Tag: Human Error

Rémálom a Nyár utcában

Hetedik szezonját kezdte meg szeptemberben a Negative Art heti rendszerességgel jelentkező ingyenes klubestje, a Rémálom a Nyár utcában. Az egykor leginkább a dark-wave, gothic zenék rajongói által látogatott rendezvénysorozat ma már igazi műfajkavalkádot vonultat fel hétről hétre: az alternatívabb, szelídebb zenéktől a dögösebb, füstösebb kocsmazenéken át a legsötétebb és legzúzósabb bandákig szinte mindenféle műfaj képviseli magát az elkövetkező hetekben. Ráadásul néhány külöldi csapat is tiszteletét teszi majd, így például az Anathema egykori tagja, Duncan Patterson és az Antimatter, az olasz Zippo, az amerikai Sub Rosa, a svéd Beneath the Frozen Soil vagy a francia Boozen Truckers. A program színesedése az afterparty-n is érződik majd, hiszen két újabb selector, Ashtring és Sludgemonster csatlakozott az Adam-Heaven’t pároshoz – a belépő pedig egy-két nagyobb lélegzetű alkalomtól eltekintve továbbra is nulla forint lesz.
_ELVALASZTO_
November 6-án két régi-új zenekar lesz a soros, melyek zenei világa talán a legközelebb áll a Rémálom a Nyár utcában sorozat eredeti, komor hangulatú darkbulijaihoz: az Árnyak egykori frontemberének zenekara, az October azzal az Autumn Twilight-tal lép fel együtt, akiknek Dream Seeks Dreamer című legutóbbi albumuk a régivonalas darkwave zenék igazi kvintesszenciáját adja. Szintén a kevésbé hangos programok közé fog majd tartozni november 4-e, amikor a brit Duncan Patterson és Mick Moss szerepel a klubban: az Antimatter, az Íon és az Anathema legjobbjaiból válogatnak majd az akusztikus est keretében – vagyis saját egykori és jelenlegi zenekaraik dalait adják majd elő.

Egy fokkal hangosabb vidámkodásra és füstösebb hangulatra számíthatunk október 22-én, az olasz Zippo esetében – nem véletlen, hogy a stoner rock gárdát sokadjára is visszahívják az After Music Clubba. Az október 16-án játszó pécsi Helldorado a ’80-as évek glam metalját részesíti előnyben, és szintén ezen a vonalon mozog november végén érkező, amúgy a Backyard Babies előtt is fellépő Joystix is. Számos további rock és metal csapat számít majd a nagyérdemű figyelmére: a Brewtal, a Vostok Room, a Buttercup, a Last Man Stand, a Sunday Fury vagy éppen a Thirteenth is hallható lesz még idén a Rémálmokon.
Végül pedig jöjjenek az igazán kemény és sötét zenék képviselői: október 23-án egy fronthölggyel megtámogatott experimentális sludge/doom metal gárda, a Suba Rosa érkezik a Rémálomra, egyenesen Salt Lake City-ből. Nyers és komor zenéjük komor szépségét a két elektronikus hegedű adja. Ugyanezen az estén lép fel a svéd Beneath The Frozen Soil nevű doom metal együttes is, akikről nevük (a fagyott föld alatt) mellett mottójuk árul el sokat: „a gyors könnyű, a lassú súlyos”.
Ezt az állítást erősen vitatja majd három további est fellépő kompániája: az Agregator a skandináv death metal nemes és nem éppen megfontolt sebességű hagyományait képviseli, a Gomora black metalra gyorsul majd, a Chief Rebel Angel pedig igazi death and rollt tol a javából. A három est további fellépői a francia Boozing Truckers, a Human Error, a Worning, az Obfuscate és a szlovák Disanchely.

A Rémálmok szokás szerint ingyenesen látogathatók, hétről hétre csütörtökön, s ez alól csak az október 22-ei (Sub Rosa, Beneath The Frozen Soil), 23-ai (Zippo) és november 4-ei (Duncan Patterson) időpont kivétel. A részletes program az alábbiakban látható, és a kapcsolódó linkeken további információkhoz juthatunk a fellépőkről.

Rémálom a Nyár utcában
Helyszín: Budapest, After Music Club (VII., Nyár u. 6.)
A külön nem jelölt estekre a belépés ingyenes!

2008. október 9., csütörtök 20:00
Buttercup, Last Man Stand + vendég
after: Heaven’t, Adam

2008. október 16., csütörtök 20:00
Helldorado, Brewtal
after: Asthring, Sludgemonster

2008. október 22., szerda 20:00
Zippo (ITA), Sunday Fury, Vostok Room
after: Asthring, Sludgemonster
Belépő: 500 Ft.

2008. október 23., csütörtök 20:00
Sub Rosa (USA), Beneath the Frozen Soil (SWE) + vendég
after: Heaven’t, Adam
Belépő: 500 Ft.

2008. október 30. csütörtök 20:00
Agregator, Obfuscate, Dysanchely (SK)
after: Asthring, Sludgemonster

2008. november 4., kedd 20:00
Duncan Patterson, Mick Moss
(music of Antimatter, Anathema, Ion)
jegyár: 2500 Ft – www.ticketportal.hu

2008. november 6., csütörtök 20:00
October, Autumn Twilight
after: Heaven’t, Adam

2008. november 13., csütörtök 20:00
Chief Rebel Angel, Boozing Truckers (FRA), Human Error
after: Asthring, Sludgemonster

2008. november 20., csütörtök 20:00
Gomora, Worning + vendég
after: Heaven’t, Adam

2008. november 27., csütörtök 20:00
Joystix, Thirteenth, Ripley
after: Asthring, Sludgemonster

Human Error hírek

Hamarosan ismét turnéra indul a Human Error! Az Autumn Blast tour 2008 keretében ezúttal a The Symbioz nevű ukrán HC/metal bandával osztják majd meg a turnébuszt! A körút elsősorban Ukrajnára és Belorussziára koncentrál, de lesz egy hazai állomás is, Budapesten a Kuplungban! Hosszú évek után végre keményen készülnek az új számok is, amelyek ezentúl a koncert program részei lesznek és a turné
után már kezdődhet a demózás is az új albumhoz! Novemberben pedig a csapat egyik legnagyobb hatásával a svéd Disfear-rel játszik majd együtt a Corvintetőn!

Grindcore zúzás a The Arson Projecttel

Egy űberdurva estének nézhetünk elébe, hiszen aki október 16-án ellátogat a Kuplung ( VI. Ker. Király utca 42 ) klubjába, egy 4 zenekaros blastbeatdömpinget kaphat. Svédországból a The Arson Project fog egy gyilkos grindcore bulldozert rád zúdítani. Nem rég jelent meg a zenekar első anyaga (eddig egy 2005-ös promo anyag van nekik), s egy nagyon zseniális mixet kaphatunk olyan zenekarok hatása alatt, mint a Nasum, a The Red Chord vagy a Gadget. Turnépartnerük Finnországból a thrash/grind támdást mérő Feastem, kiknek koncertje után a te szád is csak tátva marad. Hazai részről a Human Error fog egy intenzív showt nyomni neked, kik eme koncert után egy 8 napos turnéba csapnak bele. Az Another Way gárdájának nemsokára új anyaga lesz, szóval csekkold őket, mert szintén egy király banda. A beugró a koncertre 1000 forint lesz illetve 20 órakor kezdődik a show.

Kombinált Thrash/Grind Szieszta!

Július 14-én a Kurva anyád! Booking jóvoltából a san francisco-i Voetsek thrashereit nézhetitek meg, akik mindamelett, hogy iszonyat keményen osztják a thrash-t, kiállásukban is eléggé lehengerlőek. Ami Lawless énekeshölgyemény garantáltan mindenkit le fog osztani ezen az estén, hiszen karizmatikus frontember módjára viselkedik, s maximálisan át fogja adni az üzenetüket. A turnén lévő zenekar 2008-as Infernal command lemeze még agresszívabb, még karcosabb, mi után kő kövön nem marad. A Vöcsök előtt még a győri Gyalázat dbeat / hc egyvelegét nézheted meg, s a srácok újra hangot adnak magukról. A bulinak a VI. Király uca 42 alatt található Kuplung klubja fog otthont adni, ahol a buli 20 órakor veszi kezdetét illetve 800 forint lesz a beugró.
_ELVALASZTO_
….ám két nappal később, július 16. – án egy grindosabb buli lesz szintén a Kuplungban a Wartime Party XIII keretein belül , ahol dettó az Egyesült Államokból, konkrétan Los Angelesből érkezik a Bloody Phoenix grindcore alakulata, akik egy eléggé tuskó oldalról közelítik meg a blastbeat hegyeket, de a punkos témákat sem vetik meg. A 2007 -es War, hate and misery után most újra írnak dalokat, amik közül egyet a myspace oldalukon is meghallgathattok. A véres főnix mellett egy véres cviklit is láthattok a Human Error személyében, akik eléggé zhoolák, de ezen az estén is lesz nagyon kemény thrash hey, méghozzá a Step On It megtestesítésében. Erre a bulira is ugyanazok érvényesek árban, kezdésben, mint a fent említettre, de… ha mindkét buli érdekel, akkor 1200 forintos kombinált jeggyel be tudsz menni mindkét napra.

12
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.