Tag: Incantation

Necrophagia – Új nagylemeze John McEntee halálhörgésével

10 év után Moribundis Grim címmel érkezik a Necrophagia régóta várt új nagylemeze. Az amerikai death metal veteránok albumának elkészítéseben a műfaj nem kisebb személyisége, mint a nemrég nálunk is koncertező Incantation frontembere, John McEntee volt a segítségére. A lemezt a Necrophagia néhai frontemberének Frank Anthony Pucci, azaz Killjoy DeSade 2018-ban bekövetkezett halálával nem tudta befejezni. Killjoy annak idején csak pár dalt tudott felénekelni, demózni az akkor készülő koronghoz, amit most John McEntee halálhörgésével véglegesítetek.

A Moribundis Grim Killjoy utolsó nagylemeze, ezek az utolsó felénekelt témái. Ezeken a demós dalokon dolgozott a zenekar, amikor Killjoy meghalt, de emellett felkerül rá az első album néhány dalának újragondolt verziója és egy Samhain feldolgozás is. Az albumon a Necrophagia utolsó élő felállása hallható: Killjoy, Serge Streltsov, Shawn Slusarek és Jake Arnette, valamint a különleges vendégként John McEntee, Titta Tani és Mirai Kawashima. A véres horror fattyú gyermekei ismét megmutatják, miről is szól a Necrophagia!” – nyilatkozta Serge Streltsov gitáros/basszusgitáros.

További vendégekként – háttérvokál és dob Titta Tani (Goblin) és billentyűkön Mirai Kawashima (Sigh) szerepel még a lemezen. A kilenc dalos lemeze a Time To Kill Recordsnál fog ki jönni, amiről máris itt van címadó daluk.

A Moribundis Grim egy remek dal, amelyet Killjoyjal és Shawnnal közösen írtam még 2017-ben. Shawnnak volt néhány riffje, amelyeket végül hozzáadtam, és elkészítettem egy egész dalt. Killjoy gondoskodott a szövegről. Sajnos Killjoy a dalok készítése közben elhunyt; soha nem fejezték be vokálisan azokat. Helyette John (McEntee) belépett, hogy befejezze őket. Killjoy és John nagyon jó barátok voltak, így teljesen logikus volt őt választani a dalokhoz.” – mondta Streltsov.

Necrophagia – Moribundis Grim

(Time To Kill Records)

1. House By The Cemetery (Cover)

2. Moribundis Grim

3. Bleeding Torment

4. Mental Decay

5. Halloween 3 (Samhain cover)

6. The Wicked (Live)

7. Scarecrows

8. Sundown

Incantation – Hallgasd meg új lemezüket

Unholy Deificatio címmel augusztus 25-én jelent meg az amerikai death metal veterán Incantation 13. lemeze. A lemez borítóját ezúttal is Eliran Kantor alkotása díszíti.

„Nem érdekel a biztonsági játék. Szerintem egyesek úgy vélik: a zenénknek megvannak a maga korlátai, de én ezt másképp látom. Ha valami nekünk tetszik, akkor az simán lehet Incantation. Őszinte önkifejezésből írjuk a dalokat. Remélem, az új album hallatán az emberek azt kérdezik majd maguktól: miért ilyen dühösek ezek? A düh segít az összpontosításban, és ezért lett ilyen ez a lemez.” –  mondta John McEntee énekes/gitáros a lemezzel kapcsolatosan.

Incantation – Már csak pár nap és itt az új lemeze

Már csak pár napot kell aludnunk és érkezik az Incantation új nagylemeze, az Unholy Deificatio. Az amerikai death metal veteránok augusztus 25-én megjelenő 13. nagylemezének borítóján ezúttal is Eliran Kantor készítette, harmadik előzetesükként pedig Invocation (Chthonic Merge) X daluk hivatalos videója nézhető meg.

Nem érdekel a biztonsági játék. Szerintem egyesek úgy vélik: a zenénknek megvannak a maga korlátai, de én ezt másképp látom. Ha valami nekünk tetszik, akkor az simán lehet Incantation. Őszinte önkifejezésből írjuk a dalokat. Remélem, az új album hallatán az emberek azt kérdezik majd maguktól: miért ilyen dühösek ezek? A düh segít az összpontosításban, és ezért lett ilyen ez a lemez.” – mondta John McEntee énekes/gitáros a lemezzel kapcsolatosan.

Incantation – Homunculus (Spirit Made Flesh) IX – új videó

Homunculus (Spirit Made Flesh) IX címmel máris itt van egy videó az amerikai death metal veterán, az Incantation augusztus 25-én megjelenő Unholy Deificatio lemezéről.  13. nagylemezük borítóján ezúttal is Eliran Kantor munkája látható, vendégként pedig olyan nevek szerepelnek rajta, mint Jeff Beccera  (Possessed), Henry Veggian (ex-Revenant) és Dan Vadim Von (Morbid Angel).

Incantation – Augusztusban új lemez

Új lemezének kiadására készül az Incantation. Az amerikai death metal veteránok immáron több mint 30 éve a műfaj meghatározó zenekara. 13. nagylemezük Unholy Deification címmel augusztus 25-én fog megjelenni a  Relapse Records kiadásában.

Az album borítóján ezúttal is Eliran Kantor munkája látható, vendégként pedig olyan nevek szerepelnek rajta, mint Jeff Beccera (Possessed), Henry Veggian (ex-Revenant) és Dan Vadim Von (Morbid Angel). 10 tételes lemezük első előzeteseként a Concordat (The Pact) I hivatalos videója nézhető meg.

Incantation – Unholy Deification

(Relapse Records)

1. Offerings (The Swarm) IV
2. Concordat (The Pact) I
3. Chalice (Vessel Consanguineous) VIII
4. Homunculus (Spirit Made Flesh) IX
5. Invocation (Chthonic Merge) X
6. Megaron (Sunken Chamber) VI
7. Convulse (Words Of Power) III
8. Altar (Unify In Carnage) V
9. Exile (Defy The False) II
10. Circle (Eye of Ascension) VII

Incantation – Hallgasd meg jubileumi válogatásukat

Egy duplalemezes, ritkaságokkal teli válogatáslemezzel ünnepli fennállásának 30. évfordulója az amerikai death metalos Incantation. Tricennial of Blasphemy című anyaguk hivatalosan október 7-én lát majd napvilágot, de már most végighallgatható.

A válogatásra többek közt felkerült Impending Diabolical Conquest daluk demó verziója, amiben Will Rahmer (Moritican) vendég vokálozik, valamint olyan, korábban soha ki nem adott nóták is helyet kaptak rajta, mint például a Pest Savagery, és az Ordained By Night’s Will, emellett számos fesztiválos élő felvétel, továbbá a SlayerHell Aways” dalának a feldolgozása. A kiadvány borítóját Wes Benscoter és Chris Moyen tervezte és kivitelezte, a dalok maszterizálását pedig Dan Swanö végezte.

Incantation – Egy ritkaságokkal teli szülinapi duplalemez

Egy duplalemezes kollekcióval ünnepli fennállásának 30. évfordulója az amerikai death metalos Incantation. A többnyire ritkaságszámba menő, eddig ki nem adott dalokat tartalmazó anyag október 7-én Tricennial of Blasphemy címmel fog megjelenni.

A válogatásra többek közt felkerül Impending Diabolical Conquest daluk demó verziója, amiben vendégként Will Rahmer (Moritican) vokálozik. Emellett olyan, korábban soha ki nem adott nóták is helyet kaptak rajta, mint például a Pest Savagery, az Ordained By Night’s Will, valamint a Slayer – Hell Aways dalának a feldolgozása. A kiadvány borítóját Wes Benscoter és Chris Moyen tervezte és kivitelezte, a dalok maszterizálását pedig Dan Swanö végezte. Kedvcsinálóként itt van az eddig sosem hallott Pest Savagery.

Disma – Towards The Megalith (2011)

Az amerikai Disma nem lesz soha a stabilan működő, folyamatos tagsággal bíró zenekarok mintapéldánya, azonban az, hogy most itt szerepel, messze nem a véletlen műve. Az átjáróház ugyanis 2011-ben összehozott egy olyan felállást, ami fogta magát és elkészítette a 2010-es évek egyik legjobb death metal lemezét különösebb visszhang nélkül, pedig egész nagy neveket sikerült felvonultatnia. […]

Tovább »

Incantation – Sect Of Vile Divinities (2020)

Idén nyáron sem maradhatott ki a programból a testvéremmel véghezvitt horgászás, ami igazából puszta ürügy arra, hogy sörözzünk egy jót együtt, mielőtt mindketten visszafáradunk a saját kis múkuskerekünkbe. Hogy jön ez a téma az új Incantation lemezhez? Nagyon könnyedén: John McEntee minimum őskori monolitnak tekinthető bandája ezúttal is olyan stabilan szállítja az amerikai death metalt, […]

Tovább »

Incantation – Fury’s Manifesto – új videó

Fury’s Manifesto címmel máris itt egy újabb videó az amerikai death metal veterán Incantation augusztus 21-én, Sect Of Vile Divinities címmel érkező tizenegyedik albumáról.

Incantation Sect Of Vile Divinities
(Relapse Records)

1. Ritual Impurity (Seven Of The Sky is One)
2. Propitiation
3. Entrails Of The Hag Queen
4. Guardians From The Primeval
5. Black Fathom’s Fire
6. Ignis Fatuus
7. Chant Of Formless Dread
8. Shadow-Blade Masters Of Tempest And Maelstrom
9. Scribes Of The Stygian
10. Unborn Ambrosia
11. Fury’s Manifesto
12. Siege Hivee

123
Hexvessel Hexvessel
április 24.