2016. január 22-én jelent meg a norvég Borknagar Winter Thrice című tizedik nagylemeze, amelyhez egy 12 állomásból álló európai turné is született, ahol a szintén norvég Kampfar és svéd Diabolical vendégeskedett. Ez a turné, a Hammer Concerts-nek köszönhetően április 19-én Budapestre a Barba Negra Music Club-ba is eljutott. Az elején szeretném leszögezni, hogy a Hammer figyelembe […]
Tovább »Megérkezett a Kampfar várva várt új lemeze, a Profan. Az Indie kiadó gondozásában november 13-án boltokba kerülő albumot már most meg lehet hallgatni.
A frontember szavai a lemezről: „A Profan az élet mocskát, a reménytelenséget jelenti, és meghunyászkodással közelít a Halál kaszája felé.”
Nemrég érkeztek az első információk a Kampfar november 13-án megjelenő új albumáról, ma pedig már az első dalt és a számcímeket is meg tudjuk mutatni. A könyörtelen Icons alább hallgatható meg.
Kampfar – Profan (2015)
1. | Gloria Ablaze |
2. | Profanum |
3. | Icons |
4. | Skavank |
5. | Daimon |
6. | Pole in the Ground |
7. | Tornekratt |
Új albumának megjelenését jelentette be a folk-black metalban jártas Kampfar. Az album a Profan címet kapta és az Indie Recordings fogja megjelentetni péntek 13-án, novemberben. Dallal még nem szolgálhatunk, de a borítót már megcsodálhatjátok.
Nem mindennapi élményben volt részünk az augusztus végén megrendezett norvég Midgardsblot fesztiválon. Norvégia délkeleti részén, Horten városának szélén fekvő történelmi területen megrendezett esemény három napig a metal zenére és a viking kultúrára volt kiélezve. A különféle programok és aktivitások mellett Skandinávia metalzenekarai is besegítettek az északi világban való alaposabb elmélyülésben. 1. nap Csütörtökön landolt a […]
Tovább »1. | Mylder |
2. | Kujon |
3. | Blod, Eder Og Galle |
4. | Swarm Norvegicus |
5. | Fortapelse |
6. | De Dødes Fane |
7. | Svarte Sjelers Salme |
8. | Our Hounds, Our Legion |
1. | Mylder |
2. | Kujon |
3. | Blod, Eder Og Galle |
4. | Swarm Norvegicus |
5. | Fortapelse |
6. | De Dødes Fane |
7. | Svarte Sjelers Salme |
8. | Our Hounds, Our Legion |
1. | Mylder |
2. | Kujon |
3. | Blod, Eder Og Galle |
4. | Swarm Norvegicus |
5. | Fortapelse |
6. | De Dødes Fane |
7. | Svarte Sjelers Salme |
8. | Our Hounds, Our Legion |