Tag: Lovecrose

Lovecrose – Megjelent az új lemezük

Végtelen mint az óceán címmel megjelent és végig is hallgatható a zalai metalcore/modern metal vonalas Lovecrose harmadik albuma. A 11 dalos korong – amelynek minden egyes dala klipes, illetve szöveges videót kapott – egy összeszokott, összecsiszolódott csapat képét mutatja, és egyben a jelenlegi magyar modern metal / metalcore aktuális arculatát, zabolátlan hullámait tükrözi.

Egy jó másfél-két éve kezdtük el körvonalazni ezt az óceános, viharos, apokaliptikus koncepciót. Az album szinte minden tétele ilyen hasonlatokkal operál, és görbe tükröt tart a társadalom felé, ami szépen lassan minden értelemben felzabálja saját magát.” – mondta a zenekar új lemeze kapcsán.

A fő csapásvonal a megszokott Lovecrose hangzás maradt, de sokkal erőteljesebb és dominánsabb zenei témák kaptak itt helyet az eddigiekhez képest. Hangzásban követtük a megszokott metalcore stílust, de született néhány dal, amelyekben a szokásosnál jóval mélyebbre hangolt gitárok szólalnak meg. Az elektronikus betétek pedig a mostani lemeznél jóval letisztultabbak, cserébe a riffek és a breakdownok súlyossága viszi el a dalokat. Az énekek kettősségét szerettük volna most sokkal jobban kiélezni, mint a többi lemeznél tettük – a hörgések / kiabálások még agresszívebbek lettek, a tiszta vokálok pedig még dallamosabbak. A dalokat szokásosan magunk rögzítettük és dolgoztuk ki Csiszár Ádám gitárosunk által, a keverés és mastering pedig a No Silence Sound Studioban készült. Az albumhoz tartozó vizuális tartalmakért, videókért a Portrait Shot, utómunkálataiért énekesünk, Volner Márk felelt.”

A lemezbemutatója november 24-én a Dürer kertben lesz, a Needless és az I am Atlas társaságában.

LOWLAND FEST 2023, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Annyi jó fesztivál van ebben az országban, hogy szívem szerint az összesen ott lennék, de sajnos ez fizikai korlátokba ütközik. A július 22-i hétvégére is éppen 2 rendezvény esett, a hódmezővásárhelyi Lowland Fesztivál és az esztergomi a Kill the Mosquitos. A mi utunk az előbbire vezetett több okból is kifolyólag. Sajnos az időnk csak úgy […]

Tovább »

Nefalem – itt a második dal

Új dallal jelentkezett2018-ban alakult budapesti Nefalem. A Memento címet kapott tétel a banda második nyilvánosságra hozott szerzeménye, amit ezúttal magyar szöveggel prezentál a Csendőr Balázs, és Garai Tamás gitárosok, Baricsa Gergely basszusgitáros, Horváth Bence dobos és Forczek Ádám énekes alkotta csapat.

A főként dallamos death metalban utazó ötösfogat tagjai a hazai underground ismert arcai. Olyan zenekarok köthetőek eddigi karrierjükhöz, mint az Against The Fall, Absolved, Carana Padma, Kylfingar, Lovecrose, Needless és Damnation.

A dal egy szöveges videó formájában megtekinthető, amit Bánfalvi László (Needless) készítette, amiről a zenekar így nyilatkozott:

A Memento zenekarunk első magyar nyelvű nótája. Egy belső, keserű számvetés egyfajta végleges megbékélésről önnön halandóságunkkal, mely intő és sötét jelként lebeg előttünk elkísérvén minket életünk végéig.

A hangszeres felvételek a ToneStone Productions berekin belül készültek Csendőr Balázs által. A dal keverése és masterelése, valamint az énekfelvételek a gyulai NO SILENCE STUDIO-ban történt Simon „Simi” István vezetésével.

A zenekar következő koncertje a február 19-i nagyszabású Berserk Feszten lesz a Kék Yukban.

Amikor már nem ők a császárok

Utoljára az Amaranthe előzenekaraként lehetett elcsípni a svéd Sonic Syndicate-et. Már akkor is egy jelentősen kicserélődött banda jött, ahol mindössze egyetlen ember maradt hírmondónak az eredeti felállásból: a gitáros Robin Sjunnesson. Ezúttal önálló koncertre szervezte le őket a Hammer, erről írok most. Ez is egy olyan buli volt, ahol sikerült odaérni időben az előzenekarokra. A […]

Tovább »

Lovecrose – Felismerés – klippremier



Új klippel jelentkezett a zalaegerszegi modern metalos Lovecrose zenekar.


A Felismerés című dalunk a korábbiakhoz hasonlóan (A magunk útja, A mennyem a poklom, Távol, a Kiválasztott) a hamarosan megjelenő, Alvilág és Ég című debüt-albumunknak az újabb előzetese. Ugyanakkor ez a szám egyik meghatározó tétele lesz az albumnak.

A hamarosan érkező albumról az alábbiakban A magunk útja című videójukat láthatjátok.
 


Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.