Tag: I Divine

Lecsa-Punk – itt a Warfare EP

Rocky – basszusgitár, ének, Lipák Péter – gitár (Effrontery), Sándor Tamás – dobok (Gutted, I Divine) felállású hódmezővásárhelyi Lecsa-Punk új EP-vel jelentkezett.
A The Exploited, Discharge vonalas, újabban angol szövegekkel dolgozó trió a Warfare EP-t, – melyre az öt angol nyelvű nóta mellett két magyar szöveggel készült bónuszdal is került – teljes egészében meghallgathatóvá tette.



Interjú Vörös Attilával a Leander turnéról

– Összességében a turné milyen volt? Egy pár szót mondjál erről? – Az eddigiekről bátran elmondhatjuk, hogy nagyon komoly sikereket értünk el szerencsére a közönség nagyon vette a lapot gyakorlatilag a szegedi buli is a debreceni is és a pesti is olyan szinten teltházas volt, hogy mindenhol kinn is maradtak emberek. Szegeden egy 130 férőhelyes […]

Tovább »

I Divine hírlevél

P.Z. küldte az I Divine-ból:
Elindult az I Divine hivatalos blogja a http://idivine.blog.hu címen. Első körben egy részletes naplót olvashattok a Setherial-lal és az Impiety-vel közös Európa-turnénkról, amiről egy összefoglaló videót is megnézhettek. Mivel lassan az első lemezünk előkészületeinek finisébe érkezünk, fotók és videók segítségével hamarosan bepillantást nyerhettek a próbák és a dalszerzés menetébe is. A blog természetesen teljesen interaktív, kommentelni ér!
A Myspace hanyatlása miatt nagyobb hangsúlyt fektetünk a hivatalos Facebook adatlapunkra. Érdemes itt is követni minket, hiszen a blogra és az ide felkerülő anyagok nem feltétlenül fedik majd egymást.

I Divine hírlevél

Pál Zoli küldte az I Divine-ból:

Az I Divine és Schönberger Zoltán dobos útjai különváltak. Söminek tavasszal sikerült elhelyezkednie egy nemzetközi árufuvarozó cégnél, így lehetetlenné vált a turnékkal és a budapesti próbákkal való egyeztetés. A zenélést viszont nem hagyja abba, Verilun néven a Dalriada ex-bőgősével, Varga Györggyel alapítottak új bandát. Köszönjük neki a közös munkát és az együtt eltöltött időt, az élet minden területén a legjobbakat kívánjuk neki!
Utóda nem más lett, mint Sándor Tamás, aki a tavaszi és a nyári koncerteken kiválóan helyettesítette Sömit. Az együtt lenyomott két Európa-turné és az önálló koncertek alapján zeneileg és emberileg is tökéletesen illik a bandába.
Az élet a doboscsere után sem áll meg, hiszen hamarosan újra útra kelünk, ugyanis szeptember 17-én 10 állomásos ukrán turnéra indulunk, ami a zenekar első headliner turnéja lesz. Az útra három zenekar kísér el bennünket, név szerint a Sinful (RUS), a Draco Hypnalis (CZ) és a Duobetic Homunkulus (CZ).
A turné után stúdióba vonulunk, hogy felvegyük az első hivatalos I Divine anyagot.

I Divine – turné a Mayhemmel

PZ küldte az alábbi sorokat:

Alig pár napja küldtük ki a hírt arról, hogy két hét múlva Európa-turnéra indulunk a Setherial és az Impiety társaságában, máris újabb nagyszerű fejleményekről tudunk beszámolni.
Abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy a Noctiferia mellett mi lettünk a Mayhem tavaszi turnéjának egyik vendégzenekara.
A turné május 23-án indul Kolozsvárról, és június 2-án ér véget Rómában. Ezalatt az idő alatt tíz koncertet adunk kilenc országban. A körútból kiemelkedik a szófiai állomás, ahol az este folyamán fellép a brit stílusteremtő legenda, a Venom is.
Ez a turné sajnos elkerüli Magyarországot, de mivel a Rockmaratonon is egy napon lépünk fel a Mayhem-mel, senki sem marad le semmiről.
A Setherial/Impiety turnén sajnos Sömi munkahelyi kötelezettségei miatt nem tud részt venni, ezért kisegítőként az Ahriman dobosa, Sándor Tamás játszik velünk azokon a bulikon. A turné hazai állomása április 21-én lesz Budapesten a Kék Yukban, azonban úgy döntöttünk, hogy azon az estén az I Divine nem lép fel, hanem inkább ragaszkodunk az eredeti elképzelésünkhöz, miszerint az első budapesti koncert a májusi Metalfest Open Air-en lesz.

I Divine hírlevél

Pál „PZ” Zoltán, a Sear Bliss ex és az I Divine jelenlegi harsonása küldte a csapatról a friss híreket:

Bár januári bemutatkozó koncertünk óta kevesebbet hallattunk magunkról, a színfalak mögött kemény szervező munka folyt. Ennek eredménye egy 11 állomásos Európa-turné a svéd Setherial és a szingapúri Impiety társaságában. A turné április 11-én indul Berlinből, és 5 országot érint. A hazai érdeklődők számára jó hír, hogy a turné április 21-én Budapestet is eléri.
A turné mellett számos önálló koncert is szerveződik, ezek a www.idivine.hu címen is elérhető Myspace oldalunkra folyamatosan felkerülnek.
A szervezés mellett természetesen a dalszerzéssel sem álltunk le. A tervek szerint április-május folyamán rögzítünk négy számot a budapesti Tonitrus stúdióban, amiket az eddig felvett két dallal együtt egy bemutatkozó EP formájában fogunk megjelentetni. Határidőt nem szabtunk magunknak, de szeretnénk, ha a májusi Metalfesten már fizikai formában is bemutathatnánk az anyagot. Addig is az említett két dalt szövegekkel együtt letölthetővé tettük, amik a Myspace profilunk Downloads menüpontjából, vagy ezen a linken érhetőek el.
Az említett Myspace oldalon lehetőség van az első I Divine póló megrendelésére is. A póló különlegessége az, hogy ún. puff print technológiával készült, ami azt jelenti, hogy domború a nyomás. A póló S-M-L-XL-XXL méretben 2.500 Ft+pkg áron megrendelhető a merch (kukac) idivine (pont) hu címen, de személyes átvétel is megoldható Budapesten, Szombathelyen és Miskolcon, valamint a koncerteken.

I Divine hírlevél

Pál Zoli, a Sear Bliss volt és az I Divine jelenlegi harsonása a következő sorokat küldte a csapatról:

Az I Divine első két stúdiófelvétele a mai naptól letölthető a zenekar myspace oldaláról – www.myspace.com/idivineofficial – ahol a zenei anyag mellett közkinccsé tettünk egy, a stúdiózás folyamán házilag elkészített werkfilmet is. A felvételek a budapesti Tonitrus stúdióban készültek Szabó László irányításával.
Legalább ilyen fontos hír továbbá, hogy a banda Király Attila személyében megtalálta basszusgitárosát, akinek kitűnő játéka már ezekben a szerzeményekben is hallható. A január 8-i debütáló koncerten tehát már ebben a felállásban lépünk színpadra a tatabányai Harag Napja fesztiválon, ahol olyan csapatokkal osztjuk meg a deszkákat, mint az Agregator, a CasketGarden, vagy az osztrák Nightfall.
Az I Divine hírlevélre – idivine (pont) newsletter (kukac) gmail (pont) com – ez év végéig feliratkozóknak pedig egy különleges meglepetéssel készül a zenekar, érdemes tehát regisztrálni.

I Divine – élet a Sear Bliss után

Pál Zoli, a Sear Bliss ex harsonása küldte az alábbi sorokat:

A Sear Bliss kettészakadása után a korábbi tagok – Neubrandt István gitáros, Schönberger Zoltán dobos, Pál Zoltán harsonás és Kovács Attila gitáros a Tesstimony énekesével, Tóth Balázzsal kiegészülve I Divine néven zenélnek tovább.
A zenekar első anyaga teljes egészében letölthető lesz a myspace-ről, ahová a felvételekről íródott stúdiónapló első része is felkerült már.
„Az korábban is biztos volt, hogy együtt folytatjuk a zenélést, viszont szükségünk volt egy igazi frontemberre.
Balázzsal már jóideje ismertük egymás, és miután több nyári koncertet együtt csináltunk végig, utazással, pakolással és minden egyébbel együtt, tudtuk, hogy illik a képbe, amit azóta a közös munka is igazol. Könnyen, görcsmentesen születnek az új témák, eddig már több, mint egy lemeznyi anyagot demóztunk fel. A dalok egyaránt tartalmaznak black és death metal elemeket, sok hangulatos, kísérletezős résszel megfűszerezve. Az első, két számot és egy intrót tartalmazó anyagot december 17-én tesszük letölthetővé a myspace oldalunkról – www.myspace.com/idivineofficial – ahol a felvételek készítését is nyomon követhetitek. Első koncertünkre január 8-án, a Harag Napja fesztiválon kerül sor Tatabányán, de már most biztosnak tűnik több nyári fesztiválfellépés itthon és külföldön is. A koncertprogramban néhány Sear Bliss dal is helyet kap, de idővel egyre inkább a friss dalokra helyezzük majd a hangsúlyt.”

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.