Tag: kettőnégy

Kettőnégy: Apey-ék itt is taroltak

Kiosztásra kerültek tegnap a Dürer Kertben a minden Halloweenkor megrendezésre kerülő Kettőnégy Gumizsiráf gálán a díjak. A győztesek a következők:

Az év zenekara az Apey&The Pea lett, akik abszolút népszerűségük csúcsán vannak most sátánian gonosz riffmuzsikájukkal, hiszen már az idei Fonogramon is bezsebeltek egy díjat.

Az év albuma kategóriában az Ordog vitte el a díjat. Az egykori Superbutt tagokból alakult brigád egy igen erős debütlemezt rakott le az asztalra Tíz fekete dal címmel, teljesen megérdemelt tehát az elismerés.

Az év EP-jét a deathcore-ban alkotó szegedi The Southern Oracle szállította le az Icebreaker képében.

Az év fesztiválja kategóriában idén a Rockmaraton győzedelmeskedett. Úgy tűnik, előnyére vált az eredetileg Pécsett tartott fesztiválnak a helyszínváltoztatás.

A szavazatok alapján az év klipjét a hardcore-os Petofi zenekar tudhatja magáénak, Az Idő esete címmel.

Az év ifjú titánja a retro-vintage rockban utazó Headbengs együttes lett.

Sajnos az életműdíj megszűnt, de ettől függetlenül a díjazottaknak gratula!





Kettőnégy díjátadó

Elérkezettnek láttuk az időt, hogy Kettőnégy műsorunk lassan két éves működése során rögzített legemlékezetesebb pillanatainak előadóit díjakkal jutalmazzuk. Ehhez egy remek mulatságot eszeltünk ki, méghozzá a Remembering the steel (Pantera tribute) zenekar társaságában. Hogy minél fergetegesebb legyen a megmozdulás, minden dalt más és más neves énekes fog előadni, miközben a zenekar változatlan. A díjzáport legkedvesebb jeleneteink vetítésével kötjük egybe, hogy kacagni is lehessen a metal esemény közepette. Bónuszként némi ital, valamint DJ Senior Hal is lesz az egész buli előtt, alatt és után. A tréfás és komoly kategóriák jelöltjeit is hamarosan kihirdetjük, a serlegek sorsát pedig ti döntitek el netes szavazással a www.myspace.com/kettonegy oldalon. FIGYELEM! A buli nem a korábban meghirdetett helyen és időpontban lesz, hanem 2008. október 16-án a Dürer kertben (Budapest XIV. kerület Ajtósi Dürer sor 19-21., megközelítés: 1-es villamos 4 perc, 7-es, 73-as busz 3 perc 70-es troli 5 perc, 74 / 75-ös troli a kert előtt (ingyenes parkolás az utcákban).

kettőnégy – rövidke és satnya

Stábunk sikeresen elrontotta a Killswitch Engage-dzsel készült felvételeket, így sajnos csak egy rövidke és satnya minőségű interjút tekinthettek meg koncertrészletekkel és a zenekar rajongóinak véleményeivel fűszerezve.

tagek: metal, killswitch engage, szülők, rajongók, sör, pecsa
_ELVALASZTO_
közvetlen link:
http://www.webcsatorna.hu/page/killswitch_engage
további metal zenekarok:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy
mail:
kettonegy@kettonegy.hu
máj:
http://www.myspace.com/kettonegy

kettőnégy – ajánló

Mielőtt belevágnánk a hazai nyári fesztiválok bemutatásába még gyorsan leadunk nektek egy viselkedős interjút a Helmet zenekarral, melyben leginkább maga a zenélés áll a középpontban.

Tagek: helmet, page hamilton, bartók, nu metal, kritikusok

Link:
http://www.webcsatorna.hu/page/helmet
többi rész:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy
mail:
kettonegy@kettonegy.hu
máj:
http://www.myspace.com/kettonegy

kettőnégy – ajánló

A Kettőnégy az idén egyetlen előre lebeszélt interjút sem kapott a Nova Rock-on. Még szerencse, hogy kedves barátaink a Skindred tagjai be tudtak vinni a backstage-be, hogy ott hőböröghessünk velük és a Rise Against-tel.

_ELVALASZTO_

BlindGergő segédkezett, hogy az Incubus-ékkal elvégezhessünk egy rövid beszélgetést. Dévényi Tibi bácsi pedig természetesen teljesíti Bálint Rage-dzsel kapcsolatos kívánságát. Az osztrák fesztiválozók köztudottan kameraérzékenyek: ordítoztak a kameránkba ha kellett ha nem…

Tagek: skindred, incubus, rise against, osztrákok, nova rock, lányok, himnusz, tornádó, rage against the machine

Közvetlen link: http://www.webcsatorna.hu/page/novarock2008

Többi forgatásaink eredményei:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy
Mél:
Kettonegy@kettonegy.hu
Add:
http://www.myspace.com/kettonegy

Kettőnégy – ajánló

Zaj, pusztulás és düh. A Kettőnégy stáb meglátogatta a Jucifer és Today Is The Day zenekarokat szűkös öltözőjükben. Steve Austin egyenesen a fogorvosi székből jelentkezik, hogy elmondhassa mi is a baj a világgal.
Kiváló zenekarok, tessék utánukjárni!
_ELVALASZTO_
Szó esik ezekről:
elnyomás, köpködés, daru, today is the day, juscifer, kritikusok

Direkt link ehhez az adáshoz:
http://www.webcsatorna.hu/page/today_is_the_day_jucifer

Internet:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy
Villanylevél:
kettonegy@kettonegy.hu
Másik internet
http://www.myspace.com/kettonegy

Kettőnégy – ajánló

Évek óta ostromolják a Kettõnégy stábot a Fürgerókalábak nevezetû vidám rockcsoportosulás rajongói, miszerint: “Interjúvoljátok már meg õket!”.
Számunkra azonban mindenki kérése parancs! Ezért: jó, rendben, oké, megkapjátok a humoros fiúkat. Még az is kiderül mi történik, ha NKOTB pólóban jelensz meg Slayer koncerten.
Eheti sztárvendégünk pedig: Golyó, a ráckevei Csüggedõ fesztivál elnöke.
Figyelem! Magyarország egyetlen kétmûsorvezetõs online metalmûsora.

Szó esik ezekrõl:
Fürgerókalábak, nkotb, slayer, politika, szex pozitúrák

Ezeket a gombokat ebben a sorrendben nyomd meg a klaviatúrán:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy

Í-mél az interneten:
kettonegy@kettonegy.hu

Másik internet:
http://www.myspace.com/kettonegy

Kettőnégy – ajánló

A Kettőnégy archívumából előkerült egy elveszettnek hitt Misfits interjús kazetta. Ugye nem haragszotok meg, ha a délután négykor elkezdett indie-s forgatást már a horror-punkerekkel fejeztük be hajnalban?
Állapot feltételezhető.
Az interjúzáshoz nyújtott segítséget köszönjük Dávidnak (Stereochrist) a koncertfelvételeket pedig az Idoru zenekarnak!

http://www.webcsatorna.hu/page/misfits

Úgy emlékszem itt megtekinthető az összes eddigi rész:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy
Ha írnál, írj:
kettonegy@kettonegy.hu
Kevés barátunk van még mindig:
http://www.myspace.com/kettonegy

Metal Forever Fesztivál – beharangozó

Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Metal Forever Fesztivál Nagycsalomján. A település a határ túloldalán található Balassagyarmattól 8 km-re.

METAL FOREVER FESZTIVÁL III.

JÚL. 25-26
NAGYCSALOMJA, SZABADTÉRI SZINPAD

_ELVALASZTO_

2 nap 16 zenekar és rengeteg szórakoztató program

Napijegy: 130 SK / 1000 HUF
Kétnapos bérlet: 220 SK / 1700 HUF

Fellépők:

Subscribe, Remorse, Vale Of Tears, Eternal Bleeding, A Losing Season, Nadir, Mytra, Decadence, Sollen, Dysentery, Massgrave Symphonies, Dethroned Humanity, Ideate Dream, Wagon, Bódi Rock Band, Scandic Pop

!!!Egyéb programok a koncertek előtt és között!!!

* Sörivó és egyéb versenyek
* Zsonglőrcsoportok bemutatója
* Szórakoztató játékok
* A 2/4 stábja, tévécsatorna – kisfilm készítése/forgatása a fesztiválról

www.webcsatorna.hu/sorozatok/kettonegy

* Zenészek mérkőzése Nagycsalomja futbalcsapatával a helyi sportpályán
* Street Fighter Show – motorosok bemutatója

Fontos:

* A fesztivál ideje alatt lehetőség van sátrazni és tisztálkodni is. A camping díjmentes.
* Őrszolgálat a camping, zuhanyzók, öltözők és a fesztivál teljes területén.
* Emberbarát étel és italárak
* Hangulatos környezet

Kettőnégy – ajánló

A beszórakozott veszprémi Pigs might fly zenekar és menedzsere kacagtatja ezen a héten a Kettõnégy nézõit továbbá nevetõgépét! Vidámság

Tagek:
rock, metal, kettõnégy, pigs might fly, manager

Az aktuális rész címe:
http://www.webcsatorna.hu/page/pigs_might_fly
A sorozat többi része:
http://www.webcsatorna.hu/kettonegy
Mail:
kettonegy@kettonegy.hu
Barátkozás:
http://www.myspace.com/kettonegy

123
december 13.,