Tag: KabinLáz

KabinLáz – Végül helyreáll – 2016

A püspökladányi KabinLáz első EP-jéről tavaly írtam, ott megvolt a bemutatás is, szóval a kötelező körökre nem kell időt pazarolnom. Lássuk inkább mi történt a négytagú bandával azóta! Nos, elég sokat koncerteztek, erről a Facebook oldalukon rendszeresen értesültem, meg gyanítom írták a lemezanyagot is. Aztán 2016 februárja és júniusa között átruccantak a szomszédos Karcagra, ahol […]

Tovább »

KabinLáz – itt a bemutatkozó album

A püspökladányi KabinLáz négyese a 2015-ös Ébredés EP után elérkezettnek látta egy teljes albumnyi dalt rözíteni. Ebben a karcagi Mulicz Zoli (ex-Vale Of Tears, ex-Stardrive) segített a Hajdú Tibor – dobok, Jakab Imre – gitár, Papp Norbert – ének és Sárközi Ádám – basszusgitár felállású bandának.

A Végül helyreáll lemez 9+1 dalt tartalmaz, a zene továbbra is riffközpontú modern rock/metal, komor szövegekkel és a 90-es évek grunge hangulatát idéző, hangsúlyos vokálokkal.
A Facebook oldalukon az alábbi üzenettel hozták nyilvánosságra a lemezt:

„Drága Barátaink!
Fogadjátok hát szeretettel az első nagylemezünket, amiben benne van minden, amit ez a kis banda az elmúlt 3 évben igyekezett elmondani nektek! Az alábbi linken teljes egészében letölthető az album! m/”

https://www.youtube.com/playlist?list=PLW6Q_m7N24jLNuup3I1B_Q5ZHP7Cw49WJ

Végül helyreáll by KabinLáz

KabinLáz – Ébredés EP – 2015

A püspökladányi KabinLáz zenekar 2013-ban alakult. A biográfiájuk szerint a csapat tagjai kezdetben egy „pózolásoktól mentes” modern rock/ R’n’R banda létrehozását tűzték ki célul, s lendületes dalokat akartak írni fogós dallamokkal és kissé elszállós, komor szövegekkel, merthogy – szerintük – ilyenből mindig is kevés volt a környékükön. A koncertek, tehetségkutatók során, meg a bemutatkozó Álomféreg […]

Tovább »

KabinLáz – EP-s bemutatkozás

A püspökladányi KabinLáz zenekar énekese, Papp Norbert küldte el a banda bemutatkozó EP-jét. Az önmagát „modern rockba oltott lendületes rákenrollként” definiáló 2013 óta létező négyes egy két dalt tartalmazó demo után készítette el Ébredés című három számos anyagát, amit meghallgathattok és szabadon le is tölthettek.

1234
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.