Tag: Icethunder

Icethunder interjú

– Először is pár szóban kérlek, mutasd be a zenekart! – A zenekar 2005 végén alakult pécsi fiatalokból, leginkább gimnazistákból. Sok tagváltáson mentünk keresztül, mire 2010 nyarán elértük a jelenlegi felállást: Jenák Ildikó (gitár, ének)Jenák András (dob), Nagy Bence (basszusgitár) és Schroth Roland (billentyű). – A zenekar nevében ki volt az ötletadó? Milyen műfajban utaztok? […]

Tovább »

Metal Ladies Night – 2009. 09.19.

Szeptember harmadik hétvégéje a csajos énekes bandáké lesz Budapesten, a Kék és a Vörös Yuk teljes területén! Több mint 10 csapat lép majd fel ezen az estén, közöttük két nemzetközi név is szerepel: Edenbridge és Serenity. Emellett számos hazai női énekes rock/metal banda is jelen lesz, így a program igen változatosnak mondható, hiszen a lightos pop-rocktól a legdurvább női hörgésig-üvöltésig igen széles skálán mozog majd a fellépő énekesnők orgánuma.

A szimfonikus power metalos, de dalaikban gót metal elemeket is felvonultató osztrák Edenbridge lesz az este fő fellépője. Az alapító tagok olyan bandákból érkeztek, mint az Expedition Delta, vagy a Thirdmoon. A dalaiban nagyrészt a szerelem és a fantázia különös, atmoszférikus világában kalandozó csapat Sabiene Edelsbacher vezetésével a nyolcadik nagylemezét adta ki tavaly tavasszal, My Earth Dream címmel, melyen többek között nagyzenekari kísérettel is színesítették zenéjüket (Chech Film Orchestra). Nos, ha nagyzenekart nem is, de a csapat fellépését mindenképpen megnézhetjük majd ősszel a Kék Yukban.

Az este másik főbandája a szintén osztrák és szintén a Napalm Records gondozásában megjelenő power metalos Serenity lesz, kiknek zenéjében progresszív elemekkel színesített témák is megtalálhatóak. Bár legutóbbi lemezükön (Fallen Sanctuary) hallható női vokál, ők azteste kakukktojása, hiszen náluk nem női frontemberrel van dolgunk. Mindettől függetlenül szeptembertől együtt turnéznak majd az Edenbridge-dzsel Európa-szerte.
_ELVALASZTO_
A magyar zenekarok egyik kiemelt fellépője lesz a szintén női énekkel operáló Alhana, kiknek ez az este jelenti majd a búcsúkoncertet, ők így együtt soha többé nem lesznek láthatóak színpadon.

A hazai érát képviseli a tavaly év végén Főnix/Phoenix címmel dupla (magyar és angol nyelvű) lemezt kiadott melodikus metal formáció, az Ideas zenekarokat. A csapat legújabb klipjét, amely a címadó dalhoz készült, itt nézhetitek meg:



Fellép még a szimfónikus gót metalban utazó Velvet Seal, kiknek idén jelent meg nagylemeze Lend Me Your Wings címmel. A Deathstars, a Mandragora Scream, a Battlelore és a Mortiis előtt is játszottak már, s zenéjük is szoros kapcsolatban áll a fent említett csapatokéval.

A Dharma önmagát orientális dark metal-ként aposztrofálja, zenéjében többek között az igényes modern metal keveredik a világzenével. Fellépéseik között igen vegyes összefonódások találhatóak. Így például koncerteztek már a Skyforger-rel, de végigturnézták az országot a Road társaságában is. Ez már önmagában is azt mutatja, hogy a csapat zenéje igen széles rétegeknek kedvére való lehet.

A Cross Borns a hazai szimfonikus fantasy metal egyik legrégebben működő formációja, kiknek nyár közepén jelenik meg új anyaguk, A Fiú és a Sárkány címmel, 12 monumentális dallal. Az albumon a Csontok királya dal speciális videóklipje is megtalálható, melyet itt is meg tudtok nézni:



További fellépő csapatok: a szintén szimfonikus metalos Overdream, valamint a fiatalos powerpop/pop-rock-ot játszó Nova Prospect. Ez utóbbi csapat debütáló nagylemeze (Lépj ki az árnyékból) tavaly év végén jelent meg, mellyel felléptek már a Subscribe és az Insane társaságában is.

Az este másik szélsősége – legalábbis a stílus szempontjából – a gödöllői Inseason lesz, akik magukat industrial/cyborg metalként jellemzik, s a Fear Factory-t, valamint a Static-X-et említik meg hatásként. Hogy kicsit közelebb hozzunk mindenkit a megfejtéshez: a zene masszívan riffközpontú, mely nagymértékben von be pszichotikus női vokálokat, samplereket és digitális effekteket, beleértve magát a dob elemet is. A Metal Ladies Night alkalmából a zenekar egy ingyenes, háromszámos kiadvánnyal és brutális hörgésekkel/üvöltésekkel is kedveskedik majd a közönségnek.

Fellép még a gótikus, szimfonikus metalt játszó Icethunder, a félelmetesen eredeti, pszichedelikus folk formáció, azaz a Virrasztók, valamint a sötét, romantikus gótikus black metal ügyes keverékét toló, a korai Theatre of Tragedy vonalán haladó Veil Of Sin és a szintén gót metalos Creatures Of Dawn.

Metal Ladies Night 2009

Edenbridge – Serenity – Alhana – Ideas – Velvet Seal – Cross Borns – Dharma – Overdream – Nova Prospect – Inseason – Icethunder – Virrasztók – Veil Of Sin – Creatures Of Dawn

Hely: Kék Yuk – Vörös Yuk egybenyitva!
Cím: 1032, Budapest, Fényes Adolf utca 32.

Idő: 2009. szeptember 19., szombat

Beugró:

1990 Ft – Kizárólag a metal boltokban! (Hammer Zenebarlang CD Pince, Headbanger, Shark, Viking, Rockpark)
2500 Ft – a Ticketexpress hálózatában, a lottózókban és a helyszínen!

A jegyek már kaphatók!