Tag: Ihsahn

Ihsahn – Ámr – 2018

  Eklektikus, analóg szintetizátorokkal megbolondított albumot ígért Ihsahn. “És úgy is lett!” Az Ámr az ex-Emperor főnök hetedik nagylemeze és kb. mindent fölvonultat, ami eddig jellemző volt a norvég Mester zenéjére. A szó eredeti értelmében vett progresszió nem sajátja e szűk háromnegyed órás korongnak, lévén nem található rajta semmi új, meghökkentő, a művésztől eddig még […]

Tovább »

Ihsahn – Ámr – megjelent az új album



A mai napon Ámr címmel megjelent az Emperor főnök Ihsahn hetedik szólóalbuma, ami az eddigi legeklektikusabb és legtöbb kihívást jelentő alkotása, ugyanakkor a legbefogadhatóbb is, valamint ezen az albumán igyekszik a legjobban elrugaszkodni black metalos gyökereitől. A lemezről most Wake dala szöveges videója nézhető meg, illetve alább az egész album elérhető.
 



Ihsahn – Arcana Imperii – klippremier



Ámr
címmel május 4-én jelenik meg az Emperor főnök Ihsahn hetedik szólóalbuma, ami az eddigi legeklektikusabb és legtöbb kihívást jelentő albuma lesz.
 

Az új album dalait Tobias Ørnes Andersen (ex-Leprous) dobolta fel, az alább látható Arcana Imperii dalban pedig az Opeth gitárosa, Fredrik Åkesson (Krux, ex-Arch Enemy, ex-Talisman) szólózik.


Ez már a hetedik szólólemezem, szóval végül is minden azokról a módszerekről és perspektívákról szól, amelyek számomra izgalmassá teszik, amin éppen dolgozom. Ha valamitől az én szívem nem dobod hevesebben, akkor mástól sem várhatom ezt el. Tudva, hogy az új anyag némiképp hasonló lesz ahhoz, amit legutóbb csináltam, illetve tekintetve véve azt is, hogy zenét írni egy adott módon szoktam, ezúttal a csomagoláson akartam változtatni.

Ahelyett, hogy a szokott módon a vonósokhoz és az orkesztrális dolgokhoz nyúltam volna, az analóg szintikre koncentráltam és a direktebb hangzásokra. Olyan mélység és energia van bennük, ami képes rabul ejteni, szóval ezeket a hangszerelési stílusokat is igyekeztem feltérképezni.

 

ARTmania 2016

  „Mint egy kibaszott tündérmese” – ezekkel a szavakkal jellemezte Harry az Erőszakik című filmben Bruges városát. Az ő szavai jutottak eszembe, amikor megérkeztünk az idei Artmania fesztivál helyszínére, ami Nagyszeben, az egykori szászváros csodás főterén(!) került megrendezésre. Az eseménynek azonban nem csak a helyszín volt az egyetlen különlegessége, hiszen az egybegyűlt rockerek (és a […]

Tovább »

Ihsahn – exkluzív interjú

A remekül sikerült nagyszebeni ArtMania fesztiválról és a szenzációs Ihsahn koncertről Lew tollából olvashattok hamarosan, én azonban megragadtam a lehetőséget, hogy néhány órával a koncert kezdete előtt személyesen elbeszélgessek Vegard Sverre Tveitannal, azaz Ihsahnnal. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatjátok. Üdvözöllek Erdélyben. Volt már lehetőséged ellátogatni ide korábban? Sajnos, nem. Tegnap sétáltunk ugyan a főtér környékén egyet, […]

Tovább »

Ingyenes fesztivál nem akármilyen nevekkel, Erdélyben!

Amennyiben belefér a nyárba egy kiruccanás a hegyek irányába, tudunk nektek ajánlani egy programot, amellyel összeköthetitek a kellemest a… kellemessel! Nagyszebenben lép fel az ArtMania fesztivál keretén belül a Katatonia, Sólstafir, Pain of Salvation, Ihsahn és számos egyéb zenekar. A teljes programhoz és a napi leosztáshoz ide kattintsatok, vagy látogassátok meg a fesztivál hivatalos honlapját.

A fesztivál teljesen ingyenes, és ilyen felhozatallal ez sokaknak lesz több mint csábító. A helyszín Nagyszeben főtere, az időpont pedig július 28-30.

Ihsahn – Arktis. – 2016

  Ihsahn 2013-as lemezét a mai napig nem tudtam megemészteni és a túl sok öncélú, elvont tétel miatt talán sosem leszek képes rá. Úgyhogy megörültem, amikor az új album kapcsán dal-és dallamközpontúságot ígért a legendás Emperor agytrösztje. De nem gondoltam volna, hogy az Arktis. ennyire fogós lesz. Szerintem egyértelműen az eddigi legkönnyebben emészthető alkotása ez […]

Tovább »

Ihsahn – még egy Arktis dal

Folyamatosan érkeznek az új dalok az április 8-án megjelenő új Ihsahn lemezről. A Mass Darkness, a Pressure és a Crooked Red Line után most a Celestial Violence került fel a világhálóra, amelyben vendégénekesként Einar Solberg (Leprous) hallható. Rajta kívül az albumon szerepelni fog még Matt Heafy (Trivium), Jorgen Munkeby (Shining), Tobias Ornes Andersen (Shining, ex-Leprous), illetve Hans Herbjornsrud norvég író.

Ihsahn – egy jazzes tétel

Újabb dalt ismerhetünk meg a közelgő Ihsahn albumról, amelybe nem más segített be szaxofonon mint a Shining frontember Jørgen Munkeby. Ennek megfelelően egy erősen jazzes beütésű dalt ismerhettek meg a Crooked Red Line képében. Emlékeztetőül, az Arktis április 8-án kerül a boltok polcaira.

Ihsahn – meghallgatható a Pressure

Korábban már olvashattatok az Ihsahn új albumával, az Arktis-szel kapcsolatban. Erről az albumról egy új dalt tett közzé a Candlelight Records YouTube csatornáján, a Pressure c. tételt. Az új szerzeményt itt hallgathatjátok meg.

http://www.youtube.com/watch?v=ibGWzGbLZuk&


Downset Downset
június 10.
Flogging Molly Flogging Molly
június 14.
No Warning, Simulakra No Warning, Simulakra
június 15.
Comeback Kid Comeback Kid
június 19.