Tag: Jupiterian

Fossilization – Leprous Daylight (2023)

Néha akadnak átfedések, hasonlóságok, máskor pedig szinte teljesen egyértelműek azok a hatások, amiket a bandák egymásra, egymás munkásságára képesek gyakorolni. Persze mindez természetes, hiszen újat kitalálni az az igazság, hogy már nem igazán lehet, inspirálódni és görbe tükröt mutatni, esetleg más oldalról megközelíteni ugyanazt a témát azonban mindig is szokás volt. Gondoljunk csak bele, hogy […]

Tovább »

Jupiterian – újabb lépcsőfok

Pár hónappal ezelőtt már hallhattatok egy új dalt a brazil funeral doom metalos Jupiterian közelgő nagylemezéről, ami Protosapien címmel érkezik majd egészen pontosan szeptember 11-én. A stílusához mérten rövidnek tekinthető (összesen 35 perc) anyag megjelenése egyre közelebb tehát, így itt volt az ideje egy újabb ízelítőnek, ami nem más, mint az albumot záró Earthling Bloodline, amihez egy vérbő, ciciktől sem mentes videót készítettek nekünk.

Jupiterian – Starless – dalelőzetes

Ez évben új albummal jelentkezik az atmoszférikus funeral/sludge/doom metalt játszó brazil Jupiterian. Protosapien című lemezük a Transcending Obscurity Records kiadásban fog megjeleni borítóján Mariusz Lewandowski egy újabb zseniális alkotásával. Lemezükről elsőként Starless daluk hallgatható meg.

Jupiterian – lemezelőzetes



A brazil Jupiterian maszkok mögé rejtőző legénysége november 15-én jelenteti meg új, sorrendben második lemezét. A Terraforming címet viselő atmoszférikus dom/sludge album az indiai Transcending Obscurity Records kiadásában érkezik és a bő hét perces Us and Them c. dal a The Obelisk oldalán debütált.




Jupiterian .- zsigerien pusztító


A brazil atmoszférikus funeral/sludge/doom metalos Jupiterian november 15-én Terraforming címmel adja ki „mind zeneileg, mind esztétikailag kísérteties, zsigeribb, pusztítóan súlyos” új albumát.
 

Az új lemez zenéje kontrasztot vetít intenzitás és atmoszféra közé, néhol konkrétan dark ambient stílusba hajolva át. Ennek előzeteseként máris itt az album beharangozó videója, és Forefathers dala.
 


Terraforming (Atmospheric Doom/Sludge Metal) by JUPITERIAN (Brazil)

Jupiterian – sötét temetői atmoszférák


A funeral/black/doom/sludge metalt játszó brazil Jupiterian április 15-én Archaic: Process of Fossilization címmel, Cold Art Industry Records kiadásában jelentette meg hat tételes, sötét temetői atmoszférákba burkolt válogatásalbumát.

A válogatáson szereplő Archaic és Procession Towards the Monolith című dalaikra készült korábbi filmjeiket itt láthatjátok. Magát a válogatás anyagát pedig lentebb érhetitek el.
 
http://www.youtube.com/watch?v=1s2mwaUepbY&


 
<a href=”http://coldartindustry.bandcamp.com/album/cold013-jupiterian-archaic-process-of-fossilization”>Cold013 – Jupiterian – Archaic: Process of Fossilization by Jupiterian</a>
Hexvessel Hexvessel
április 24.