik meg.

Hexvessel – Kindred

(Svart Records)

01. Billion Year Old Being
02. Demian
03. Fire Of The Mind
04. Bog Bodies
05. Sic Luceat Lux
06. Phaedra
07. Family
08. Kindred Moon
09. Magical & Damned
10. Joy of Sacrifice

Hexvessel – felfedezni az univerzum mágiáját

A finn pszichedelikus folk-rock banda Hexvessel április 17-én, Kindred címmel adja ki negyedik albumát. A”forest folk”, vagyis természet-misztikai ópuszait megéneklő banda új lemezén visszatér tíz évvel ezelőtti debütáló anyaguk, a Dawnbearer mágikus atmoszférájához. Erről most Demian, valamint az újonnan megjelent Billion Year Old Being című dalaik videói nézhetőek meg.

A Demian bizonyos értelemben azt az igaz üzenetet képviseli, ami a Hexvessel lényege. Arról szól, hogy rálelsz legbelül a szentség érzésére és felfedezed az univerzum mágiáját, amely mindnyájunkban megvan. Arról, ahogy átjutsz a túloldalra.”

A zenekar az idei Fekete Zaj fesztiválon élőben is bemutatja új lemezének dalait.

Hexvessel – újabb albumelőzetes



Son Of The Sky
címmel egy új videó érkezett az angol pszichedelikus frost rocker Hexvessel február 15-én megjelenő All Tree című új albumáról, amellyel a csapat visszatér erdei folkos gyökereinkhez.

Hexvessel – visszatérés az angol pásztor folk hagyományokhoz



All Tree
címmel február 15-én jelenik meg az angol pszichedelikus frost rocker Hexvessel új albuma.
 

Az All Tree nem kizárólag arról szól, hogy visszatérünk a Hexvessel lényegéhez, bár valóban visszatéréssel az erdei folkos gyökereinkhez.” – mondja Mat McNerney, azaz Kvohst az énekes. „Most saját örökségemből is merítünk. Az angol pásztor folk hagyományok kelta mitológiával keverednek az én angol és ír véremben, miközben a finn természet jelenti a háttérvásznat. A canterbury folkszíntértől a korai progresszív zenekarok hangzásától kezdve egészen a kísértettörténetekig, amelyeket kisgyerekként hallottam a nagybátyám farmján Írországban, ez a lemez igazi spirituális utazás, ahol a régi mítoszok jelentik a kaput a megvilágosodáshoz.

A lemezről Old Tree és Closing Circles & Fire Of The Mind (ami egy Coil feldolgozás) videóik ismerhetőek meg.


12
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.