Tag: Igorrr

Igorrr – jön a francia avantgardisták új lemeze

Március 27-én, Spirituality And Distortion címmel jelenik meg a francia avantgardista Igorrr negyedik albuma, melyről elsőként Very Noise daluk videója nézhető meg.

Ha megmaradnánk egyetlen érzelmi hangszínen, az rettentően unalmas lenne. Az élet az érzelmes széles skáláján mozog – néha boldog vagy, néha szomorú; néha dühös, haragos; néha pedig jókedvű és nosztalgikus. Az élet tehát nem egy színből áll. Ez a 14 szám azt a kalandot mutatja be, amit az elmém révén átéltem az utóbbi időben.

A zenei szervezés ezúttal még bonyolultabb volt, mivel különféle tradicionális hangszereket is magunkhoz kellett szállítani a stúdióba. Tehát rengeteg repülő, vonat és autóút vezetett odáig, hogy felvegyük ezt a lemezt, de így legalább büszkén jelenthetem, hogy mindent hagyományos hangszerekkel, kompjúterektől mentesen vettünk fel.” – nyilatkozta Gautier Serre, a csapat agya.

A lemez Parpaing dalában a Cannibal Corpse hörgőse, George “Corpsegrinder” Fisher vendégeskedik, április 19-én pedig élőben is bemutatják nekünk új lemezük dalait.

Igorrr – Spirituality And Distortion
(Metal Blade)

01. Downgrade Desert
02. Nervous Waltz
03. Very Noise
04. Hollow Tree
05. Camel Dancefloor
06. Parpaing
07. Musette Maximum
08. Himalaya Massive Ritual
09. Lost In Introspection
10. Overweight Poesy
11. Paranoid Bulldozer Italiano
12. Barocco Satani
13. Polyphonic Rust
14. Kung-Fu Chèvre

Fekete Zaj Fesztivál – idén ismét megrendezésre kerül

Egy hónap múlva kezdődik a Fekete Zaj Fesztivál a Mátrában. Az idén visszatérő rendezvényen majd’ 60 zenekar játszik: a sokszor formabontó, elszállt vagy éppen szétesett stílusban zenélő csapatoknak hála nem csak testben, de lélekben is elvonulhatunk három napra a hétköznapokból. Augusztus 17. és 19. között az Alcest, a VHK, Crippled Black Phoenix, Kaelan Mikla, Boy Harsher, Anna von Hausswolff és a Middlemist Red zenekarok – no meg persze a többi Zajongó vár minket fesztiválon.

Néhány év kihagyás, és a törzsközönség által megszervezett osztálykirándulások után idén augusztusban visszatér a Fekete Zaj Fesztivál, ami a fővárostól jó egy órás autóútra lévő Sástó partján kerül megrendezésre. A helyszín kiváló lehetőséget kínál a városi létből való átmeneti kiugrásra, hiszen a Mátra kemping lényegében egy erdő közepén, az ország legmagasabban fekvő tavának a partján található, néhány kilométerre a legközelebbi településtől, Mátrafüredtől.

A fesztiváltól pár perc sétára található a Sástói kilátó, ami a fesztiválozók bevett zarándokhelyszíne. A sárgára festett fémmonstrum a megszokottnál masszívabb építmény, hiszen eredetileg olajfúró toronynak szánták: a közepén még ma is látható az a vastag cső, amin a szegedi olajmezők fekete aranyát tervezték vele a felszínre hozni. A torony a kilátók között is kiemelkedő méretű, hiszen 53 méter magas, így a tetejéről már egész komoly kilátást (és szeles időben kilengést) is meg lehet tapasztalni. Még a másnapos versenyzőknek is megéri azonban felmászni, mert a teraszairól nem csak 2 hektáros tavat és a Mátra dimbes-dombos vidékét csodálhatjuk meg, hanem tiszta időben a főváros felett húzódó Budai-hegység, sőt az Alföldön kanyargó Tisza is kivehető.

_ELVALASZTO_

Az elmúlt években a Sástó környékét teljesen felújították, így a tavon átvezető íves fahidak és a fesztivál melletti turisztikai központ is elérhetők: a koncertek előtt a tóparton vezető tanösvényen is sétálhatunk, csónakázhatunk, esetleg felkereshetjük a környék három másik kilátóját, vagy akár az ódon Benevár romjait is. Könnyen átsétálhatunk az Oxygen Adrenalin Parkba is, ahol többek között a nyári bobpályán és az erdei labirintusban adhatjuk ki magunkból az esetleg még beszorult energiákat.

Zenei fesztivál lévén, a többség persze a koncertek miatt jön majd, a Fekete Zaj pedig különlegesnek mondható a hazai kínálatban, mert – ha lehet ilyet mondani – itt lényegében csak nem szokványos zenekarok játszanak majd, úgyhogy a felhőtlenül bulizós hangulat helyett inkább megborulós / befordulós / elszállós tripekre lehet felkészülni. Aki nem hiszi, próbát tehet az idei fellépők közös playlistjével a Spotify-on vagy a klipekkel súlyosbított YouTube csatornán

Az első nap programja rögtön meg is adja majd az alaphangulatot: headlinerként a francia Igorrr érkezik. 2017-es koncertjük sokak szerint a tavalyi év egyik legextravagánsabb budapesti produkciója volt: operából, industrialból, black metalból és zörejekből raknak össze páratlan ütemeket és tökéletesen kiszámíthatatlan dalszerkezeteket. Ezen az estén játszik a sötét szintipopot játszó izlandi lánytrió, a Kælan Mikla is, akikben a riot grrrl-mozgalom energiája, a post-punk melankóliája és egyfajta költői ihletettség egyaránt ott van, és persze az avantgárd képi és hangzásvilág is adott. A Boy Harshert a Lärmben láthattuk már: az izgalmas, sötét, kortárs duó dalaiban minimal synth, darkwave és ebm ötvöződik sajátos esztétikával. A fentiekhez az olasz Julinko ősi dallamokat és nyugtalan torzításokat egymásba simogató előadása biztosít majd tökéletes felvezetést.

A hazai klubszcénából ezen a napon játszik a Gustave Tiger, Black Bartók, Entrópia Architektúra és a Pyøba, és láthatjuk majd az 1990 óta működő, újra aktív szigetvári artpunk zenekart, a Persona Non Gratát, valamint a Psycho Mutants-et is. Kicsit zúzósabb programra számíthatunk a Shapat Terror stoner brigádjától és az anti-kozmikus metalt játszó Svoidtól; a Modef jazzdoomot, a DivideD industrial metalt, a Longbong pedig mocsári parti metalt hoz a Sástó partjára.

A szombati fellépők elemelnek minket a földről: a Crippled Black Phoenix experimentális, elszállós progrockkal turbózza az utazást, de a VHK gyújtja majd be igazán a rakétákat: ahogy Grandpierre Atilla fogalmazta meg: „az egész életünk mindenestül belehajítjuk a zenébe, a zene varázslatos, felszabadító hatásába, hogy elhatalmasodjon az Élet bennünk.” Az élményt a svéd Anna von Hausswolff műfajok felett álló zenéje koronázza meg: az ő fellépéseit inkább afféle rituáléként lehet megélni, amely a lélek és a vér hangjait sugározza magából. Levezetésként a Dope Calypso szolgál fel rövid, gyors, szép vokálokkal támogatott és jól táncolható számokat.

Szintén ezen a napon hallhatjuk a svéd Annelie electro-ambient popzenéjét, és a chilei Intimate Stranger post-punk dream-popját, az Ann My Guard pedig babametált szállít. Velük és Hausswolff-fal együtt ezen a napon 4, a fesztivál 54 fellépője között pedig bő 10 olyan zenekar van, amely énekesnővel az élen áll színpadra, és akkor a csajzenészeket még nem is számoltuk.. így a Fekete Zaj szokás szerint erős girl power fesztiválnak is tekinthető.

A szombat fellépői között lesz még a kísérletezős rockot hozó Képzelt Város, a szinti alapokra dolgozó new wave Phantasy Bureau, a grunge legszebb éveit megidéző Clue, a romantikus biodark tánczenét szolgáltató I.O.N, míg a keményebb vonalon az Agregator, Reason, Zivatar koncertjeire lehet készülni.

Vasárnap, az utolsó napon főleg post-rock és electro előadókat vonultat majd fel a Zaj; persze közel sem kizárólagosan. A fő attrakció a francia Alcest shoegazing post metalja lesz, amit a Perihelion fenséges, tudattágító zenéje, az Ygfan post-black metalja és a Sonya post-rock produkciója erősít meg.. nem is beszélve a Dereng torz gitárokkal és repítő énekkel előadott, mélyen felzaklató dalairól. Az elektro vonalat képviseli a Gunmaker metalba oltott industrial zenéje, Lazerpunk synthwave szettje és két synthpop produkció: a Los Angeles-i Aesthetic Perfection, és a Ghost egykori névtelen ghoulja, Alpha új projektje, a Priest.

Szintén ezen a napon a készülhetünk a Middlemist Red psych-rockjára, és az Apey vezetésével felálló Trillion rockkoncertjére, az elborultabb vonalat pedig Csihar Attila Void ov Voices projektje, és a Planetdamage electro-industrial trackjei képviselik. A zakatolás és az elektro rohamok között nyugtatóan hat majd a The Moon and the Nightspirit akusztikus koboldzenéje, a Pornography Cure-tribute műsora és az Autumn Twilight atmoszferikus gothic rock koncertje.

A Fekete Zajon sátorban, faházakban vagy a fesztivál területén lévő szálloda szobáiban szállhatunk meg. A szállással, bérletekkel és további programokkal kapcsolatos információkat megtaláljuk a www.feketezaj.hu oldalon és a Facebookon.

A Negative Art bemutatja: Fekete Zaj Fesztivál ’18
2018. augusztus 17-18-19., péntek-vasárnap
Mátrafüred – Sástó
Belépő: 3 napos bérlet 10.990 Ft, napijegyek 4990 Ft.
Jegyek kaphatók a Tixa weboldalon, valamint a CD Pincében, Wave Music Shopban.
Szállásfoglalás a http://tixa.hu/feketezaj2018_szallas oldalon.

Igorrr – Muzikális elmebetegség, totális őrület


A zenéjében black metalt, death metalt, barokk muzsikát, breakcore-t és trip hop-ot ötvöző Igorrr június 16-án, a Metal Blade gondozásában jelenteti meg harmadik, Savage Sinusoid című nagylemezét.
 

Az Igorrr egy francia producer, Gautier Serre szólóprojektje. “Muzikális elmebetegség, totális őrület”, ha meghallod, egyszerre támad kedved sírni és nevetni.” – írja le saját szavaival zenéjét.

A Savage Sinusoid albumon ezúttal is számos neves vendég jutott szerephez. A Whourkr nevezetű death metal duó, valamint az Öxxö Xööx nevű gótikus doom metal projekt énekesnőjeként is ismeret Serre a banda két korábbi énekesével, Laurent Lunoir-ral és Laure Le Prunenec-kel állt össze. De olyan vendégek is szerepelnek rajta, mint a Cattle Decapitation frontembere, Travis Ryan és Sylvain Bouvier, aki a dobokon játszik. Az nem mindennapi albumról az alábbiakban elsőként az ieuD című szám hivatalos videoklipjét láthatjátok.


A frontember a következőképpen magyarázza az új album koncepcióját: “Egyszerűen csak olyan zenét szerettem volna alkotni, amit én magam szeretek, anélkül, hogy azon morfondíroznék, vajon túl komplexek lettek-e a dalok, vagy általában véve túlzásokba estem-e. A zene, amit én csinálok, számomra komoly értelemmel bír, nincsenek benne kötöttségek. Olyan ez, mint egy nagy buli, aminek során metalisták, elektronikai kockák, klasszikus zenei és barokk rajongók, valamint cigányprímások együtt berúgnak, és közösen igyekeznek kihozni a legjobbat minden műfajból.


 

Igorrr – első dal a közelgő EP-ről


A francia Gautier Serre multihangszeres művész Igorrr névre hallgató egyszemélyes projektje egy, a barokk zenét trip-hoppal, breakcore-ral és death metallal keverő experimentális képződmény. A formáció december 15-én jelentkezik egy Ruby My Dearrel közös EP-vel. A Maigre című kollaborációról most kedvcsinálóként hallgatható a Barbecue című tétel. Jó szórakozást!



február 23.,
február 26.,
február 27.,