Tag: Kaldera

Indul a III. Rockbook Online Tehetségkutató

Október 15-ig várják a jelentkezéseket!

Az előző két évhez hasonlóan idén is megrendezik a Rockbook Rockmagazin III. Online Tehetségkutatóját, amelyre olyan zenekarok jelentkezését várják, amelyek még nem rendelkeznek kiadott hanganyaggal, vagy van már EP-jük/nagylemezük, de kiadós támogatás nem áll mögöttük. A verseny felépítése hasonló lesz a korábbiakhoz: az első fordulóban a zenészekből, zenei szakemberekről és a Rockbook Rockmagazin szerkesztőiből álló zsűri értékeli a produkciókat, amelyek közül a legjobb tíz produkció bemutatkozási lehetőséget kap a Rocker Rádióban, és bekerül a második körbe, ahol már rátok, olvasókra is számítanak, hiszen az előző évekhez hasonlóan ismét lesz szavazás, a közönségdíjas pedig az a banda lesz, amely a legügyesebben mozgatja meg a rajongótáborát. A verseny első három helyezettje, valamint a közönségdíjas oklevelet kap és interjúlehetőségben is részesül, ami felkeltheti a szakma figyelmét és előnyt jelenthet az NKA Hangfoglaló Programjában is.

 A tehetségkutatóban való részvétel feltételei:

A jelentkezéshez az info@rockbook.hu címre kérnek egy rövid, 1000-1200 karakteres, egyes szám harmadik személyben megírt zenekari biográfiát (benne a zenekar terveit, stílusát, stb… ), linket, ahol meghallgathatják a zenét (youtube, bandcamp, soundcloud) plusz a tagok teljes nevét a hangszereik megjelölésével (pl.: Kovács Zsolt – ének), a banda elérhetőségeivel és fotójával október 15-ig.

A jelentkezett zenekarokat ezután ezen infók alapján mutatják be az oldalon közzétett cikkekben, a közönségszavazás pedig a Rock, metal, hírek, koncertek Facebook-csoportban (https://www.facebook.com/groups/rockmetalhirekinterjukkoncertek) zajlik majd, ahova előzetesen be kell lépnetek, ha még nem tettétek volna meg. 

 A III. Rockbook Online tehetségkutató 10 tagú zsűrije: 

Balogh Péter (Rockbook Rockmagazin – főszerkesztő)

Molnár Zoltán (Rockbook Rockmagazin – szerkesztő)

Reichardt Gábor (Rockbook Rockmagazin – szerkesztő)

Somogyvári Ákos (Rockbook Rockmagazin – szerkesztő) 

Tóth Mátyás (Rockbook Rockmagazin – szerkesztő)

Dudich Ákos (író, szakfordító)

Kalácska Gábor (Rocker Rádió)

Pócsi István (A Barba Negra Music Club programigazgatója)

Szabó László (Trillion, Jazzékiel)

Tanka Balázs (Turbo, Kaldera)

Turbo interjú

Egyetlen nagyszerű lemezt még „véletlenül” is lehet produkálni. Kettőt már nem annyira. Viszont ha egy banda zsinórban három kiváló albumot tesz le az asztalra, akkor ott szóba sem jöhet a véletlen. Márpedig a hazai Turbo zenekar 3. korongja is telitalálat! Ezen apropó kapcsán beszélgettem egy kicsit a csapat frontemberével, Tanka Balázzsal. – Először is szeretnék […]

Tovább »

Turbo – Pentagram – 2014

Baathory kollegina nemrég írt a lengyel heavy metalos Turbo új nagylemezéről, és beharangozta, hogy hamarosan érkezik az azonos nevű magyar banda friss albumáról az ismertető. Jelentem: megérkezett! És nem véletlenül választottam a kritika szlogenjének, a főoldalon megjelenő „A hazai az igazi!” tézist. Ugyanis azt hiszem, hogy a magyar zenekar a világ Turboinak élbolyába tartozik. Meg […]

Tovább »

Audio Love Nation – Itt a nagy Delta

Az év elején már megjelent a slágeres garázs rock banda, Delta című EP-je, amit most az ugyancsak Delta címre keresztelt nagylemez követ.
Az alábbiakban a csapat hírlevelét olvashatjátok:

„Megjelent a budapesti Audio Love Nation második, Delta című nagylemeze. A lemez teljes anyaga meghallgatható az audiolovenation.bandcamp.com oldalon és természetesen a zenekar facebook oldalán (https://www.facebook.com/audiolovenation) is.
A 10 dalos anyag produceri munkálatait a Dreyelands és az After Crying zenekarokból ismert Horváth András Ádám látta el, aki 2 számban is
gitározik a lemezen egy szóló erejéig. A felvételek a Soundmaster és a HL Studioban készültek Hidasi Barnabás felügyelete alatt, aki számos díjnyertes albumon látta el a hangmérnöki teendőket korábban. Emellett elkészült a zenekar első videoklipje a „Web of Truth” című számra, amelyet a zenekar youtube csatornáján (youtube.com/audiolovenation) láthattok. A klip érdekessége, hogy a banda dobosa Jaro Mayda rendezte. A zenekart élőben legközelebb december 1-én láthatjátok Kiskunfélegyházán a Nemjuci társaságában, majd egy különleges akusztikus koncert keretein belül december 8-án Budapesten a Kaldera zenekarral.” 

Kaldera – Kaldera – 2012

A kaldera vulkáni eredetű felszíni képződmény, a kráterhez hasonló horpadály, amit a vulkán kirobbanása és önmagába roskadása hoz létre. Tévesen gyakorta egyfajta vulkáni kráternek tekintik. Neve az ’üst’, ’kazán’ jelentésű spanyol caldera szóból ered, amely az azonos jelentésű latin caldaria szóra vezethető vissza. (Wikipédia) Tanka Balázs hangjára már a FreshFabrik: Dead Heart in Living Water […]

Tovább »

Kaldera – Csodás akusztikus zene a Börzsönyből!

A Turbo énekese, Tanka Balázs neve ismerősen csenghet itteni körökben is, második nagylemezükről jómagam írtam anno egy kritikát. Balázsunk egy gyerekkori cimborájával, Kovács Bencével idén alapította a Kaldera nevű folk, blues, bluegrass, grunge formációt, amelynek az első albuma már meg is jelent és hallgatható  itt ni:

A Kaldera facebook oldalán az alábbi infókat találjuk:

_ELVALASZTO_

A Kaldera 2012-ben alakult, gyermekkori barátságból átlényegült akusztikus duett, valahol a az északi vadon és a déli országutak közti vidékről. Útszéli folk muzsika introvertált hangulatok párbeszéde gitárral és énekkel. Ha Te azt mondod, blues, mi azt mondjuk grunge. Ha Te azt mondod, grunge, mi azt mondjuk folk.

A lemezen található 11 dal gerincét Nagybörzsönyben vettük fel (amely a Börzsöny hegység kalderájában fekszik) egy vályogházban miközben odakint mínusz 16 celsius fok volt és szakadt a hó. A munkálatok 7 napig tartottak. Az így elkészült demókat elvittük Hidasi Barna hangmérnökhöz, aki látott benne fantáziát és így együtt folytattuk tovább a munkát a dalokon. Úgy gondoltuk egy-két nótának jót tenne egy kicsit színesebb hangkép, így szóltunk pár zenész barátunknak, akik segítettek véglegesíteni a lemezt. Az anyag érdekessége a hangszerelésében rejlik, a szokásos akusztikus hangszerek mellett olyanok is szerepet kapnak, mint az ukulele, a mandolin vagy a didgeridoo.

A dalok hangulata és stílusa váltakozik a blugrass, folk, és az akusztikus grunge dalok között.
A hatások között épp úgy felfedezhető Eddie Vedder Into the Wild-ja, mint a Zolnay Pál Fotográfia (1973) című filmjének zenéje, érezhetünk néhol Cseh Tamást vagy akár a seattle-i Fleet Foxes-t.

Hexvessel Hexvessel
április 24.