Tag: Horda

Horda – visszatérés EP-vel

A banda hírlevélben tájékoztat az aktualitásokról:

„Az elmúlt időszakban kicsit eltűnt a Horda zenekar, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy tétlenül ültünk.
Folyamatosan dolgozunk az új dalokon és persze időközben egy „kisebb” változás is bekövetkezett a felállásban.
Megjelent a Horda zenekar új kislemeze Part 1 – When The Sun Sleeps címmel, ami négy dalt tartalmaz. A felvételek Szegeden a Black Hole Sound stúdióban zajlottak Vári Gábor vezetésével. A lemez egy két részes anyag első fele, a második adag megírása elkezdődött és terveink szerint télre érkezik. „

Part 1 – When The Sun Sleeps by Horda
„Mivel semmilyen kiadóval nem szerződtünk az anyag teljesen magán kiadású és a Bandcamp oldalon hallgatható, illetve vásárolható meg. Minden vásárló, amellett, hogy a zenekart közvetlenül támogatja, választhat, hogy mp3 vagy flac verzióban tölti le a lemezt, még egy bandcamp applikációt is kap az okostelefonjára, ahol mindig hallgathatja a megvásárolt lemezt. Persze a hagyományos CD-t kedvelőkre is gondoltunk, ugyanis a csomagban egy előre méretezett pdf is van, amit kétoldalas nyomtatással könnyen „tokbahajtogatóssá” tettünk.

Az őszi fellépések már szervezés alatt vannak, de természetesen nyitva állunk minden lehetőség előtt. Bővebb információ a facebook oldalunkon.”

Horda – új klip és infók

„Az elmúlt időszakban kicsit eltűnt a Horda zenekar, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy tétlenül ültünk. Folyamatosan dolgozunk az új dalokon és persze időközben egy kisebb változás is bekövetkezett a felállásban. A családi kötelezettségei miatt távozni kényszerült Kirchner Kolos helyére az ex-Ossian dobos Hornyák Péter érkezett, akivel már el is kezdte a zenekar a felkészülést a közelgő koncertekre. Természetesen a lemez munkálatai sem álltak le, sőt időközben egy videóklip is elkészült, ami sajnos egyben Kolos hattyúdala is volt. A zenekar ezzel a felvétellel szeretné megköszönni neki az elmúlt nagyon szép időszakot és egyben megnyitni a következőt.



Természetesen már nagyban készülünk a nyári koncertekre is, amiről részleteket majd a zenekar Facebook oldalán fogtok találni, ahol amúgy a nemrég elkészült újrafelvett dalokat is meg lehet hallgatni vagy letölteni ingyenesen.
Ugye nem kell mondani, hogy lájkoljatok és írjatok nekünk, mert nélkületek a zenélés puszta úri huncutság!”

Horda – visszatértek

Az Akela egykori gitárosának, Pavelka Gyuszinak zenekara visszatért a tetszhalál állapotából és újra köztünk van. Átmeneti időszakot követően új felállással, de komoly elszántsággal tért vissza az öttagú Horda. Az alakulatba visszatért az egykori alapító énekes Both András (m.w.s., Bloodiest), de itt folytatja az egykori Angelus dobos Kirschner Kolos és Pusztai Károly (Földrengés) gitáros is.

Természetesen az elmúlt egy év sem tétlenséggel telt a zenekar háza táján, hanem a koncertprogramot csiszolgatták, hogy az ősszel és a télen senkinek se görbülhessen panaszra a szája Horda koncerteken.

Legközelebb most pénteken a DürerKert-ben lesznek láthatók a Fucktoberfesten.
A csapat közben újranyomta a bemutatkozó lemez énektémáit is a Denevér Stúdióban, hogy mindenki jól felkészülhessen a koncertekre. Akit érdekel a felvétel, a csapat bandcamp oldalán belehallgathat a számokba, és akár el is mondhatja a véleményét a hallottakról a facebook oldalunkon. A csapat idén már többet nem lesz Pesten, úgyhogy aki egy jó kis 2000-es éveket idéző modern metal döngölésre vágyik, ne hagyja ki a Fucktoberfestet.

Zord hírek…

A Horda zenekar „Tíz élet” című lemezbemutató turnéjának keretén belül 2007. február 7-én Miskolcon, az Ifiházban lép fel a Zord.
A koncertet az Otila nyitja, ezt követően a Zord emeli meg a közönség adrenalin-szintjét a „Disasters Grind” album dalaival, majd a Horda méri a végső csapást a nagyérdemű hallójárataira! A koncertre elővételben Miskolcon a Kazinczy Könyvesboltban (Széchenyi utca 33.), illetve a helyszínen kedvezményesen kaphatóak jegyek. További infó: www.zord.hu
_ELVALASZTO_
Ugyanennek a turnénak a részeként március 14-én Salgótarjánban, a Klubház Sörözőben egyesíti újra erőit a Horda és a Zord!
Folyamatosan készülnek az új dalok a második Zord albumra, illetve már érkeznek a felkérések a nyári fesztiválokra és zajlanak az egyeztetések a szervezőkkel.
Emellett felkérést kapott a zenekar egy film zenéjének a megírására is. Erről egyelőre csak annyit, hogy a filmben vadregényes tájakon motorok és motorosok játsszák a főszerepet.

Horda hírlevél

Megjelent a Horda első lemeze Tíz Élet címmel és 10+3 elemei erejű nótával, amit a boltokban és a www.hordamusic.hu-n is megvásárolhattok, a lemez országszerte bemutatásra kerül, melynek kiemelt állomása a november 28-án a Dieselben (volt E-klub) a Remorse-szal közös lemezbemutató koncert, amelyet vendégek (Halász FeriDepresszió, Schmiedl TamásMoby Dick) hathatós közreműködésével fogunk elkövetni! Előzenekar: Armada, további info a hordamusic.hu-n, találkozzunk a koncerteken!!

Horda és Remorse kettős lemezbemutató

November elején megjelenik a Horda új anyaga, Tíz élet címmel, 10+3 dallal, a Hammer Records gondozásában. A lemezbemutató koncert dátuma 2008. november 28., a helyszín a volt E-club, amely mostmár Diesel néven üzemel (Bp.X.ker.Népliget.u.2.). A buli különleges vendégei lesznek: Halász Feri (Depresszió) és Schmiedl Tamás (Moby Dick). 
Az este másik fő fellépője a Remorse, ez utóbbi csapatnak szintén ez lesz a lemezbemutató koncertje, ők a Düh című, 2008-as korongjukat mutatják majd be, ahol a lemezen szereplő vendégek felbukkanására is számíthatunk. Fontos infó még, hogy a Remorse honlapra és myspace-re is kikerült egy rövid ízelítő mix a készülő, Düh lemezről.
Fellép még az Armada.
_ELVALASZTO_

Kapunyitás: 20:00, Kezdés: 21:00

További Horda koncertek:

November 7. – Győr – V2 állóhajó
November 8. – Kalocsa – Barlang
November 21. – Nyíregyháza – Rock66
December 12. – Szeged – Garabonciás

Hamarosan jön a Horda lemez

A tervek szerint november elején jelenik meg a Horda friss anyaga, melynek címe Tíz élet lesz. Jelenleg a felvételek és a keverés folyik a szolnoki Denevér Stúdióban. A lemezen tíz új nóta lesz hallható és bónuszként felkerül a korongra három demófelvétel is, ezek a következők: Az ördög közénk állt!, Ne zavarjon az téged…, Leveszem a kezem rólad!. A borítót Jacsó Balázs készíti, a bemutató pedig a Diesel-ben lesz, november 27-én, hamarosan kiderül hogy kik lesznek az előzenekarok. Szervezés alatt áll az országos turné is, amelyet az év utolsó két hónapjában bonyolít majd le a zenekar.