Tag: Isatha

Isatha – Megjelent az új lemezük

From Here To Beyond címmel megjelent a hazai, extrém folk metalos Isatha második albuma. Új lemezük dalait még Dauda Judit énekesnővel rögzítették, akinek a helyét 2019-ben Tóth Lianna (ex-Virrasztók, ex-Niburta) vette át.

Alapvetően extrém folk metalként definiáljuk a zenénket, mivel a népies dallamok mellett death metalos témákra és hörgésre épülnek a számaink. Ennek megfelelően nem kizárólag folk metal rajongóknak, hanem egyéb extrémebb metal stílusok kedvelőinek is ajánljuk a zenénket. A mostani albumon a magyar népies dallamvilág mellett megjelentek szláv dallamvilágból merített témaötletek is, a szövegvilág pedig gyakorlatilag a természettől kezdve a mondavilágon át az emberi érzelmekig mindenhonnan merít inspirációt.

Elég sokféle zenét kedvelünk, gyakorlatilag nincs két olyan tag, aki teljesen ugyanazt a műfajt hallgatná, ez pedig a zenénkben is megjelenik. A hozott témák is emiatt tudnak kifejezetten izgalmasak lenni, hiszen többször előfordul, hogy egyáltalán nem tipikus folk metal téma kerül a zenekar asztalára, amit végül ‘isathásítunk’.

Isatha – nézd meg első videójukat

Feast With The Fallen címmel látott napvilágot a hazai extrém folk metalos Isatha zenekar első hivatalos videóklipje. Az ősszel rögzített klip egyben a második album előfutára is, amely a közeljövőben fog megjelenni From Here To Beyond címmel. Az album és a videóklip az előző énekesnővel, Dauda Judit Évával készült, így egyben ezekkel a kiadványokkal búcsúzik a zenekar tőle.

https://youtu.be/ii4uLNfZdpQ

Skiltron – folk és power metal a Kvlt-ban

Augusztus 17-én a budapesti Kvlt-ba látogat a Skiltron, Lux Perpetua, Isatha, Elanor, és a Sárkánykönny Ezzel kapcsolatos információkat itt olvashatjátok.

A folk power metalt játszó argentin Skiltron utolsó nagylemezével, a Legacy of Blood-dal látogat el augusztus 17-én Budapestre egy nyári turné keretein belül. A zenekar nagyon hosszú utat járt be az évek alatt, a folk metal szcénán belül elég nagy hírnevet szereztek egyedi stílusukkal. Második lemezük a Beheading the Liars után olyan zenekarokkal turnéztak, mint a Grave Digger, az In Extremo vagy a Korpiklaani.

Egy power metal horda is érkezik egyenesen Varsóból, akik először lépnek fel Budapesten. A lengyel Lux Perpetua zenekarra nagy hatással voltak olyan nevek, mint a Manowar, Blind Guardian vagy a Judas Priest! 2017-ben debütálták első nagylemezüket The Cures of the Iron King néven, ami közös turnéra indította őket a Skiltronnal. Hamarosan hazánkban is megnézhetitek őket a Kvlt színpadán.

A Tavaszi szél EP megjelenése után az Isatha már újult erővel készül a második nagylemezére. A számos tagcsere meghozta gyümölcsét és ezt bizonyítja a nemrégiben megjelent kislemez. A nyolc év alatt zeneileg sokat változott az együttes, a hegedű helyét a szintetizátor vette át később a női ének is erőteljesebbé vált. A zenekar nyári szezonjának utolsó koncertjét láthatjátok élőben.

Az Elanor zenekar már 2009 óta hódítja meg az epic metal rajongókat. Az együttes nemrég adta ki 2 számos (+2 instrumental) single anyagát Way of the Sword néven, új énekesnővel az oldalukon. Az olasz származású Roslen Bondi gyönyörű és egyben egyedi hangjával varázsolja el a közönséget augusztusban a zenekar oldalán.

Az est nyitó zenekaraként egy jászberényi akusztikus folk-fantasy formáció érkezik Budapestre Sárkánykönny néven, zenéjüket néhol rock és metál elemekkel is fűszerezik. Céljuk a fantasy világok megismertetése a közönséggel, valamint az ehhez kapcsolódó zenei világ megalkotása. 2011-ben jelent meg első lemezük Régi idők hajnalán címmel. Érdemes időben érkezni, hogy ne maradjatok le erről az akusztikus csemegéről.

További részletekért kattintsatok a képre.

 

Aki inkább a black metalt preferálja, látogasson el a szomszédba, a Blue Hell-be, ahol X. alkalommal kerül megrendezésre az Inner Awakening Festival.

Isatha – EP-premier


Tavaszi szél
címmel megjelent a pagan folk metalt játszó budapesti Isatha új, intro + 3 dalos EP-je.

A műfaj kedvelőinek egészen speciális formában tálaljuk a közismert népdalt, a mely EP-nk címét is adta. A saját szerzeményeket, hűen a népzenei elemekhez, mégis egy kissé sajátosan, a régi Isatha-stílus sokszínűségével fűszereztük. Ajánljuk az EP-t az extrémebb zenék kedvelőinek! Felcsendül a sokak által szeretett, újra kiadott Vérvörös ég alatt az első lemezről, megújult hangszereléssel, átmenetet képezve a régi és új lemezünk között, mégis kissé nosztalgikus hangulatot keltve a lemez hallgatása közben.

Új stílus felé bontogatjuk a szárnyaink – az ősi, pogány kántálással egy teljesen más színt csalva a lemezre, mint az Erdei regék albumon. Ez a két másik új dalunkban hallható. Mélyebb, struktúrában összetettebb hangzásvilágot kaptunk új formációnkban a billentyűs hangszerek révén – akár a dallamosabb zenék kedvelői is könnyedén fogyaszthatják.
 

Tavaszi Szél by Isatha

Isatha – az első szám a közelgő nagylemezről

Az extreme metal brutalitását folk elemekkel keverő Isatha zenekar május végén jelenteti meg első nagylemezét, az „Erdei Regék” korongot, azonban az album első dalát máris elérhetővé tették: itt az „Árulók Balladája

http://www.youtube.com/watch?v=dvVpRN66rLo&


A csapat 2010-s alapulása, majd az azt követő több tagcsere és iránykeresés után végül 2011-ben találta meg az igazi hangját, s kezdte el kiépíteni rajongótáborát.
Az Isatha zenekar egyre növekvő ismertsége a folk metal rajongók körében nem véletlen, a zenekar megfordult már a pécsi Rockmaratonon -ahol idén ismét fellépnek-, illetve a budapesti Folk-Rock Maratonon, valamint rendszeres vendége az ország különböző folk metal és underground rendezvényeinek.

A zenekar első lemezének bemutatója 2013.05.24-én lesz a budapesti Kék Yukban, ahol a Niburta, a ScerrA, az Ankh és a Dolmen társaságában lépnek fel!
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.