Tag: LongStoryShort!

LongStoryShort! – Megjelent az első nagylemezük

A LongStoryShort! egy fiatal budapesti csapat, akik 2017 óta rendületlenül hozzák napsütötte, laza pop-punk dalait, melyekről elsőként a kaliforniai bandák ugorhatnak be. Most itt a zenekar első nagylemeze, a javarészt magyar számokat tartalmazó Helo, mely jól bemutatja a srácok életfelfogását. A lemez élőben szeptember 5-én, a TRIP Hajón debütál.

Az albumnak nincs konkrét tematikája, olyan lemezt szerettünk volna készíteni, mint amilyenek mi is vagyunk: nem érdekel minket egyszerre csak egy dolog, mindig több minden foglalkoztat négyünket, és a céljainkat, vágyainkat, életfelfogásunkat, stílusunkat szerettük volna egybegyúrni ezen a lemezen.” – mondja Marschall György a csapat frontembere. „A dalokat is többféleképpen lehet értelmezni, vegyük például a Talán holnapot: a vágyakozás mindig minden pillanatban ott van az ember életében, de máshogy csapódik le a különböző élethelyzetekben. Mi után vágyakozunk? A szerelmünk után? Elvesztett, vagy elhagyott családtagjaink után? A szebb- és boldogabb élet után? A dalban ezt szerettük volna összefoglalni, hogy az ember mindig vágyódik valami után, de az élethelyzetéből fakadóan lehet ez „egyszerűbb”, illetve „bonyolultabb” vágyakozás.”

LongStoryShort! – Leléptél – új videó

A napsütötte skate pop-punk dallamait hozza el új videóján a budapesti LongStoryShort! zenekar. A jelenleg első lemezén dolgozó fiatal banda 2017-ben alakult. Helo címmel ellátott debüt-albumuk e hónap végén érkezik, amiről a napokban megjelent Leléptél videójukat láthatjátok.

Ez talán a legőszintébb dal, amit életemben írtam. Egy ősrégi szakításon való gondolkodás ihlette, eredetileg angol nyelven. Aztán a dal instrumentális része, és a refrénje mélyhűtőbe került kb. 1 évig, amikor egy újabb másik szakítás kivette ezt a dalt a hűtőből. Ekkoriban váltottunk a magyar nyelvre is, így konkréten ez az első magyar dalunk.” – meséli Marschall György, a zenekar frontembere. „Zeneileg ez az egyik kedvenc saját dalunk, mind dallamvilágilag, mind ritmusilag szerintem ez a fő irányunk. Nagyon tetszik az egyszerű, de nagyszerű gitárszóló benne, a refrénekben a kis kiállások és az oktávozó háttér-lead gitár, ami majdnem az egész refrénben egyetlen hangot játszik és ezzel megadja azt a skatepunkos lüktetést, amit szerettünk volna ebbe a dalba. Érdekes egyébként, hogy néhány helyen azt hinné az ember, hogy ez egy szakításon felülemelkedő önimádó szám, de remélem, hogy aki komolyabban figyel rá, az észreveszi, hogy valójában nem a nagyképűsködésről szól, hanem arról, hogy egy elhagyott férfi hülyeségeket beszél magának, hogy kicsit jobban érezze magát. Mindenki volt már így.

A banda lemezbemutató koncertje szeptember 5-én lesz a TRIP Hajón.